Furfangos Palkó

Valamikor nagyon régen egy távoli, kicsi faluban élt egy Palkó nevű legény. Nem vágyott ő semmire, csak, hogy szépen szerényen élhessen a házacskájában.

Egyik nap a Halál elhatározta, hogy magához szólítja Palkót. Meg is jelent nála, ahogyan illik egy halálnak. Kezében egy hatalmas kasza volt, amikor bekopogott Palkó ajtaján.

─ Készülj, Palkó! Magammal viszlek, szükségem van rád.

Palkó kicsit meglepődött, de nem ijedt meg a Haláltól

─ Nagyon szívesen elmennék, de van egy fontos munkám, amit be szeretnék fejezni, mielőtt elviszel.

Halál gondolkodni kezdett, hosszasan törte a fejét, majd beleegyezett, hogy Palkó befejezze a munkáját.

─ Jövő héten visszajövök érted, addigra készen legyél, mert nincs időm téged várni.

Palkó kikísérte a Halált, és elbúcsúzott tőle. Visszament a szobába aludni.

Másnap úgy tett, mintha valamin nagyon dolgozna. Reggeltől estig furcsa hangok hallatszottak a házából, pedig Palkó csak vasdarabokat ütögetett egymáshoz. Így ment napokon keresztül, amíg a Halál újból meg nem jelent, akkor Palkó elkezdett jajgatni eszeveszettül.

─ Jaj, jaj, adj még néhány napot! Nemsokára elkészülök a munkámmal. Mit szólnának a szomszédok, ha félmunkát végeznék.

„Lehet, hogy igaza van Palkónak.” – gondolta a Halál – „Adok neki még néhány napot, de aztán könyörtelen leszek.”

─ Kapsz tőlem, még néhány napot, de igyekezz, mert nem várhatok napokig! – mondta a Halál – Ha jövő hétig nem leszel kész, akkor, ha kell erővel is, elviszlek.

─ Hogyne lennék kész jövő hétig, hiszen már majdnem kész vagyok. Jövő héten jöhetsz értem.

A Halál elment, és Palkó megint egyedül maradt. Másnap reggel már korán ütni kezdte a vasakat, és közben mondogatta:

─ Sietnem kell, mert a Halál egy hét múlva jön értem.

Ez a hét is gyorsan elröppent, és eljött a napja a Halál érkezésének. Jött is a Halál azzal a biztos tudattal, hogy most sikerül elvinnie Palkót.

A Halál már messziről hallotta a nagy zajt, és a mondogatást:

─ Sietnem kell, mert a Halál mindjárt itt lesz. Nem szeretném megvárakoztatni.

Amikor ezt a Halál meghallotta hallgatózni kezdett az ablaka alatt és bekiáltotta:

─ Hallom, még mindig nem készültél el, pedig már nagyon türelmetlen vagyok. Szeretnélek magammal vinni, lásd kivel, van dolgod, adok még egy hetet, de egy perccel sem többet.

─ Magyon köszönöm, igazán jó vagy hozzám. Mindenkinek el fogom mondani kedvességed, és hogy megértő voltál.

Halál megint elballagott, és magára hagyta Palkót. Egy hétig nyugta volt tőle, de ugyanúgy zajongott, mint eddig, vagy talán még jobban. A mondogatást sem hagyta abba.

─ Sietnem kell, mert nem sokára jön értem a Halál.

Palkó sokszor még éjjel is verte a vasat. Ez a környéken lakóknak is feltűnt. Meg is kérdezte tőle a szomszédja:

─ Mit dolgozik szomszéd ilyen eszeveszett tempóban? Szinte éjjel-nappal meg sem áll a keze alatt a munka. Miért kell ilyen sürgősen dolgozni?

─ Hogy miért dolgozok ilyen eszeveszett tempóban? Egy hét múlva itt lesz értem a Halál, és addigra szeretném elvégezni a munkámat – válaszolta Palkó –, megkérhetném valamire?

─ Mondja csak szomszéd, ha tudok, akkor szívesen segítek.

─ Jövő héten, ha megint eljön a Halál, legyen szíves a többi szomszéddal hangosan kiabálni, hogy: „enyémet is fejezze be, mielőtt itt hagy minket!”

─ Csak ennyi? – csodálkozott el a szomszéd – Megbízhat bennünk, úgy kiabálunk, ahogyan a torkunkon kifér. Ezen ne múljon a jó szomszédság.

Ez a hét is villámgyorsan elszállt, mintha egy pillanat lett volna.

Jött is este a Halál, már előre dörzsölte a kezét, hogy ma mindenféleképpen elviszi Palkót. De amikor a falu határába ért, éktelen ordibálást hallott Palkó háza felől. A szomszédok teli torokkal üvöltötték:

─ Enyémet fejezd be, mielőtt itt hagysz minket! Az enyémet fejezd be, mielőtt itt hagysz minket!

A Halál nem tudta mire vélni a dolgot, csak annyit sejtett, hogy szinte a fél falu vár Palkóra. Mindenki megharagszik rá, ha most ragadja el tőlük Palkót. Szegény ember száz évig sem végez el ennyi munkával. Nincs ideje rá, hogy várjon, inkább lemond róla, és hagyja élni, majd ha elvégez, akkor úgyis magától is eljön.

Nem szólt semmit, csak egy kis levelet, dobot be az ablakon.

„Ha majd elvégeztél, üzenj és eljövök érted, addig csak dolgozz! Végezd el a munkádat, amit elvállaltál.”

Reggel Palkó megtalálta a levelet, és megnyugodva zsebre vágta. Nagyon sokáig élt, csak százegy éves korában üzent a Halálnak, hogy most már jöhet érte, mert bevégezte élete munkáját.

Apáti Kovács Béla
Author: Apáti Kovács Béla

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem Keszthelyen. Édesanyám neve Moór Ilona, édesapámé Kovács Béla? Nem ez túl hivatalos. Hiszen egyszer mindenki megszületik, és vannak szülei. Mindig bajban vagyok, ha magamról kell írni. Minek fényezzem magamat? Akkor meg írjak rosszat? Bolond az, az ember, aki így mutatkozna be. Jobban szeretem, ha írásaimon, meséimen keresztül ismernek meg. Ha tetszik, amit írtam, akkor úgyis megjegyzik a nevemet, de ha nem, nyugodtan el lehet felejteni. Nem titok Kaposváron élek a feleségemmel. Fiúnk Budapesten lakik a feleségével és középiskolai tanár. Angolt és történelmet tanít egy alapítványi iskolában. Már egészen fiatal koromban próbálkoztam az írással. Emlékszem az első „nagy történelmi regényemet” a konyhaasztal melletti széken kezdtem el írni. Jaj, istenem szegény édesanyám könnyesre nevette a szemét, amikor felolvastam neki egy részletet a művemből. Abban a korban voltam, amikor nagyon érdekeltek a harcok, viadalok és egyéb híres történelmi események. Édesanyám azért nevetett, mert valahogy így írtam le egy csatát. Felsoroltam a harcban hányan voltak. 352 király, 1280 herceg, 2530 nagyúr és végül az egyszerű katonák. ─ Fiam, egy csatában nem szokott ennyi király részt venni. Legfeljebb egy vagy kettő, de nagyon sokszor maguk a királyok...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Általában

A nő nem ír verset a hazáról, házat őriz, az otthon melegét. Imádja a férfit, és felkínálja az ölét. A nő sokszor hal meg, szüléskor

Teljes bejegyzés »

Nyom a párna

  Fejed alatt nyom a párna, úgy gondolsz a nagyvilágra. Aludnál, rég lefeküdtél… Hátrahagyott múlt az éjfél. * A plafonra minek meredsz? Úgyse zárja le

Teljes bejegyzés »

volna jó

még hallgatnám apámat meséit gyermekkoráról álmait szenvedéseit melyet megsirattam csillagok alatt bámultam vele együtt az égitesteket a Vénusz ragyogását még a vörösbe hajló Marsot is

Teljes bejegyzés »

Amikor én még kicsi voltam

Tegnap Kecskeméten jártam, és találkoztam rég nem látott unokahúgommal, – aki mindössze egy hónappal fiatalabb, mint én, és akivel gyerekkorunkban egymás közelében éltünk. Iskolába is

Teljes bejegyzés »

Doberdó 1.

Magyarok a Nagy Háborúban… A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra… A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa. A

Teljes bejegyzés »