Emlékezetes virtusok

Múltamban…

Bár az életem, emlékezetes virtusokkal volt ékes,
Előbb-utóbb a testem, minden test útjára tér… ott véges.

Volt életemben, sok érdekes, tisztázásra utaló körülményem,
Mert a kegyes beállítással szemben, homlokegyenest körülnéztem.
Ellentétes mód látszott a valósnak… többször átléptem körülményen.

Tudjuk, hogy sokszor a halálnak micsoda kézzelfogható ténye,
Hogy nem is a vadkan ölte meg a királyt… ez élet cselszövénye.
Aztán meg, nem gyanúsították a lovászt, pedig ő leleménye.

Közben meg mindent, az általánosságok ködébe
Mosó elferdített, de, kegyes szólamok fényében,
Az igazság igyekszik elsikkadni, félelmében.

Sokszor volt, hogy hatalmasok meghasonlásba kényszerítettek,
Ilyen esetekben még az is jó volt, ha levegőt vehetek…
Mások töredezett szellemisége kényszer-uram lehetett,
A lelkem, meg addig is rövid, kényszer-szabadságra mehetett.

A múltat, belső vihar kavarta sűrű por fedi el,
Ahol meg nincs, ott mesterségesen köddel takarják el.
Múltban is volt célzatos hazugság, szándékos mellébeszélés,
Így az én életutamban volt mi sikamlós, bizony, nem kevés.

Sokszor nem volt könnyű jottányi előrehaladást elérnem,
Sokszor szemem ködétől nem láttam, fényes utat, ez volt fékem.
Sokszor, hiába voltam én a legjobb… csak reméltem,
Hogy akceptálják, de, mindig lefestették a fényem.

Ma már talán régen volt mese, saját monda, a sok, mi velem történt,
Bár, a valószínűség, emlékezésben tényszerűen kever örvényt.

Krónikása vagyok én az életemnek, ott voltam minden csatában,
Virtuskodtam is, most meg csak emlékszik az öreg ész-lélek… magában.

Vecsés, 2017. október 2. – Kustra Ferenc

Kustra Ferenc József
Author: Kustra Ferenc József

Kustra Ferenc József az Irodalmi Rádió szerzője. ÍRÓI ADATLAPOM – KUSTRA FERENC JÓZSEF Írni 1997. -ben kezdtem egy élmény hatására. Szoktam írni: verses műveket, haikukat és a társait, különleges versformákat, aforizmát és novellákat. Végzek versforma-szerkesztői, fejlesztői munkásságot is. Eddig valamivel több, mint 3300 verses művem van, ebből még kb. 1200 verses mű, kéziratban. Novellákban is van még kb. 30 mű kéziratban. Eddig írtam haikut, cca. 3600 db. -t eredeti Basó féle stílusban, és cca. 480 db. -t európai stílusban. Az egészből cca. 350 senrjú formában íródott! (A szakirodalomban többen is utalnak rá, hogy a japán nyelvből történt eredeti lefordítások során a fordítók tévedtek, mert az 5-7-5 szótagszám nem felel meg a japán, eredeti szövegeknek… de, végül is még összehasonlítani sem lehet a két nyelvet! Meg így legalább van konkrét szótagszámuk az íróknak, és ezzel el is lett kerülve az anarchia! Bár a szabad versírók, még a szótagszámot sem tisztelik!) Én személy szerint ragaszkodok a hagyományos formákhoz és elutasítok mindenféle „szabad-liberális” versformát, mert az nem vers, hanem csak egy tördelt novella, jobb esetben! Naponta írok. A rekordom, hogy egy nap 7 óra alatt 8 versformában 9 művet írtam. Írok; haikut, zárt-, nyitott-, és fél haikuláncokat, társakkal Renga-láncverset, és Tankát is (Ebből...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ahol a mesék kezdődnek

Edit Szabó : Ahol a mesék kezdődnek Nem látom a mesémnek kezdetét, csak ha a föld felett lebeghetnék, szeretném bejárni a Föld tekét, melynek tetején

Teljes bejegyzés »

Augusztus leánya

Edit Szabó : Augusztus leánya Augusztusban nyílik minden virág, tündöklő szépségeket lát a világ, piros rózsák kúsznak és nyár derekán kividul erdőn-mezőn minden leány. Virágerdő

Teljes bejegyzés »

Gondolsz-e néha rám

(Senrjon csokor) Gondolsz-e még néha rám? Jut-e még eszedbe múlt-részlet. Sorsunk mivé lett? Gondolsz-e még néha rám? Eszedbe jut-e múlt, mint rege. Élet, csak csendes.

Teljes bejegyzés »

Naplementében…

Már én sem harcolni, sem győzni nem akarok, Tudomásul veszem, a nappalok halandók… Mi vagyok a világban… arc nélküli senki, Az utcán sem köszönnek, de

Teljes bejegyzés »