Rózsa Iván: A nagy terv
Érkezted milliárd éve eltervezték,
Utad az istenek rég elrendezték,
El is foglaltad a világban a helyed;
Sikeresen, másképp nem is lenne itt neved.
Egyszeri és megismételhetetlen pillanat,
Közös kiáltás két lényből egyszerre felszakad,
Megszenvedte anya és újszülött az éjszakát;
Együtt lélegeztek a múltban, együtt élik már a mát.
És milyen lesz a jövő, az eljövő?
Előre megírta ezt már a legfőbb tervező…
De rajtad áll mégis, végigmész-e utadon?!
Ne légy fatalista! De ne is lőj túl célodon!
Az utad kijelölték, de rálépsz-e végül?
Sejted-e, sorsodra mikor épp mily árnyék vetül?
Felkelsz kiütés után a padlóról tizedszer is;
Mert erős vagy, és rejtélyes, mint maga a Genezis.
A világ teremtése őshomályba vész,
Nem fogja fel emberi agy, kevés hozzá az ész.
Érezni kell, hogyan is történhetett?!
Nem kell kitalálni újabb elméletet…
De világunk előtt is volt már valami-valaki,
Ki önnönmagát is meg tudta teremteni,
Születését megelőzte időtlen idő előtti jötte;
Nincs senki sem nélküle, sem fölötte…
Önmaga oka volt az első ok,
Mikor még nem voltak birtokok, tulajdonok;
Elindította hát az okozatok láncolatát:
Az Univerzumnál nem is adta alább!
Csak a nagy tervbe kis hiba csúszott,
Föld nevű bolygóján egy kígyó sziszegett, kúszott;
Kíváncsivá tette az embert és tudóvá:
De az ősbűn által egyben gyarlóvá…
Tökéletes a Teremtő, egyik-másik műve kevésbé:
Ahogy a festő ecsete sem mindig remekműé.
Mint egy művész mozgatja kezével az ecsetet,
A Teremtő egy egész világot így teremtett…
Benne téged; embert, egyéniséget, valaki mást:
Persze apád és anyád is ölelték egymást…
De hogy fejlődhet ki egy kis sejtből egy nagy lakli?!
Benne van a folyamatban szüleiden kívül még Valaki…
Aki mindennek oka, így önmagának is:
De ne hivatkozz erre a bíróságnak is!
A bűnt te követted el, a felelősség is a tiéd:
Ha letértél az igaz útról, magadat kérdezd; ugyan miért?!
Az emberiség bűne közös bűnök eredője;
És nem Isten az oka, hanem ember az elkövetője.
Elpusztítjuk a bolygónk, önpusztítók vagyunk?!
Terjeszkedő, önző lényekként nincs már mentőangyalunk?
Csak a Teremtőt kérhetjük, Hozzá fordulhatunk;
Lássa meg bennünk jobbik énünk, jó oldalunk!
Van-e valami icipici jó még bennünk?!
Talán végre egy jobb világot teremtünk?
Minden más út csak pusztuláshoz vezethet:
Nem igaz az, hogy a Vég eleve elrendeltetett!
A Teremtő, ha úgy látja jónak, közbeavatkozik:
És most az egyszer, egyszer sem csalatkozik…
Budakalász, 2020. május 20-21., a járvány enyhültekor…
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchárom éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és...