A nekeresdi varga cipellője

Valamikor régen, túl az Óperenciás tengeren is, ahol a kurta farkú kismalac túr volt egy kicsi falu Nekeresd. Ebben a faluban lakott és dolgozott a nekersdi varga, aki arról volt híres, hogy olyan cipőt tudott készíteni, amelynek párja nem volt található a kerek világon. Minden magára adó gazdag ember a nekeresdi vargával készítetett ünneplő cipőt magának.

Hamarosan a híre a királyhoz is eljutott, akinek volt egy gyönyörű lánya. Heted hét határban nem volt olyan szép lány, mint ő. Csak egy rossz tulajdonsága volt a szépséges királykisasszonynak. Nem tűrt meg a lábán semmiféle cipőt. A királyi vargája képtelen volt olyan cipőt készíteni, amit a királykisasszony szívesen felhúzott volna a lábára. Télen – nyáron mezítláb csattogott a vár márványpadlóján. Félő volt, hogy felfázik szegényke.

Amikor a király hallott a nekeresdi vargáról, elhatározta, hogy magához hívatja a várba.

─ Azt hallottam – kezdte a király -, hogy te mindenki lábára tudsz készíteni cipőt. Van nekem egy lányom, kérlek, segíts, hogy kislányomnak is legyen szép cipelője, és télen ne fázzon szegénykének a lába. Pénz nem számít. Minden kincset megadnék, hogy legyen neki cipője.

─ Ne féljen fenséges királyom, lányának olyan cipellőt készítek, hogy a világ csodájára fog járni. – mondta a varga, és azonnal nekilátott a munkához. Hét éjjel, és hét nappal dolgozott műhelyében, amire a királykisasszony cipője elkészült.

Nyolcadik nap reggelén mindjárt szaladt is vele a várba, hogy felpróbálja a királykisasszony lábacskáira.

Mindenki kíváncsian várta, mit fog szólni hozzá a királykisasszony. Az emberek összesúgtak, és fogadásokat kötöttek, hogy a nekeresdi varga is úgy jár, mint a többi iparos, aki cipelőt próbált készíteni a király lányának. Ezt a cipőt sem tűri meg a lábán a kényes leányka.

De a nekeresdi varga fifikás ember volt. Jó előre mindent kifundált. Tervet készített, hogy a királykisasszony ne rúgja le a lábáról a cipelőt.

─ Aranyos, szépséges királykisasszony, íme itt van a csodacipellő, amit csak neked készítettem hét éjjel és hét nappal pihenés nélkül, étlen szomjan. Beleadtam atyait, anyait. Ilyen cipelője nincsen senkinek.

─ Miért lenne ez csodacipelő? – kérdezte a királykisasszony csodálkozva – Mit tud, amit a másikak nem?

─ Mit tud? Aki a lábára húzza, az meglátja az élete párját, ha ezzel a cipővel felmegy a várral szemben levő dombra.

A királykisasszonynak felcsillant a szeme, mert melyik eladósorban levő lány ne szeretné tudni ki, lesz az élete párja. Azonnal a lábára kapta a cipellőt, és futni kezdett a dombra. A domb túlsó oldalán lent a völgyben terült el Nekeresdfalva, és éppen a varga házára lehetett látni, ahol a délceg Jancsi fia csutakolta a lovat az udvaron. Amint lenézett a dombról, és mindjárt megpillantotta Jancsit. Ugye nem kell mondanom, amikor meglátta a feje búbjáig elvörösödött, és úgy beleszeretett a fiúba, hogy mindenről megfeledkezett. Különben is a varga azt mondta, aki a lábára húzza a csodacipellőt, az segítségével meglátja élete párját. Akkor meg minek tiltakozzon ellene. Többé nem törődött azzal, hogy cipő van a lábán, lélekszakadva rohant le a völgybe, hogy közelebbről is megismerje a legényt.

A cipőben olyan gyorsan tudott futni, mint a szél. Egy – kettőre a varga házánál termett.

Amikor egymásra néztek szívükben fellobbant a szerelem lángja, és egész testüket lángba borította. Attól a perctől kezdve, még csak elképzelni sem tudták, hogy egymás nélkül éljenek. Felpattantak a szépen megcsutakolt lóra, és egyenesen a király várába vágtattak.

A király, és mindenki, aki a király udvarában lebzselt már messziről látták, hogy a királykisasszony lábán ott díszeleg a nekeresdi varga cipelője. Erre hangos éljenzésbe kezdtek, de még nagyobb lett az öröm, amikor megtudták, hogy a két fiatal egymásba szeretett.

Boldog volt a király is, mert most már lányának is volt cipője, nem kellett szégyenkeznie, ha uraságok érkeztek a várba, és lánykája mezítláb közlekedett, még télvíz idején is. A boldogságát csak fokozta, amikor a fiatalok bejelentették, hogy összeházasodnak. Nem volt ellene, hogy Jancsi legyen a királykisasszony férje, hiszen a nekeresdi varga fia igen jóképű legényke volt. Egész országban nem lehetett hozzá hasonlót találni.

De talán legjobban a nekeresdi varga örült, mert olyan cipellőt sikerült készíteni, ami összeboronálta a királykisasszonyt és fiát.

Nem telt el egy hét, megtartották a lakodalmat, és az ifjú pár tán még ma is boldogan él, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!

Apáti Kovács Béla
Author: Apáti Kovács Béla

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem Keszthelyen. Édesanyám neve Moór Ilona, édesapámé Kovács Béla? Nem ez túl hivatalos. Hiszen egyszer mindenki megszületik, és vannak szülei. Mindig bajban vagyok, ha magamról kell írni. Minek fényezzem magamat? Akkor meg írjak rosszat? Bolond az, az ember, aki így mutatkozna be. Jobban szeretem, ha írásaimon, meséimen keresztül ismernek meg. Ha tetszik, amit írtam, akkor úgyis megjegyzik a nevemet, de ha nem, nyugodtan el lehet felejteni. Nem titok Kaposváron élek a feleségemmel. Fiúnk Budapesten lakik a feleségével és középiskolai tanár. Angolt és történelmet tanít egy alapítványi iskolában. Már egészen fiatal koromban próbálkoztam az írással. Emlékszem az első „nagy történelmi regényemet” a konyhaasztal melletti széken kezdtem el írni. Jaj, istenem szegény édesanyám könnyesre nevette a szemét, amikor felolvastam neki egy részletet a művemből. Abban a korban voltam, amikor nagyon érdekeltek a harcok, viadalok és egyéb híres történelmi események. Édesanyám azért nevetett, mert valahogy így írtam le egy csatát. Felsoroltam a harcban hányan voltak. 352 király, 1280 herceg, 2530 nagyúr és végül az egyszerű katonák. ─ Fiam, egy csatában nem szokott ennyi király részt venni. Legfeljebb egy vagy kettő, de nagyon sokszor maguk a királyok...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jelentkezés rendezvényre

Author: Zsoldos Árpád és Adrienn Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Naplemente

Rózsa Iván: Naplemente (Három haiku) Vöröslő Naptól Megszentül víz és ég is: Szelíd üzenet. Életet hozó, Vörösben pompázó Nap: Pihenj le, urunk! Vörösben izzik Lét

Teljes bejegyzés »

“NÉHA ELGONDOLKODOM”

„NÉHA ELGONDOLKODOM” (Szőllős Judit gondolata ihlette versem.) „Néha elgondolkodom”, Nagyon szokott fájni, Emberek lelkéről lábnyomom, Visszafog-e találni? „Néha elgondolkodom”, Tisztára dörzsölve ablakom, Van-e még kinek

Teljes bejegyzés »

Tedd a kezed kilincsemre!

Tedd a kezed kilincsemre!   Tedd a kezed kilincsemre! Ne csak egyre, az összesre! Járd a házam körbe-körbe, Lábad nyomát hadd őrizze!   Tedd a

Teljes bejegyzés »