A fodrász és az idős asszony…

Egy borongós, kora őszi reggelen Marika, egy dunántúli városka fodrásznője fáradtan lépett ki kicsinyke kis bérelt lakásának az ajtaján. Gondjait legszívesebben kulcsra zárva bent hagyta volna a lakásban, de azok hozzátapadva, nem eresztették el. Gondterhelten lépdelt a buszmegálló felé. Szinte észre sem vette amikor begördült a jármű, gépiesen felszállt és lehuppant az egyik ülésbe. Teste-lelke meggyötörve, férje pár hete magára hagyta óvódás korú kisfiával. Egy keresetből nagyon nehéz megélni, kifizetni az albérletet, a számlákat. A pénztárcájában is csak egy utolsó kis címletű papírpénz árválkodott, ezzel biztosan nem húzzák ki a következő fizetésnapig.
Míg ezen töprengett, tekintete a szemközti ülésen félénken meghúzódó, apró termetű, ráncos arcú idős asszonyra esett, aki a kezében egy receptet szorongatott. Talán azért figyelt fel rá, mert a szemében ugyanolyan mély szomorúság tükröződött, mint amilyent a saját tükörképén pillantott meg az autóbusz üvegablakában. A néni megérezte a felé sugárzó tekintetből, hogy “sorstársak”, ösztönösen kibuggyant belőle:
– Kedveském, olyan nehéz a szívem, nem tudom a beteg férjemnek a gyógyszerét kiváltani.
Nem akart semmit, már reménykedni sem mert, megszokta, hogy az emberek ritka kivételtől eltekintve csupán a maguk bajaival vannak elfoglalva. A fiatalasszony gondolkodás nélkül kivette utolsó pénzecskéjét és a néninek adta, majd gyorsan elköszönt, mert az autóbusz a munkahelyéhez közeli megállóba érkezett. Az utolsó lépcsőfoknál járva hasított belé mit is tett. Már szinte bánta, hogy ilyen könnyelműen lemondott kevéske kis pénzéről. Felnézett a felhőkkel tarkított égre és magában felfohászkodott:
– Most segít meg Istenem!!!
A válasz szinte azonnal megérkezett, az aprócska fodrászhelyiség előtt, ahova reggel olyan nehéz szívvel indult meglepő és szokatlan dologra lett figyelmes. (Napok óta alig akadt vendége, mostanában az emberek kevésbé jártak fodrászhoz.) Az ajtóban már három vendég is várta, hogy kinyissa végre a kis üzletet és levágathassa a haját. Épp hogy végzett a hajukkal, amikor újabb és újabb “kuncsaftok” érkeztek. Úgyis mondhatnánk, hogy szinte egymás kezéből kapkodták ki a kilincset. Marikának ezen a napon még túlóráznia is kellett, hálás szívvel, örömmel köszönte meg a jó Istennek, hogy ennyi embert vezérelt hozzá és egy kissé szégyellte is magát kishitűségéért. A nap végéig annyi pénz gyűlt össze, hogy telt belőle a legszükségesebb dolgokra és a kisfiával együtt most már nem kellett nélkülözniük.

A történet megjelent a Nyitott Szemmel magazin 52. számában.
www.nyitottszemmel.hu

Harmati Gyöngyi
Author: Harmati Gyöngyi

Harmati Gyöngyi az Irodalmi Rádió szerzője. Meglepő fordulatokban és szomorú történésekben bővelkedő gyermekkorom hozománya az itt szereplő nevem. Akár kitalált, írói álnév is lehetne, de mégsem az. Ez a név szerepel a személyi igazolványomban leánykori névként, de nem ezen a néven anyakönyveztek. Ezt a nevet, mely nevelőapám (Anyukám 2. férje) vezetékneve volt alig 3-4 évig viseltem. Illetve a családi név pár nappal előbbi “magyarosíttatott” változatát, mert Szüleim úgy döntöttek, hogy egy jobb csengésű névre változtatják. Hamarosan újabb nevem lett, mivel férjhez mentem. Majd a véletlen fura játékaként mégis ez a többször változtatott leánykori név került az interneten rögzítésre. Ezután most már következzen egy szokványosabb bemutatkozás: 1959. július 4-én, a Függetlenség napján születtem Székesfehérváron. Férjemmel egy dunántúli kisvárosban élek. Fiam már felnőtt, kirepült a családi fészekből. Gyermekkorom óta a könyvek, a prózai és a lírai irodalom nagy kedvelője vagyok. Gyermekkorom legjobb barátai a könyvek voltak és most is azok, el sem tudom képzelni az életemet olvasás nélkül. Fiatal éveim kedvenc tartózkodási helye a könyvtár volt, melynek sajátságos légköre azóta is fogva tart. Hiszem, hogy az olvasás szeretete és az írás talentuma által jobb és szebb hellyé tehetjük a világot, még ha csak egy rövidebb időre is. Pár évvel ezelőtt éreztem először...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

2 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A múltamban

Visszatekintek a semmire… A régmúlt időmben, hősi várban laktam, Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam… A régmúlt időmben, hősi várban laktam. Ez azonban már

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bogdán László

Rózsa Iván: Bogdán László Mentetted falud, Minden cigányt hiába: Lecsóba ment terv… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Domján Edit

Rózsa Iván: Domján Edit Örök ifjúság… Nem akart öreg lenni: Fiatal maradt… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Zrínyi Miklós

Rózsa Iván: Zrínyi Miklós Sosem tudjuk meg, Vele is „vadkan” végzett: Ember-vadászat… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Csengey Dénes

Rózsa Iván: Csengey Dénes „Európába, De mindahányan!” – mondta, És ifjan hunyt el… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »

Hová távozik a lélek

Mikor apám elhagyott minket, a két öcsém még kicsi volt. Én már betöltöttem a tizenhetet. Anyám a helyi konzervgyárban dolgozott, de hiába vállalt túlórákat nem

Teljes bejegyzés »