Tallózom

A tarlón maradt kalászok

szedéséhez hasonlóan tallózom.

Tallózom a barackfa ágai között,

a fonnyadt levelek satnya boglyában.

Egy-egy kajszi sárga-piros arcát keresem.

Gyér a termés, mondhatni semmi,

az öreg fa idén tíz szemet érlelt ki!

Pedig hogy szeretem,

mikor ízes

gyümölcshúsába van módom

egy nagyot harapni,

torkomon  lecsurgatni

édes levét.

Ha bő a termés,

nincs is más eledelem napokig.

Idén nem kopik

a mosolygó baracktól fogam!

Bajzikné Panni
Author: Bajzikné Panni

Bajzikné Panni az Irodalmi Rádió szerzője. Minden vers természetem kivetülése, önmagam, lelkem, melyeket BAJZIKNÉ PANNI néven publikálok! Költeményeim megírására egy-egy alkalom, élmény, történés bontja ki az írás kényszerét, melyet empatikus ráhangolódással formálok meg. Mindig rátalálok olyan élményekre, értékekre, amelyeket szeretnék megmutatni, megosztani. Hiszem, hogy érzékenyen reagálok úgy a természeti, mint az emberi változásokra. Fotómasinaként megragadva a pillanatot elmémben rögződnek és találnak ritmust, rímeket a gondolatok és formálódnak versekké. Elégedettséggel tölt el, ha mások számára is érthetőek, egyértelműek alkotásaim. Szeretném, ha elfogadó örömet adnának verseim. Feltétlen meg kell említenem, hogy több kötetem illusztrátora Anna nevű leányom, akinek munkái emelik szóláncaim külcsínét, belbecsét! Verses köteteim: Gyöngyeimet gurítom felétek Gyöngyeimből koszorút kötöttem Gyöngyeimből szemezgess Gyöngyeimből válogattam, A nap varázsa Balaton, betelni vele nem tudok A Balaton dicséret Gyökereim Igazgyöngyeim A tollat kezembe vettem Először 2012 januárjában osztottam meg közönséggel verselő-vénám zsengéit, amit a „Gyöngyeimet gurítom felétek” című könyvecskémben is olvashatott a „nagyérdemű”. Az akkori szerkesztés tematikáját azóta sem változtattam, legyen szó kötetekről, bemutatókról, mely utóbbiakat 2013 májusában „Gyöngyeimből koszorút kötöttem”, 2015-ben „Gyöngyeimből szemezgess!”, 2017-ben „Egy szívdobbanás”, 2019-ben pedig “A tollat kezembe vettem” címmel tarthattam a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtárban. Szerencsém volt megjelenni egy-egy alkalomra a Zalai Hírlap és a keszthelyi Szuperinfó lapjain....

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jelentkezés rendezvényre

Author: Zsoldos Árpád és Adrienn Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Naplemente

Rózsa Iván: Naplemente (Három haiku) Vöröslő Naptól Megszentül víz és ég is: Szelíd üzenet. Életet hozó, Vörösben pompázó Nap: Pihenj le, urunk! Vörösben izzik Lét

Teljes bejegyzés »

“NÉHA ELGONDOLKODOM”

„NÉHA ELGONDOLKODOM” (Szőllős Judit gondolata ihlette versem.) „Néha elgondolkodom”, Nagyon szokott fájni, Emberek lelkéről lábnyomom, Visszafog-e találni? „Néha elgondolkodom”, Tisztára dörzsölve ablakom, Van-e még kinek

Teljes bejegyzés »

Tedd a kezed kilincsemre!

Tedd a kezed kilincsemre!   Tedd a kezed kilincsemre! Ne csak egyre, az összesre! Járd a házam körbe-körbe, Lábad nyomát hadd őrizze!   Tedd a

Teljes bejegyzés »