Papó és a tábori lelkész

Papó és a tábori lelkész

Vásári Tamás zongoraművész következőképen nyilatkozott „Üzenet” c. önéletrajzi könyvében hőn szeretett nagyapjáról:

„Igen, nagyon szerettem Nagyapát, kicsit úgy, mint ahogy az ember szeretné a Jóistent, ha ott lakna köztünk!”

Én azt hiszem, sokan vagyunk így közel álló családtagjainkkal, szeretteinkkel, különösen a magas kort megért nagyszüleinkkel. A „Papó”, akit írásaimban többször említettem, különösen háborús élményeiről, nem csak mesélni tudott, de titokban írogatott is. Mivel építész volt, a kert végében épített magának egy kis nyári lakot, ahogy ő nevezte: kerti kalibát, ahol meghúzódva élte kis csendes életét olvasgatva, pipázgatva, írogatva.

Sok régi könyvben, mely még a 19. sz. végéről, ugyancsak viharvert állapotban maradt hagyatékként, fedeztem fel jóval halála után a könyv üres oldalaira, margójára írt megjegyzéseit, gondolatait. Természetesen, ezek is háborúsélményeiről szóltak. Úgy szeretném átadni, ahogy ő, ezeket leírta. Részemről, meghatározó, főleg elgondolkodtató az emberi természet megváltozása háborús, vészes helyzetekben.

Jöjjön, a Papó által ideális tábori lelkész hozzáállása akár egy közkatonához, akár egy tiszthez.

„Katona lelkésznek nem minden pap való. A nehézségek megsokszorozódnak azzal, hogy a katonák ügyével kell törődni. Ezek a katonák, ha otthon lennének, semmilyen hatalom sem tudná kényszeríteni, hogy templomi prédikációt hallgassanak. A kaszárnyákban is, csak laza felfogású társak veszik körül, kik a legdurvább kifejezéseket használják és a legtöbb kísértésnek vannak kitéve.

A tábori lelkész gondjaira bízott tisztek ügyével sem könnyebb foglalkozni. A polgári formától egész elütően más az életmódjuk, szokásaik. Külön kaszt a tisztikar, mely becsületére, tekintélyére igen érzékeny. Külön értékskálájuk van, ezért lelkükhöz igen nehéz hozzáférkőzni. Ezeket jól ki kell ismerni, ez a lelkipásztor első feladata. Lompos járás, fejlógatás, nem nyeri meg a katonák bizalmát. A lelkipásztor jó példával tudjon elől járni! Erős testalkathoz, jó megjelenéshez ragaszkodnak. A tábori lelkész, szokja meg a tisztikarba való beilleszkedést! A bevett udvarias formákat, ha ezek elsajátítását nem tanulja meg, egy-kettőre elveszíti tekintélyét, még a közkatona előtt is. Tanuljon meg szalutálni, tisztelegni. Mindenkor legyen tudatában, hogy mindenki figyelemmel kíséri minden mozdulatát! Szinte biztatást, bátorítást várnak tőle lelkiismeretes kötelezettségeik végzésére.

Ruházata is kifogástalan legyen! Pecsétes, gyűrött ruhában, vagy hanyagul begombolt öltözetben, valamint a lezserségtől őrizkedjen! Katona papnak nem illik lovagló pálcával a kezében járkálni, melyről mindenki tudja, csak feltűnést szeretne. Az a vágya, hogy igazi katonának tartsák. Szeresse hivatását, mert a katona lelkéhez, nagyon nehéz hozzáférni! A katona szeretete tükröződjön, mikor katona társával vált szót, érezze, hogy szereti, bajtársi érzülettel legyen iránta! Szívesen álljon mindig szolgálatukra! Nyitva legyen a szíve feléjük!

Soha ne legyen zárt, bizalmatlan. Azért ne vigye annyira túlzásba, hogy a Jóistenről megfelejtkezzen és hogy mennyire fontos a katonai erény, őszinte nyíltság. Itt, nem arról van szó, hogy mindent a másik szemébe vágjunk. Az őszinte nyíltság azt követeli, hogy az igazságot tudassuk vele. Különösen akkor, ha a feljebbvaló érdeklődését felkeltette, ha kitudódik, hogy valami kellemetlenséget okozott! Ilyenkor nem szabad a büntetést elkerülni. Sokkal jobban imponál, nagyobb hatást kelt, ha őszintén, nyíltan bevalljuk a hibát, ezt követeli az erényes élet. A tapintat ne legyen elvhűség az erényesség kárára!

Tapintatosnak kell lenni, lehetőleg kerülni kell a hitvitákat, ezért különösen nagy tapasztalatra van szükség, ha a lelkészt ki akarják kezdeni akár burkoltan, akár nyíltan a kelepcébe ugratni. Nem szabad gyáván megfutni, hanem egy ügyes megjegyzést a támadóhoz intézni. A támadót barátságos módon szóval, le lehet szerelni. Élcelődni, lovagias üggyé fejlődni, soha nem szabad. Az általános műveltségre kell támaszkodni és ez szellemi fölényt fog biztosítani, ezért az önképzéssel soha nem szabad felhagyni!

Jól kell ismerni a történelmet, tájékozottnak kell lenni a magyar problémákban a papnak is.”

Így vélekedett a nagypapa a tábori lelkészről.

Vége

 

Benedek Erzsébet
Author: Benedek Erzsébet

Benedek Erzsébet az Irodalmi Rádió szerzője. Benedek Erzsébet néven születtem Miskolcon, iparos családból. Szinte egész életemet Miskolcon étem. 2018-ban költöztem Budapestre, gyermekeimhez.Az irodalom és vers szeretete mindig életem része volt. Írással csak nyugdíjas koromban kezdtem intenzíven foglalkozni. Igaz, már gyermekként is leírogattam, ami gondolataimban megfogant, de csak saját magamnak. Folyamatosan, 2014-től küldözgetek pályázatokat.Fő témáim: A család, hit és a történelem. Szeretem elemezni írásaimban, a történelem milyen hatással van az egyszerű, hétköznapi emberre, valamint, a család életére. Verseim és kisebb esszéim témája is erről szólnak általában.Már gyermekként is szerettem hallgatni szüleim, nagyszülőim élettörténeteit.Úgy, ahogyan múlt az idő felettem is, írásaim is az én korosztályomból került ki. Megihlettek gyermekeim, unokáim, dédunokáim születése is.Mivel 1956-ban voltam 18 éves, valamint átéltem az ötvenes évek diktatúráját, így sok személyes tapasztalattal is találkoztam. Így született meg, az Irodalmi Rádió kiadásában a „GÖRÖNGYÖS ÚT” c. regényem. Ezzel elnyertem az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára Miskolc város Irodalmi különdíját.Terveim vannak még, kérem a Jóistent, szellemi képességem további megtartására.

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

56 − = 53

Április

Asszonya vagy nappalnak s éjszakának, Míg a szívek egy dobbanásba válnak.   Símogató kezed közt tart egy álom, S elkísér csókba váló valóságon.   Mandulabarna

Teljes bejegyzés »

Beforratlan sebek

Beforratlan sebek   Már nem tudott sírni. A könnyei már régen elapadtak, és hiábavaló is lett volna. Csak belülről feszítette az a tehetetlen düh, elkeseredettség,

Teljes bejegyzés »

Életszeretet

Szeretem a szivárványt – az esőillatú napsütésben. Szeretem a tenger moraját – lágyan andalító szélben. Szeretem a csicseregve üdvözlő szép napfelkeltéket, S ahogy kávéillat-meleg, hűséges

Teljes bejegyzés »

Magánylátogató

Ma ellátogatott hozzám a magány. Köszönés nélkül ült mellém a padon. Nem háborgatott, csendben elmélázott. Gondoltam: Hadd maradjon, hagyom. Láthatatlan burokba rejtőzve lógatta lábát szótlanul,

Teljes bejegyzés »

Az üres marok

Hoztál valamit? – suttogta halkan, Miközben nagy, kék szemeit rám meresztette. A zsebem üres volt. Felemeltem gyorsan. Ő apró fejét a vállamba temette. Szólni nem

Teljes bejegyzés »

Őszintén

Nem vagyok szent. Még csak jónak sem mondható. Nem vagyok szerény, áldozatkész, Sem odaadó. Az önérzetem valahol odafenn az egekben, A kritikát nem tűröm, mert

Teljes bejegyzés »