Manócska csigaházat vesz

 

Túl az Óperenciás-tengeren, de még az égig érő üveghegyen is, ahol örökké nyár birodalma van, élt egy manócska. Olyan apró volt, mint egy babszem. Igazából alig lehetett meglátni, ha éppen sétálni szottyant kedve a réten. A ruháját zöld falevélből varrta a közeli folyóban lakó rák.

Egy nap manócska elhatározta, hogy vesz egy házat és önálló életet kezd. Megunta, hogy társai állandóan parancsoltak neki.

Bejárta az egész környéket, de sehol sem talált számára megfelelőt. Az öreg mezei nyúl nem akarta eladni neki a házát. Pedig állítólag a verebek csicseregték a manócskának, a mezei nyúl hamarosan beköltözik a nyulak aggházába, ahol élete végéig úri élete lesz.

Valaki azt javasolta manócskának másszon fel az erdő legmagasabb fájára és ott talál egy elhagyott madárfészket. Sajnos ez nem tetszett neki, mert a fészek túl magasan volt. Egy manónak nincsen szárnya, hogy röpködjön, mint egy madár. Így ezt a lehetőséget gyorsan elvetette és tovább kereste a megfelelő házat.

Akitől csak tudott érdeklődött, hogy nem tud-e egy üres lakást, vagy olyan erdő-mező lakót, aki eladná a hajlékát. Mindenki csak a fejét rázta és nem tudtak segíteni a kicsi manónak.

Végül annyira elkeseredett, hogy leroskadt egy szalmaszálra és ott sírdogált keservesen.

Egyszer csak arra ment a jószívű, segítőkész medveapó. Amikor megpillantotta a manócskát, mindjárt megkérdezte:

─ Manócska, miért itatod könnyeiddel az egereket?

─ Nagy az én bánatom, medveapó – szipogta. – Szeretnék házat venni magamnak, de sehol nem találok. Valószínűleg már nem is lesz. Szégyenszemre vissza kell mennem a társaimhoz, és bocsánatot kell kérnem tőlük. Bizonyára kinevetnek és kicsúfolnak, amiért elhagytam őket.

Medveapó nagyon megszánta a manócskát. Hosszasan törte kobakját, mit lehetne tenni ilyen esetben. Végül a homlokára csapott és mondta:

─ Mennyi pénzed van, manócska a házvásárlásra?

─ Van úgy legalább kilencvenkilenc harmatcsepp – kotorászott ruhájának a zsebében.

─ Ez bőségesen elég. Gyere velem, elmegyünk az éti csigához. Ma hallottam, hogy a folyómentén árulja a házát. ha jól vagyok értesülve, akkor a házát megveheted harminchárom harmatcseppért.

Ez nagyon tetszett manócskának és azonnal felpattant medveapó hátára, jól belekapaszkodott vastag bundájába és elindultak felkeresni az éti csigát.

Egy – kettőre meg is érkeztek. A készült lefeküdni, de még mielőtt bezárta volna a csigaházat meglátta a vágtázó medveapót manócskával.

─ Várjál, várjál, éti csiga – brummogta a medveapó. – Hozok egy vevőt a házadra. Manócska éppen ilyen szép, takaros házacskát keres, mint a tiéd.

Az éti csiga kidugta csápjait a csigaház kicsi ablakán és megkérdezte:

─ Van-e pénzed manócska? A ház ára harminchárom harmatcseppbe kerül. Ingyen senkinek sem adom. Ma már legalább egy tucatnyian érdeklődtek, de senkinek sem volt pénze.

─ Kedves éti csiga, ettől nem kell félned. Van a bugyellárisomban elegendő harmatcsepp. Ha csak ezen múlik meg tudom venni a házadat.

Ez megnyugtatta az éti csigát, és ahogy manócska lekászálódott a medveapó hátáról, megmutatta neki a házat.

Valóban a csigaház szép, takaros volt. Gazdája rendben tartotta. Nemrég lett kifestve, és a teteje is kicserélve, hogy, ha elered, az eső be ne ázzon.

Semmi kétség nem fért hozzá, a ház nagyon megtetszett manócskának és ott azonnal ki is fizette érte a harminchárom harmatcseppet. Még aznap este beköltözhetett a házba. Nem győzött hálálkodni medveapónak, amiért segített házat venni.

Mivelhogy már későre járt, és nagyon elfáradt a házvételben. Mégiscsak ő egy kicsi manó, aki nincs hozzászokva ilyen dolgokhoz. Elbúcsúzott medveapótól és az éti csigától, majd becsukta házának ajtaját, majd lefeküdt.

Ti is feküdjetek le gyerekek! Későre jár, aludjatok jól! Álmodjatok szépeket!

Apáti Kovács Béla
Author: Apáti Kovács Béla

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem Keszthelyen. Édesanyám neve Moór Ilona, édesapámé Kovács Béla? Nem ez túl hivatalos. Hiszen egyszer mindenki megszületik, és vannak szülei. Mindig bajban vagyok, ha magamról kell írni. Minek fényezzem magamat? Akkor meg írjak rosszat? Bolond az, az ember, aki így mutatkozna be. Jobban szeretem, ha írásaimon, meséimen keresztül ismernek meg. Ha tetszik, amit írtam, akkor úgyis megjegyzik a nevemet, de ha nem, nyugodtan el lehet felejteni. Nem titok Kaposváron élek a feleségemmel. Fiúnk Budapesten lakik a feleségével és középiskolai tanár. Angolt és történelmet tanít egy alapítványi iskolában. Már egészen fiatal koromban próbálkoztam az írással. Emlékszem az első „nagy történelmi regényemet” a konyhaasztal melletti széken kezdtem el írni. Jaj, istenem szegény édesanyám könnyesre nevette a szemét, amikor felolvastam neki egy részletet a művemből. Abban a korban voltam, amikor nagyon érdekeltek a harcok, viadalok és egyéb híres történelmi események. Édesanyám azért nevetett, mert valahogy így írtam le egy csatát. Felsoroltam a harcban hányan voltak. 352 király, 1280 herceg, 2530 nagyúr és végül az egyszerű katonák. ─ Fiam, egy csatában nem szokott ennyi király részt venni. Legfeljebb egy vagy kettő, de nagyon sokszor maguk a királyok...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Általában

A nő nem ír verset a hazáról, házat őriz, az otthon melegét. Imádja a férfit, és felkínálja az ölét. A nő sokszor hal meg, szüléskor

Teljes bejegyzés »

Nyom a párna

  Fejed alatt nyom a párna, úgy gondolsz a nagyvilágra. Aludnál, rég lefeküdtél… Hátrahagyott múlt az éjfél. * A plafonra minek meredsz? Úgyse zárja le

Teljes bejegyzés »

volna jó

még hallgatnám apámat meséit gyermekkoráról álmait szenvedéseit melyet megsirattam csillagok alatt bámultam vele együtt az égitesteket a Vénusz ragyogását még a vörösbe hajló Marsot is

Teljes bejegyzés »

Amikor én még kicsi voltam

Tegnap Kecskeméten jártam, és találkoztam rég nem látott unokahúgommal, – aki mindössze egy hónappal fiatalabb, mint én, és akivel gyerekkorunkban egymás közelében éltünk. Iskolába is

Teljes bejegyzés »

Doberdó 1.

Magyarok a Nagy Háborúban… A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra… A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa. A

Teljes bejegyzés »