Covid alatt született: Nagy utazás

Nagy utazás

Nem kellett sokat pakoljon,

ruhája is tán három volt,

kenyere javát már megette,

bőröndjébe becsomagolt.

Kofferját vonatra feltette,

kérleltem vigyen magával,

tudta,csak oda vett jegyet,

nem vesződhet egy baráttal.

Siettem nehogy lekéssem

jövőbe tartó vonatunk,

peronon állva eszméltem,

nem egy irányba haladunk.

Elment, s vele eltávozott,

szívemnek is egy darabja,

nekem a jövő itt maradt,

vele a múlt szállt vonatra.

Ezentúl mikor vonat jön,

nézlek az utasok között,

tudom,hogy eljön a mi napunk,

ott fenn a szivárvány fölött.

 

  1.     Torda Hajnal 2020.05.01.
B. Torda Hajnal
Author: B. Torda Hajnal

B. Torda Hajnal az Irodalmi Rádió szerzője. Az én bakancslistám nem lenne teljes, ha az írást meg sem próbálom. Naivan azt vártam, hogy valaki egy művemmel beszalad egy szerkesztőségbe, vagy minimum egy mecénás felkarol és egyengeti az utamat. Nos természetesen a dolog nem így lett. Torda Hajnalként láttam meg a világot. Jelenleg Pécelen élek férjemmel. Két gyermekünk már önállóan, elhagyva a mama-hotelt élnek. Én jelenleg angol tanárként dolgozom Pesten, ami egyre nagyobb kihívást jelent nekem és kollégáimnak is. Első diplomámat logopédia-oligofrénpedagógia szakon szereztem, logopédusként 2018-ig tanítottam. Szép időszak volt. Egyébként egy ötgyermekes, amolyan olaszos, vibráló családban nőttem fel ötödik gyermekként. Talán ezért is vált belőlem nyüzsgő, mindenre éhes, mindent kipróbáló gyermek. Szülőfalumból 5 éves koromban Budapestre költözött a család, így ez a város lett eszmélésem, szerelmeim, felnőtté válásom, sikereim és kudarcaim színhelye. Sokoldalú diákként kedveltek a tanáraim, mert mindenhol indultam és sportsikerektől kezdve, rajzversenyen, tanulmányi téren, versmondókon és ki- mit- tud?-on át vezetett az utam. Imádtam iskolába járni. Az első versfordításom a Madách Gimnázium lapjában jelent meg. Ide kötnek az első versek és az első pofonok is, amelyek megedzettek a későbbi pályámon. A Bárczin töltött főiskolai években Montágh Imre hatott és formálta a személyiségem. Ekkor már a nyelv, a beszéd...

Megosztás
Megosztás

3 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 + 5 =

Beteljesedés

Beteljesedés   Bár csapdosok, mégis helyben állok, Összefüggéstelen forgó kergebirka, Szárnyra kapok, fel sohasem szállok, Szabadedzés vas szívemnek titka,   Hogy magasan szárnyaljak a légben

Teljes bejegyzés »

Én vagyok ki szólok

Edit Szabó : Én vagyok ki szólok Én vagyok,ki szólok hozzátok, kinek verseit olvassátok, és vállalom minden soromat, szavaim a szívemből szólnak ! Átadom nektek

Teljes bejegyzés »

Égig érő…

Egy óriás karácsonyfa állt a szoba sarkában. Lehet, hogy csak azért tűnt oly nagynak, mert én igen pici voltam. Egészen a plafonig ért. Az „égig”!

Teljes bejegyzés »

Színről színre

Színről színre   Körülbelül hét éve történt. Valami monoton háztartási munkát végeztem, ám a szokásostól eltérően teljesen üres volt az agyam. Nem szerveztem semmit, semmin

Teljes bejegyzés »

Állj fel

  Hol van az alázat s hol a szeretet mit az élettel kaptál? Fenn hordod orrod, jársz kelsz a világban, sajátod nem ismered már. Oly

Teljes bejegyzés »
Versek
Tóth Ágnes

Légy te is virág

    Magok vagyunk, fény felé nyújtjuk két kezünket Mint virágok tavasszal az éledő mezőn, réten – Sok színben pompázik az ember és az élet

Teljes bejegyzés »