Ballada egy kősüllőről…

     Történetünk 2020 májusában játszódik, a koronavírus járvány időszakában. A kijárási korlátozáson
szép lassan annyit enyhítettek, hogy a természetbe a rendszabályokat betartva ki lehessen menni
kirándulni. Éltünk a kedvező alkalommal és egy kedves kis baráti társasággal, mely egy 3 éves
kisfiúval és két kis termetű kutyussal kibővült, nekiindultunk a városunkat körülövező 7 domb egyikének
környékére. A békés lankák birodalma csupán a felfedezésünkre várt, örömmel tárta elénk eddig
általunk még nem látott titkait. Az üde zöld erdőben a hatalmas fák között egy aprócska halastó lapult,
benne egy omladozó picike házikóval. Vezetett ugyan hozzá egy korhadt fából készült hidacska is,
de mégsem volt tanácsos rálépni, mivel fürdőruhát nem hoztunk magunkkal. A tó partján egy nagypapa
tanította horgászni tízéves forma unokáját, és mi szemtanúi lehettünk e sikeres eseménynek. A kisfiú
határtalan boldogsággal örült élete első fogásának.
És ekkor, mintegy varázsütésre, visszakanyarodva az időben közel 35 évet egy elfeledettnek hitt
történet bukkant fel az emlékeim tárházából. Akkoriban óvódás korú fiam az Apukájával és a nagypapájával
és 2 másik utcabeli gyerekkel lementek a Balatonból kifolyó közeli árokhoz pecázni, egy kezdetleges,
házilag készített horgász felszerelésnek nevezett valamivel. Örültem neki, hogy a férfiak nem lábatlankodnak
otthon és én kényelmesen el tudom készíteni az ebédünket. Arra gondoltam hamarosan itthon lesznek,
valószínű, hogy nem fognak semmit, csupán a pecabotot. Közben eltelt az egész délután, lassan esteledett,
amikor meghallottam, hogy a kis csapat vidáman fordul be az utcai kapun. Boldogan újságolták, illetve
mutatták meg a vödörben fickándozó halacskát és kérték, hogy süssem meg nekik vacsorára. Nagypapa
vállalkozott rá, hogy a halacskát olyan állapotba hozza, hogy a gyermekek kérése teljesülhessen. Én pedig
szépen gondosan beirdaltam, hogy a szálkák ne okozhassanak majd problémát. Paprikás lisztben
megforgattam és megsütöttem a kősüllőt. A várakozás ideje alatt a szépen megterített asztalnál a gyerekek
izgatottan sutyorogtak egymás között. Szép lassan arra lettem figyelmes, hogy egyre halkabb a beszélgetés
és már néma csendben várakoznak. Ahogyan megjelentem a konyhaajtóban és meglátták a tányéron a
készre sütött halacskát szinte azonnal elkezdtek hüppögni, a kis szemüket törölgetni, majd egymást szinte
túlharsogva siratták a halacskát.
     Gyermeki lelkükkel most értették meg, most szembesültek vele először mi is az ára, hogy étel kerüljön
az asztalra. Amit eddig csak a strandon a halsütőnél láttak, most szomorú valósággá változott. Talán
mondanom sem kell, hogy nem fogyasztottuk el a halacskát, eltemettük, megsirattuk mindannyian.
Szomorú nap volt ez mindenki számára.
További Pillanatképek az alábbi linken olvashatóak:

Harmati Gyöngyi
Author: Harmati Gyöngyi

Harmati Gyöngyi az Irodalmi Rádió szerzője. Meglepő fordulatokban és szomorú történésekben bővelkedő gyermekkorom hozománya az itt szereplő nevem. Akár kitalált, írói álnév is lehetne, de mégsem az. Ez a név szerepel a személyi igazolványomban leánykori névként, de nem ezen a néven anyakönyveztek. Ezt a nevet, mely nevelőapám (Anyukám 2. férje) vezetékneve volt alig 3-4 évig viseltem. Illetve a családi név pár nappal előbbi “magyarosíttatott” változatát, mert Szüleim úgy döntöttek, hogy egy jobb csengésű névre változtatják. Hamarosan újabb nevem lett, mivel férjhez mentem. Majd a véletlen fura játékaként mégis ez a többször változtatott leánykori név került az interneten rögzítésre. Ezután most már következzen egy szokványosabb bemutatkozás: 1959. július 4-én, a Függetlenség napján születtem Székesfehérváron. Férjemmel egy dunántúli kisvárosban élek. Fiam már felnőtt, kirepült a családi fészekből. Gyermekkorom óta a könyvek, a prózai és a lírai irodalom nagy kedvelője vagyok. Gyermekkorom legjobb barátai a könyvek voltak és most is azok, el sem tudom képzelni az életemet olvasás nélkül. Fiatal éveim kedvenc tartózkodási helye a könyvtár volt, melynek sajátságos légköre azóta is fogva tart. Hiszem, hogy az olvasás szeretete és az írás talentuma által jobb és szebb hellyé tehetjük a világot, még ha csak egy rövidebb időre is. Pár évvel ezelőtt éreztem először...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha nem leszel mellettem

Ha nem leszel többé mellettem, Szíved nem pihen meg szívemen, Hová is repülnék nélküled Messzire tűnő szürke fellegen? Patakcsobogásban lágy hangod susog, Lángod megperzsel vöröslő

Teljes bejegyzés »

Ismeretlen Barbara

(3 soros-zárttükrös) A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára, Nincs senki érdeklődő, csak a magány csókol, de két pofára… A szerelemvágyam ki van szögezve egy

Teljes bejegyzés »

Oximoronos lét…

Visszás faramuciságok! Világ annyira el van romolva, hogy embertömegek, a „jót”, nem is értik… A rosszért rajonganak, művelik, és még kérik! Azt, hogy ezt elvesztik:

Teljes bejegyzés »

Már elmúlt

Már elmúlt, nem a törvény alázatos szolgája vagyok, De a versírásban nagyon is jeleskedni akarok. Igyekszek jókat írni, legyenek tele lélekmarkok. Már elmúlt az, az

Teljes bejegyzés »

Ezerarcú Balaton

Ezerarcú Balaton Ó, Te hazámfia! Szeretünk! Vized a miénk. * Ezerarcú Balaton Gyönyörködünk is orcáidban… Vized… aranyból! * Ezerarcú Balaton Tudat simogat, hogy miénk vagy.

Teljes bejegyzés »