A kesztyű és a kiskutya

 

Egyszer egy kiskutya talált egy pár kesztyűt. Még sohasem látott ilyet. Először azt hitte valami szőrös, fura állat. Na de, hogy egyszerre kettő legyen belőle! Ez már a kiskutya érdeklődését is felkeltette.

Amikor meglátta egy bokor alatt, kicsit megrettent tőle. Mérgesen még a fogait is rávicsorította. Azt hitte, hogy majd a kesztyű visszamorog és összemérhetik erejüket.

Ellenben a furcsa jószág csöndben maradt. Meg sem moccant. Feküdt a bokor alatt mozdulatlanul.

„Fene egye meg ezeket a furcsa állatokat” – gondolta a kiskutya – “Még morogni sem tudnak. Miféle lények lehetnek? Talán, ha mancsommal jól meglökném az egyiket, akkor talán észre térnek és kiderül, kik is ők igazán?”

Kicsit félve, óvatosan közeledett a kesztyűhöz. Megállt a bokornál és egy ideig hosszasan nézte a földön, lustán elterpeszkedő állatnak hitt valamit.

Ki tudja meddig vizsgálata a kesztyűt, mire rászánta magát, hogy nagyon vigyázva a bal első lábával megérintette a hozzá legközelebbit. Alig, hogy odaért a lába, már vissza is húzta, mintha tűz égette volna meg. Pedig nem volt semmi rossz az érintésben, sőt talán még kellemes is lehetett, hiszen egykor, sok – sok évvel ezelőtt ez a pár kesztyű finom anyagból készülhetett, és előkelő dáma kezén díszeleghetett vagy éppen melegítette télvíz idején a kezecskéjét viselőjének.

Vajon miért került ide a bokor alá. Ezt senki sem tudta. Lehet, hogy csak megunták és kidobták.

Ez most a kiskutya szemszögéből nézve érdektelen volt. Különben is a kis bolhafészek vetélytársat látott a kesztyűben. Nem lehet, hogy ő legyen az úr a birodalmában. Még a végül majd ez a különös szörny parancsol neki.

Mérgesen rávicsorgott és még vakkantott is hozzá egyet, hogy jó ijesztő legyen. De a kesztyű meg sem mozdult. Pimaszul terpeszkedett tovább a bokor alatt.

Ez már a kiskutyának is sok volt. Legalább védekezne vagy morogna egyet, mint egy rendes ellenfélnek illik.

Micsoda dolog, hogy bolondot csinálnak belőle. Azért ez már mégis csak hallatlan. Oda a kutyák becsülete, ha ezt nem bosszulja meg. Megtorlás nélkül hagyja, hogy területére bemerészkedett egy nevesincs csodabogár.

Nem sokat tétovázott. Villámgyors elhatározásra jutott és egy fürge mozdulattal megragadta a kesztyűt, de oly erővel, hogyha élőlény lett volna, bizonyára fájdalmasan jajgatna, és megpróbálna elmenekülni. Természetesen, ha tudna.

A kiskutya olyan erősen fogta, hogy éles fogai közül képtelenség lett volna szabadulni. De a kesztyű meg sem moccant. Tűrte, hogy támadója ide – oda vagdosta, mintha csak azt mondaná: “Ütött a halálod órája. Innen most nem menekülsz élve.”

Ki tudja, meddig tartott a küzdelem? A feldühödött kiskutya elvesztette az időérzékét, vagy talán soha nem is volt neki. Ha már azt sem vette észre, hogy egy élettelen kesztyűvel viaskodik.

Végül ellenfeléből már alig volt valami. Szegényke cafatokban lógott. Szinte már rá sem lehetett ismerni, hogy egykor a kéz ékessége volt és védte gazdáját a hideg ellen.

A kiskutya miután kelően belefáradt a harcba fogai közül kiengedte a kesztyű maradványait és elégedetten nézte a legyőzött ellenfelét.

Büszke volt magára. Csak azt sajnálta, hogy senki nem látta tettét. Senkinek nem tud eldicsekedni vele.

Még egy ideig a bokor környékén kószált, mintha attól tartana, hogy a legyőzött szörny feléled és rátámad. Amikor már jó párszor körbejárta a bokrot és a kesztyű maradványai még csak a halovány jelét sem adták, hogy netán titkon ellentámadásra készülnének, akkor a kiskutya emelt fővel elindult haza és egész úton azon ábrándozott, hogyha majd nagy kutya lesz, sok – sok elmúltával, milyen boldogan fogja elmesélni kicsinyeinek ezt a nem mindennapi kalandot egy ismeretlen szörnnyel.

Apáti Kovács Béla
Author: Apáti Kovács Béla

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem Keszthelyen. Édesanyám neve Moór Ilona, édesapámé Kovács Béla? Nem ez túl hivatalos. Hiszen egyszer mindenki megszületik, és vannak szülei. Mindig bajban vagyok, ha magamról kell írni. Minek fényezzem magamat? Akkor meg írjak rosszat? Bolond az, az ember, aki így mutatkozna be. Jobban szeretem, ha írásaimon, meséimen keresztül ismernek meg. Ha tetszik, amit írtam, akkor úgyis megjegyzik a nevemet, de ha nem, nyugodtan el lehet felejteni. Nem titok Kaposváron élek a feleségemmel. Fiúnk Budapesten lakik a feleségével és középiskolai tanár. Angolt és történelmet tanít egy alapítványi iskolában. Már egészen fiatal koromban próbálkoztam az írással. Emlékszem az első „nagy történelmi regényemet” a konyhaasztal melletti széken kezdtem el írni. Jaj, istenem szegény édesanyám könnyesre nevette a szemét, amikor felolvastam neki egy részletet a művemből. Abban a korban voltam, amikor nagyon érdekeltek a harcok, viadalok és egyéb híres történelmi események. Édesanyám azért nevetett, mert valahogy így írtam le egy csatát. Felsoroltam a harcban hányan voltak. 352 király, 1280 herceg, 2530 nagyúr és végül az egyszerű katonák. ─ Fiam, egy csatában nem szokott ennyi király részt venni. Legfeljebb egy vagy kettő, de nagyon sokszor maguk a királyok...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsa Iván: Bogdán László

Rózsa Iván: Bogdán László Mentetted falud, Minden cigányt hiába: Lecsóba ment terv… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Domján Edit

Rózsa Iván: Domján Edit Örök ifjúság… Nem akart öreg lenni: Fiatal maradt… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Zrínyi Miklós

Rózsa Iván: Zrínyi Miklós Sosem tudjuk meg, Vele is „vadkan” végzett: Ember-vadászat… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Csengey Dénes

Rózsa Iván: Csengey Dénes „Európába, De mindahányan!” – mondta, És ifjan hunyt el… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »

Hová távozik a lélek

Mikor apám elhagyott minket, a két öcsém még kicsi volt. Én már betöltöttem a tizenhetet. Anyám a helyi konzervgyárban dolgozott, de hiába vállalt túlórákat nem

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Semmelweis Ignác

Rózsa Iván: Semmelweis Ignác Döblingbe került Az anyák megmentője: Ott agyonverték… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett,

Teljes bejegyzés »