Mese a fiatalító masináról

Volt egyszer egy nagyon zsugori ember. Minden garast a fogához vert. Soha senkinek nem segített, pedig annyi pénze volt, mint a pelyva. A háza padlásán hét nagy vasládában tartotta a vagyonát. Minden vasláda tizenkét erős lakattal volt bezárva. A kulcsokat a nyakába kötött aranyzsinóron tartotta. Még a feleségének sem engedte kinyitni a vasládákat.

Az asszony gyakran próbálkozott pénzt kérni az urától, ha piacra ment bevásárolni.

–  Férjuram, kellene némi pénzmag. Megyek a piacra egy szép ludat venni a vasárnapi ebédhez. Vendégek jönnek, nem adhatok nekik kását.

Ilyenkor a férfi mindig ingerülten válaszolt, majdnem kupán vágta a feleségét mérgében.

–  Nincs egy fillérem sem. Mi vagyok én, bankár? Keress az asztalfiában! Bizonyára ott találsz annyit, hogy tudsz rajta venni egy szép, nagy ludat.

Az asztalfiából már réges-rég elfogyott a keservesen összegyűjtött kevéske pénz, amit a zsugori ember felesége innen – onnan spórolt össze.

Ezért az asszony kénytelen volt eladogatni személyes dolgait, amelyeket még hazulról hozott, amikor férjhez ment a zsugori urához.

Közben a padláson a vasládákban gyűlt a sok – sok pénz. Senki nem tudta mennyi lapul bennük. Hosszú időbe tellene, ha valaki meg akarta volna számolni.

Lassacskán a nő mindenét eladogatta, hogy legyen mit főzni, és ne haljanak éhen.

Évek jöttek, évek mentek. Egyszer csak mindketten megöregedtek. A nő még csak valahogyan beletörődött a sorsába, de a férfit ez nagyon bántotta. Még sokáig akarta gyűjtögetni a pénzt. Sajnos öregen már egyre nehezebben ment ez a munka. Szeretett volna újból fiatal lenni.

Egész nap azon törte a fejét, hogyan tudna megfiatalodni. Arra vágyott, hogy újból húszéves legyen. Semmi okosság nem jutott az eszébe.

Egyik nap a felesége meghallotta a piacon, hogy a városukba érkezett egy férfi, aki meg tudja fiatalítani az embereket. Ezt gyorsan elmesélte a férjének.

–  Férjuram, a városunkba érkezett egy csodatevő férfi. Az a fáma járja róla, hogy az öregeket képes megfiatalítani néhány réz garasért. Tán, mi is próbát tehetnénk nála.

A hír hallatán a férj nagyon boldog lett.

–  Megkeresem és megfiatalítatom magamat – mondta.

–  Mi lesz velem? – kérdezte az asszonyka ijedten.

–  Neked ilyen öregen is jó lesz. Nem kell szórni a pénzt haszontalan dolgokra. Hozd csak elő az asztalfiában rejtegetett pénzedet! Megyek és megkeresem azt a csodatevő embert. Ha akarsz, velem jöhetsz. Lásd két szemeddel, hogyan lesz egy vénségből újra fiatalember! – mondta vigyorogva a férje.

A feleség előkaparta az asztalfiából az elrejtett néhány garast, és elindultak a csodatevő emberhez.

Hamar ráakadtak, a városka főterén volt felállítva a sátra. Előtte hangos szóval hirdette a tudományát.

–  Hölgyek, urak, csak néhány garas, és öregből fiatalt varázslok a masinámmal. Tessék, tessék kipróbálni, nem bánják meg! A masina csodákra képes.

Az idősebb városlakók hitetlenkedve hallgatták a férfit. Senki nem merte kipróbálni a fiatalító kúrát. Az emberek csalást sejtettek, és nem hittek a férfinek.

Már éppen csomagolni kezdte a csodamasináját, amikor a kapzsi ember a feleségével megérkezett.

–  Talán csak nem menni készül a városkánkból?  – kérdezte a kapzsi ember.

–  Elmegyek a városkából, mert itt senki sem akar megfiatalodni. Pedig a szomszédos városban legalább száz öreg, aggastyánból újból húszéves lett. Úgy látszik az önök városkájában senki sem hisz nekem – mondta a férfi, és elindult, hogy a sátorban leszerelje a fiatalító masinát.

–  Várjon, mester, ha meg tudunk egyezni, akkor én szívesen kipróbálnám a masináját! – mondta a kapzsi ember. – Szeretnék megfiatalodni. Kapcsolja be, kérem, azt a masinát! Adok érte fél garast.

–  Fél garast? – nevette el magát a masina tulajdonosa. Ne nézzen bolondnak! A Krisztus urunk koporsóját sem őrizték ingyen. Ha kapok két garast, akkor beindítom a masinámat.

–  Túl sok – kezdett alkudozni a kapzsi ember. – Nézze, milyen jó vagyok magához! Itt van egy garas, ez is jobb, mint a semmi.

A csodatevő férfi igazat adott neki, és beindította a masináját, majd megkérdezte:

–  Ugye a kedves felesége is meg akar fiatalodni?

Erre a kapzsi ember hangosan felnevetett:

–  Nincs szüksége, hogy fiatal legyen. Még megtetszik valakinek. Öregen is ki tud szolgálni az urát. Csak engemet fiatalítson meg!

A csodatevő férfi furcsállóan nézett az öreg párra.

–  Ha, kend így látja jónak, hát legyen! – mondta, és belenyugodott, hogy úgysem tudja meggyőzni a kapzsi embert, majd nekiállt beindítani a masináját.

Még mielőtt beengedte volna a masinába a kapzsi embert megkérdezte:

–  Ugye, uraságodnál nincs semmi fémtárgy? Ha véletlenül lenne, akkor azt feltétlen kint kellene hagyni, mert nagy galibát tud okozni a bent lévőnek. Az nemhogy megfiatalodik, hanem ahány fémtárgyat tart magánál, annyiszor lesz öregebb.

A kapzsi ember félt bevallani, hogy a nyakában a hét vasládájának a kulcsa lóg. Ha kint hagyja, talán még el is lopják, és oda a gazdagsága, a rengeteg pénze. Nem lehet, hogy ez a hét kicsi kulcsocska ilyen nagy galibát tudjon okozni.

Elhallgatta, hogy mi lóg a nyakában az ingje alatt, s nagy reményekkel belépett a fiatalító masinába. A gép azonnal zümmögni kezdett, szórta a szikrákat, furcsa, sejtelmes hangokat adott ki magából.

A kapzsi ember sokáig tartózkodott benne, de amikor kilépett az ott lévők nem akartak hinni a szemüknek. Egy vénséges, töpörödött öregember állt előttük, kinek a fejét majdnem a földig húzta a nyakában lógó hét vasláda kulcsa. Amikor meglátta magár a sátor falára kiakasztott tükörben, majd elájult a rémülettől. Könyörgött, aranytallérokat ígért, hogy csak a csodatevőférfi csinálja vissza az egészet!

–  Sajnos, ezt már nem lehet – mondta a masina gazdája. – Figyelmeztettem, hogy hagyjon kint minden fémtárgyat, ami kendednél van. Hét fémkulcsot vitt be, ezért most hétszer öregebb lett, mint volt.

Amikor ezt meghallotta a kapzsi ember azonnal szélütést kapott, és mindjárt meghalt.

–  No, férjuram, elnyerte a méltó büntetését, amit megérdemelt – mondta a felesége, és menni akart kezében tartva a kulcsokat. De a csodatevőférfi utána szólt:

–  Nagyság, kegyedet ingyen is megfiatalítom, csak ne vigye be azokat az átkozott kulcsokat a masinába.

–  Rendben – egyezett bele a nő – itt vannak a kulcsok. Csak arra kérem, vigyázzon rájuk, amíg odabent leszek!

–  Megbízhat bennem, úgy vigyázok rájuk, mint a szemem világára.

Bement a nő a masinába, és az újból zümmögni kezdett. Alig telt el egy fertály óra, és egy gyönyörű, fiatal nő jelent meg az ajtajában.

A csodamasina tulajdonosa azonnal beleszeretett, és megkérte a nő kezét, aki szívesen igent mondott. Nemsokára megtartották az esküvőt, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Valójában ők sohasem haltak meg, mert volt nekik egy csodamasinájuk. Ha megöregedtek, akkor bekapcsolták a fiatalító gépet, és újból húszévesek lettek. Csupán arra kellett vigyázniuk, hogy a hét fémláda kulcsát levegyék a nyakukból.

Lehet, hogy itt élnek közöttünk. Ha netán olyan fiatalembert és nőt láttok, akiknek a nyakában kulcsok lógnak, kérdezzétek meg tőlük, hol van a csodamasina, amely megfiatalítja az öregeket.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!

Apáti Kovács Béla
Author: Apáti Kovács Béla

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem Keszthelyen. Édesanyám neve Moór Ilona, édesapámé Kovács Béla? Nem ez túl hivatalos. Hiszen egyszer mindenki megszületik, és vannak szülei. Mindig bajban vagyok, ha magamról kell írni. Minek fényezzem magamat? Akkor meg írjak rosszat? Bolond az, az ember, aki így mutatkozna be. Jobban szeretem, ha írásaimon, meséimen keresztül ismernek meg. Ha tetszik, amit írtam, akkor úgyis megjegyzik a nevemet, de ha nem, nyugodtan el lehet felejteni. Nem titok Kaposváron élek a feleségemmel. Fiúnk Budapesten lakik a feleségével és középiskolai tanár. Angolt és történelmet tanít egy alapítványi iskolában. Már egészen fiatal koromban próbálkoztam az írással. Emlékszem az első „nagy történelmi regényemet” a konyhaasztal melletti széken kezdtem el írni. Jaj, istenem szegény édesanyám könnyesre nevette a szemét, amikor felolvastam neki egy részletet a művemből. Abban a korban voltam, amikor nagyon érdekeltek a harcok, viadalok és egyéb híres történelmi események. Édesanyám azért nevetett, mert valahogy így írtam le egy csatát. Felsoroltam a harcban hányan voltak. 352 király, 1280 herceg, 2530 nagyúr és végül az egyszerű katonák. ─ Fiam, egy csatában nem szokott ennyi király részt venni. Legfeljebb egy vagy kettő, de nagyon sokszor maguk a királyok...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

2 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jelentkezés rendezvényre

Author: Zsoldos Árpád és Adrienn Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Naplemente

Rózsa Iván: Naplemente (Három haiku) Vöröslő Naptól Megszentül víz és ég is: Szelíd üzenet. Életet hozó, Vörösben pompázó Nap: Pihenj le, urunk! Vörösben izzik Lét

Teljes bejegyzés »

“NÉHA ELGONDOLKODOM”

„NÉHA ELGONDOLKODOM” (Szőllős Judit gondolata ihlette versem.) „Néha elgondolkodom”, Nagyon szokott fájni, Emberek lelkéről lábnyomom, Visszafog-e találni? „Néha elgondolkodom”, Tisztára dörzsölve ablakom, Van-e még kinek

Teljes bejegyzés »

Tedd a kezed kilincsemre!

Tedd a kezed kilincsemre!   Tedd a kezed kilincsemre! Ne csak egyre, az összesre! Járd a házam körbe-körbe, Lábad nyomát hadd őrizze!   Tedd a

Teljes bejegyzés »