Az én anyámnak nincs selyemruhája,
Az én anyámnak nem is állna jól.
Sötét fejkendő az ékesség nála.
Filléres boltba vette valahol.
Az én anyámon nincsen semmi ékszer.
A könny, a gyémánt mely szemén ragyog..
Az én anyám, egy oly egyszerű asszony.
Soha se tudja, mi az új divat.
Az éjszakákat sorra átvirrasztom.
Ha szívem fáj, csendesen megsirat.
Édesanyám szokta énekelni:…
Ezek az ének foszlányok jutnak most nagymamámról eszembe. Igazán nagyon egyszerű, szerény, falusi, törpe asszonyka volt. Fejkendőjét háromszögre tűrte, ékessége a bal szeme alatt levő anyajegy, amit én is örököltem. A termetét sokszorosan felülmúlta a szorgalma. Szükség is volt a szorgos kézre a családban, mert beteges férje és öt gyereke volt. A két kezű munkája árával gyógyíttatta férjét, és adott szakmát és kenyeret minden gyermekének. Az unokákat sem hanyagolta el. Sorra jöttünk, cseperedtünk. Mindenik unoka áldás, ajándék volt számára. Megpróbált minden gyerekének ott segíteni, ahol szüksége volt, abból a kicsiből is, a szabad idejéből is. A sok munka mellett sem utasította vissza egyik unokájának nevelését sem, ha a szükség úgy hozta. A családi szeretetre nevelés fontos volt számára. Boldogan fogadta az egész családot Erzsébet napján, disznóvágáskor. Boldog volt, ha eszünkbe jutott születésnapja. El lehet felejteni egy ilyen nagymamának a születésnapját? A bánatot is meglátta az arcunkon. Nem lehetett titkunk előtte. Nekem mindig mondta valahányszor meglátogattam: -mindig olyan szomorú vagy, miben segíthetek. Anyagi feltételei nem futották ajándékra, drága meglepikre, de annál inkább pótolta szeretete. Úgy nem mehettünk hozzá, hogy ne tudott volna elővenni valami csemegélni valót, amit csak Ő tudott nagyon finomra készíteni. Kossuth- és pozsonyi kiflit, darázsfészket, ordával-, mákkal-, mazsolával töltött kalácsot. Szakácsnő volt, sok esküvőt lebonyolított. Nyáron a TSZ-ben dolgozóknak főzött. Kevés tapasztalatot tudott átadni tudásából, az unokáknak idő hiány miatt. Vakáció idején sokszor meghívott ebédre. Ez volt az az időszak, amikor az unokák össze tudtunk ülni. A városon élők is haza jöttek hajlékába, és a vakáció utolsó napját is ott töltötték. A meglepi mindig finom ebéd volt, kacsa sült, vörös káposzta, zsemlegaluska leves és a leutánozhatatlan csöröge, aminek az izét ma is keresem. Akárhányszor próbálkoztam elkészíteni ezt az ételt, csak az emléke idéződik fel bennem, de azt az ízt nem találom. Lassan kinőttük az iskolás kort és mindenikünk próbáltunk családot alapítani. A kicsi össze csikorgatott pénzéből, amit mindig a zsebkendőjébe kötött mindenkinek vásárolt útravalót. Nekem egy hímzett ágyneműt vásárolt és egy evőeszköz készletet. Így valahányszor kezembe veszem az evőeszközt és álomra hajtom párnájára fejem, mindig felidéződik bennem a szeretete, a kedvessége, az egyszerűsége. Nagyon időtálló volt a választása. Az esküvőmön úgy adta át az ajándékot, hogy „ne feküdj le étlen soha és ne itassák párnád könnyeid. Szeretettel Nagyitól!” A gyerekeim már nem emlékeznek rá, mert nagyon kicsik voltak, amikor a nagyi itt hagyott örökre. A születésnapjára vittünk volna sírjára virágot, de nem engedtek a temetőbe kimenni az új rendelet szerint, a járvány miatt.
Egy szombati napfényes délután össze ült a család, csak szűk körben a karantén végett.
Édesapám születésnapját is ünnepeltük, aki még szerencsémre életben van. Törvény ide vagy oda, jövőre nem biztos, hogy összeülhetünk ebből az alkalomból. Eszembe jutott, hogy nézegessük meg a régi képeket, az almáriumból, ha már a temetőbe nem szabadott menni a korona vírus miatt.
A képek életre keltették gondolatban az elhunyt rokonságot.
Úgy éreztem, mintha egy családi rendezvényen találtam volna magam. Csak a drága nagymamám főztje hiányzott. Szeretete melegét hozták a napsugarak az égből. Édesanyám most is elénekelte gyerekeimnek a fenti nótát. Édesapám is gyönyörű hangjával, az Édesanyám is volt nékem… Nagyon sokan kidobják a régi fényképeket. Én szívesen őrzöm, sőt nagyon ragaszkodom minden megsárgult fényképhez. Számomra mindenik történelem.
Nem gondoltam soha, hogy ilyen varázsa, csodás hatása lehet a megsárgult, megfakult képeknek a gyerekeimre. Nagy érdeklődéssel nézegették, adták kézről- kézre és hallgatták, amint meséltem a képen levő nagymamámról, nagytatámról, akit gyerekeim nem ismertek. Az almáriumban tárolt képek, hozták a kor illatát, mint könyvtárból a ponyvák, vagy a régi könyvek. Az olvasásnak akkor volt varázsa számomra, ha érezhettem a papír illatát és susogását forgatás közben. A képekben is ezt a varázst érzem. Habár a modern kor lecserélte a régit, mégis a megfakult, megsárgult képek őrzik az örök emlékeket és a történelmet az utókornak.
Author: Kisgyörgy Ágnes
Kisgyörgy Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. Baróton láttam meg a napvilágot. Bölönben, Kovászna megyében, Romániában töltöttem szép gyerekkorom. A szakma elsajátítása végett, 14 évesen Brassóba kellett folytassam tanulmányaim. Ekkor szakadtam el részben a magyar irodalomtól is, mert román nyelven kellett folytassam tanulmányaim, az orvosasszisztens képzőben. Érettségi után egészségügyben dolgozom orvosasszisztensként. Gyerekkori álmom volt a betegápolás. Hobbiként kiírtam magamból néha bánatom. Így születtek sorra irodalmi műveim, esszék, versek, novellák. Jelenleg Kézdivásárhelyen élek, és dolgozom.