Régen és most


Régen és most

Eddig mindig nagyon, sőt talán

túlzottan is célratörően éltem.

Mindig tudtam, mit tegyek,

voltak előre eltervezett lépéseim,

lehet, csakis olyanok voltak.

 

S most itt vagyok tervek,

célok, feladatok és társ nélkül.

Nagyon rossz csak úgy élni

bele a semmibe, semmivel

nem tudni komolyan foglalkozni.

 

De a legrosszabb: társ nélkül lenni,

ezt az igazán nehéz elviselni.

tegnapelőtt még mindenféle terveket szőttünk,

tegnap már a betegségeddel törődtünk,

Mára pedig csak a gyász van, a gyász maradt.

 

Bodnár Ildikó
Author: Bodnár Ildikó

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó. Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem, általános iskolámat itt végeztem, majd 1970-ben érettségiztem a Herman Ottó Gimnázium francia tagozatos osztályában. Az ELTÉ-n magyar-orosz-francia szakos középiskolai tanárként végeztem és több középiskolában is dolgoztam, mintegy 25 évet. Később a német szakot is elvégeztem, német nyelvtanárként is tevékenykedtem. Tudományos tevékenységem nyomán (először stilisztikából bölcsészdoktori címet, majd fonetikából kandidátusi címet szereztem) egyetemi oktató lettem. A veszprémi és gödöllői egyetemen egy-egy félévet tanítottam, majd megpályáztam a Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén hirdetett docensi állást, és 1998 és 2013 között itt tanítottam különböző magyar, általános és alkalmazott nyelvészeti tantárgyakat, magyar és német nyelven is, ezekben az években sokat publikáltam. Részt vettem az alkalmazott nyelvészet szakos hallgatók jelnyelvi képzésében, ezért több éven át foglalkoztam a jelnyelvvel is. Szintén több éven át oktató voltam a fordítói programban is, a jelnyelvhez kapcsolódó tárgyakat oktattam, magát a jelnyelvet a SINOSZ oktatói tanították. 2013 decembere óta nyugdíjas vagyok, felnőtt gyermekeim vannak, akik a Dunántúlon élnek. Férjemmel huszonnégy évet éltünk együtt, az ő váratlan halála után két évvel ismerkedtem meg élettársammal, akit ez év kora tavaszán veszítettem el, s akivel az elmúlt tizenöt évet töltöttük együtt. Ő földrajz-történelem szakos...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Álomfoszlány

Semmi felhők közül fuvallat szökkent, hétköznapom maszkját puhán letépte. Szép lettem akkor ott, tükröm lett egy álom, sikerült egy percre álomképpé válnom. Bennem születtek rég

Teljes bejegyzés »

Irány a Mars

Neumann János tiszteletére Az őszi félév elején néhány hallgató beszélget az egyik folyosón. Azon tanakodnak, hogy milyen választható tantárgyat vegyenek fel. Képzeld fel lehet venni

Teljes bejegyzés »

A Körös partján

A Körös partján. Írta: Egyed-Husti Boglárka A Körös partján van egy kis stég. A stég mellett van egy kis szálloda és almafa mindenhol. Régen ugyanis

Teljes bejegyzés »
Prózák
Laczkó Ilona Adél

Nyílsebes főnemes

Nyílsebes főnemes   Ritka meleg nyár volt. Szellő se lebbent, forróságban izzott az ecsedi határ, az ég olyan kék volt, hogy szinte vakítottak rajta az

Teljes bejegyzés »

Musztafa kincse

Ezen a tavaszon a Kiskanizsát a várostól elválasztó patak irgalmatlanul megáradt. Az árhullám a töltés mentén sorakozó kerteket is elöntötte. Miután a víz visszahúzódott, Kérics

Teljes bejegyzés »

Hárman a K30-ban – 2023. január 25.

Az Irodalmi Rádió felolvasóest-sorozatának második alkalmára 2023. január 25-én került sor a K30 Art Caféban. A felolvasó szerzők ezúttal Váradiné László Mária, Peter Shepherd és

Teljes bejegyzés »