Rózsa Iván: Emberi viszonyok
Ne aggódj!
Ne aggódj, cselekedj! Az aggódás felesleges. Ami be akar következni, tőlünk függetlenül, úgyis megtörténik. Ha meg nem következik be, minek aggódtunk feleslegesen?! Csak egy példa: ha valaki megsérül, erre elkezdünk aggódni az állapotáért, sorsáért, kinek jó ez?! Inkább cselekedjünk, és kössük be gyorsan a sebét! Az aggódás jó része álszent színjáték a külvilág felé: igen, én rendes, aggódó ember vagyok…
Ki normális?
Bárkiről be lehetne bizonyítani, hogy nem normális… Ez hatalmi kérdés is lehet. Ha kannibálok között élsz, ott az a normális, hogy emberhúst fogyasztanak, és a vegetáriánus számít aberráltnak… De mi tényleg normálisak valóban normális világot akarunk! Normális világban normális emberek vannak hatalmon, és ezért a világ, az emberi viszonyok is normálisak. Most normális a világ? Nálunk, és úgy általában?
Fantázia
Láttunk, külhonban és belföldön is, különböző kínzóeszközöket bemutató kiállításokat. Ebben a viszonylatban, a különböző korokban, az emberi fantázia határtalan (volt)… Mi lett volna, mi lenne, ha ezt az óriási kreativitást végre jó célra fordítaná az ember?
Túl a csúcson
Mikor az ember a nyugdíjas lét felé slattyog, többnyire túl van már a csúcson. Egyre sérülékenyebb, ha külföldre utazik, nagyobb a kockázata annak, hogy esetleg leütik, kifosztják. Drágább immár az utasbiztosítása is: hátha rosszul lesz az öreg, stb. Öregedünk bizony, és egyre sérülékenyebbek leszünk… De én legalább száz évig szeretnék élni! Alig vagyok túl a zeniten, remélem!
Hajtóvadászat öregekre…
Az öregek, a nyugdíjasok sok pénzbe kerülnek az államnak. Ám ezt a pénzt ők fizették be évtizedeken át a nyugdíj- és egészségügyi kasszába. És aktív korszakukban ők tartották el az inaktívakat. Jó lenne bízni abban, hogy nekünk is lesz nyugdíjunk, nem nyúlták le teljesen a befizetett pénzt. És mily feledékeny az ember! Azt is elfelejti, hogy egyszer mindenki öreg lesz… Én azt kívánom: mindenki kapja vissza azt, amit másnak adott! Egy társadalom emberiességének fokmérője többek között az; hogy bánik a (már) elesettekkel, így például a hajléktalanokkal, az idősekkel. Mennyire humánus a gyengékkel szemben?
Fogat fogért?
Mindenki kapja azt vissza az élettől, amint élt! Ha máskor nem, hát a végelszámoláskor: szegény és gazdag végső nyughelye egyaránt a föld. Ha valaki jó másokkal szemben, legyen neki is jó a sora! Ám ez gyakran már csak a túlvilágon jön el … Ha komisz volt, legyen rossz sora! Itt, a Földön is… Én nem szeretem az ellenségeimet, a gonosz embereket, nem táplálok irántuk felebaráti szeretetet, ugyanis nem érdemlik meg. Nem tudnak soha megváltozni a genetikai szemetek, a szemétnek születettek nem tudnak kibújni sohasem a bőrükből. Ha ez esetleg sikerül, csak akkor történik meg, ha őszintén vágynak a jóra, és nem színlelnek, és kellő vezeklés után megbánják bűneiket. Bűn és bűnhődés: megoldás a vezeklés! Ez lehet akár húsz év is, netán börtönben… És ezután tényleg meg lehet bocsátani az egykor gazembereknek, mert keresztények vagyunk, de nem hülyék!
Bunyevác vér
Anyai ágon van bennem bunyevác vér is. Tudok igazán szeretni, de gyűlölni is Meg tudom különböztetni a jót a rossztól, bármilyen alakot is ölt magára. Akit szeretek, azt szeretem. Akit gyűlölök, azt gyűlölöm. Nem vagyok lagymatag halvérű. Szerintem ez így normális!
Német vér
Szintén anyai ágon másrészt német vér van bennem. Ha kell, tudok higgadt, türelmes lenni, és legyőzöm bunyevác lobbanékonyságomat. Ha van egy ügynek, munkának értelme; szorgalmas, dolgos vagyok. Ha látom a célt, dolgozom az eléréséért akármennyit. Ha látom… Most mi van?
Tibeti vér
Ha nem is vér valószínűleg, de van bennem buddhista beütés, vonás is; talán több is, mint keresztény. Általában nyugodt, szinte egykedvű vagyok. Minek aggódjak, idegeskedjek feleslegesen? Egy láma harminckét éve adott nekem egy tibeti nevet: Karma Palden Yeshe… És nálunk, az egyik szobában ott áll egy cölesztin „zászlótartóban” állandóan egy tibeti zászlócska. És szeretném megélni a tibeti nép sorsának jobbra fordulását, ha tetszik, a szabad Tibetet!
Magyar vér
Apai ágon tudtommal száz százalék magyar vagyok. Dzsentri vér is van bennem, meg betyár vér, Kossuth-vér is egy mellékágról, mellesleg. Hajlamos vagyok a lázadásra, lételemem a szabadság. De szerintem is: csak a szabadság tud nekünk rendet szülni! A magyarság kihalóban lévő őstípusa vagyok. És valószínűleg ilyen is maradok, sosem leszek mindenbe, így egy rossz „rendbe” is, beletörődő birka!
Dominikai vér
Két vagy három éves korom óta vágyódtam a Dominikai Köztársaságba, ez az ország állt a bakancslistám első helyén. És 1996-ban teljesült is az álmom. Mikor az ország földjére léptem, elöntött rögtön a déjà vu érzés: mintha már jártam volna itt, talán előző életemben? És olyan otthonosan mozogtam mindenfelé, mintha mindig itt (is) éltem volna. És mikor elbúcsúztunk Santo Domingóban, a hotelünkben a szállásadóinktól, egymás nyakába borultunk, s mindenkit sírás környékezett: el kell, hogy váljunk… Pedig nem vagyok az a síró-rívó fajta. És ők sem voltak azok. Máig bennem él a búcsú jelenete, és a látvány: a taxival, ahogy haladunk naplementekor a repülőtér felé. De talán végleg elül egyszer ez a világjárvány, és talán visszatérhetünk még e barátságosan csodás országba…
Utazó vér
Minél több országot ismersz meg, minél több nyelvet birtokolsz, minél több és más emberrel beszélsz; annál többet tudsz a világról, saját szemeddel látod, és nem manipulált tévékből. Te éled át a tapasztalatod, és aljas, nyomorító, diktatórikus hatalmak nem tudnak már butaságban tartani, félrevezetni. Nem vagy már tudatlan, van tudatod, tudod? Meg öntudatod… Egy társadalomban a hatalom egyik fokmérője az, hogy a tapasztalt, világlátott embereket hogyan becsüli meg?! Körülzsongja őket, és őszintén számít a tudásukra, amit pozitív dolgokra használ, vagy pedig: ha aljas céljaira nem tudja megnyerni, rá nézve veszélyes tényezőknek tekinti őket. Egy diktátor általában rafinált, de nem igazán okos és művelt ember, csak a nála butábbakkal veszi magát körül, hisz félti a hatalmát, vakok között ő a félszemű király, az igazán látókat viszont képletesen megvakíttatja, vagy eltiporja erőszakkal, illetve külföldre kényszeríti. Egyre fogy a magyar…
Emberi viszonyok
Az emberi viszonyok egy szempontból semmiben sem különböznek az állati viszonyoktól. Vagyis: az erősebb kutya él nemi életet… Ám az embereknél nem mindig az erősebb győz, hanem sokszor és többnyire az erőszakosabb, a sunyibb, a gátlástalanabb, az aljasabb, a rafináltabb. És olykor nekünk embereknek kéne emberséget tanulnunk az állatoktól!
Az első óta…
Az első őskori „politikus”, az első „sámán” megjelenése óta folyik a hülyítés… Míg a törzs dolgozik, a szellemi vezető henyél, és keresi a kapcsolatot az „istenekkel”. Kijátssza közben egymással az embereit, aztán rendet vág köztük. Divide et impera! – a rómaiak csak átvették ezt az ősi módszert… És manapság is: az emberek gályáznak, mint az állatok; a politikusok meg csak ígérgetnek nekik, és hülyítik őket, majd hatalomba kerülve szinte semmit sem tesznek értük. Sudrák hatalma ez a mai világ szerteszéjjel, bizony. (Tisztelet a kevés kivételnek…)
Szelekció, kontraszelekció
Az állatvilág kiszelektálja magából a gyengéket, a beteg állatok is inkább előbb, mint utóbb elhullnak. Az embervilág ledarálja az átlagtól eltérőket, kiközösíti a soraiból a sorba be nem állókat. Nekik csak egy elégtételük marad: nem adtuk az agyunk! Kinek van igaza? Melyik rendszer, az állati vagy az emberi a jobb?
Budakalász, 2020. július 20-26.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...