Egy „elegáns” nő margójára
„Ha ránézünk egy elegáns nőre, azonnal a tartás, intelligencia, jellem jut eszünkbe, hiszen ezek a tulajdonságok sugároznak egy elegáns nőről. Na de mitől lesz valaki elegáns? Ki lehet-e alakítani a saját elegáns stílusunk?”
- Naná! Én például olyan elegáns vagyok, hogy tanítani kéne! – Mondta ki hangosan, és letette a gőzölgő kávéscsészét laptopja mellé a konyhaasztalra. Megvakarta feje búbját, dús haja kócosan billent ide-oda. Már a nevem is elegáns, ha jól belegondolok. Khloe. Jelentése: zöldellő, zsenge. Ez még magában véve nem éppen az elegánsság jelzője, no de Démétér földistennő mellékneve! Az már aztán valami, na ugye! Hogy apámék mit gondoltak, amikor éppen lehettem volna Charlotte, Amelia, vagy Evelyn! Ezek után a nevek után alapból megfordulnak az emberek, ezeknek még kosztüm sem kell az eleganciához! Vagy Abigail. Abigail, Abigail…ízlelgette a szót. Ez igen! Abigail. Na, mindegy, Khloe lettem. Ezzel kell elegánsnak lenni és kész. Belekóstolt a kávéjába. Azonnal felugrott, és gyorsan a csapba köpte. Nyelve olyan lett, mint egy érdes smirgli. – Forrró! – Sziszegte. Fáj! Fáj! Fáj! Kis hideg vizet csurgatott rá csak úgy odahajolva. Vizes lett a háló inge, de sebaj! Majd megszárad estig. Lehúzta magáról és ráterítette a fürdőszobában lévő szárítóra. Magára húzott egy melltartót, pólót, kicsit gondolkodott a szoknyán. – Jó lesz a farmer! Tegnap is az volt rajtam, de még nem koszos! – Leült újra a kávéjához és folytatta az olvasást. Kicsit elgondolkodott. Igen. Mindig is szerette volna, ha olyan elegáns és nagyvilági tudna lenni, mint azok a nők, akiket a címlapokon mutogatnak. Nekik biztosan sokkal könnyebb! Mondjuk, nem forrázzák le a nyelvüket a kávéval reggel. Most pösze lesz egész nap! Na, olvassuk tovább! Hátha kiderül mitől olyan könnyű ez az elegancia dolog!
„Az elegáns nő nem panaszkodik.”
- Micsoda? Akkor én tényleg elegáns vagyok! Hát panaszkodom én, amikor rohanok be a munkahelyemre és az orrom előtt csukja be a villamos vezetője az ajtót? Nem. Az igaz, hogy tegnap is olyant vágtam arra a vas micsodára, hogy szétrebbentek, akik előtte álltak! De panaszkodni, azt nem. Kinek is panaszkodtam volna? Mindenki körülöttem kajánul félrenézett. Láttam én! Hát elkanyarintottam csak úgy halkan. A vezető azért meghallotta, és bemutatott. Na, ő nem elegáns, az biztos! Vagy panaszkodtam egy szóval is, amikor munka után a húsz kilós bevásárlószatyor vitt haza, mert valahogy hazaértem, de én nem emlékszem, hogy bírtam volna! Minden bizonnyal magától csapkodta a térdem minden lépésnél. Otthon aztán az én drága férjecském megkérdezte a tévé előtt fektében, hogy: – Hazaértél drágám? Hát nem panaszkodtam! Odavágtam a szatyrot az asztal közepére és azt hiszem a szememmel öltem meg. De akkor sem panaszkodtam senkinek, amikor a szomszédék hazaállítottak azzal a gyönyörű terepjáróval, amire nekem már két éve fáj a fogam, és elképzeltem százszor a garázsfelhajtón. Pont abban a gyönyörű kék színben! Megvették. Nem panaszkodtam. Nem mondom, elmondtam minden ismerősömnek, és a bátyáméknak is micsoda adócsalók, hogy ilyenre is telik nekik, de nem panaszkodtam!
„Az elegáns nő figyel a megjelenésére”
- Na de ilyet! Egyre jobban hiszem, hogy ez a cikk rólam szól. Hát persze, hogy figyelek! Én ne figyelnék? Most is odafigyeltem, hogy ne legyen koszos a farmerom. A hajam csak egy hete mostam meg, azt hallottam nem lehet sűrűn, mert akkor jobban zsírosodik. Kozmetikusnál lássuk csak mikor is voltam? – Nézegette a körmét. Kicsit rágott a bal mutatóujján lévőn, mert mintha be lenne szakadva. – Na, azt mondja, ma van kedd, két hónapja. Igen. Pont két hónapja. Esedékes. Az biztos. De most éppen nincs rá pénz. Kell arra a cuki bögrére, amit kinéztem magamnak tegnap. Van rajta egy kis fém prücök, azzal fel lehet nyitni a tetejét és akkor zenél. Johnt meg fogja ütni a guta, ha meglátja. Meg kell venni! Na, olvassuk tovább. Félve belekortyolt a kávéjába. Csettintett a nyelvével. jól van, már nem forró.
„Az elegáns nő nem féltékenykedik”
- Ezt megígérhetem. Én aztán egy cseppet sem vagyok féltékeny típus. Tőlem aztán John azt csinál amit akar! Az igaz, hogy reggelente megnézem a telefonját amikor alszik, de pusztán azért, hogy el ne felejtsen valami fontosat, ami ugye be van írva neki. A múltkor nem is tudom mit tett volna, ha nem figyelmeztetem, hogy az a kis kurva a számlázásról írt neki egy sms-t. A következőt persze kitöröltem, és nyomatékosan a tudtára adtam annak a ribancnak, hogy ha még egyszer megpróbálja, eltöröm az ujjait egyenként, hogy többet tutira nem bírja majd nyomkodni a telefonját! Johnnak erről nem szóltam. Nem volt fontos! Egyébként is nem kell magyarázkodni! Az elegáns nő sosem teszi! Nem értem John miért volt dühös, amikor a fizetését csak késve kapta meg. Valami gond lehetett a számlázásnál,csak őt nem értesítették. Hogy milyen emberek vannak?
„Az elegáns nő magabiztosan jár és egyenesen ül”
- Nahát! – Húzta ki magát Khloe a széken. Ez tényleg találó. Én mindig ezt teszem. Emlékszem szegény nagymamám olyan egyenesen ült a széken, mint aki karót nyelt. Vékony lábait olyan művészien tudta összetekerni, hogy ámulva felejtettem rajta a szemem. Kisgyerekként sokat gyakoroltam. Persze nem ment. Az én lábaim kissé vastagabbak voltak. – Lenézett a lábaira. – Persze most is! Na nem baj! Az egyenes ülés az megy! De milyen kényelmetlen! Ezt a nagyi, hogy bírta? – Elengedte magát, háta begörbült, és a cikk olvasásába mélyedt. – Na, így már jobb!
„Az elegáns nő csak akkor bókol, ha komolyan gondolja”
- Azta! Én tényleg elegáns nő vagyok! A múltkor is megmondtam Eve-nek, hogy jobban tenné, ha elfelejtené azt a ronda kötött pulcsit, amit minden héten kedden szokott magára rángatni. Olyan szűk a mellén, majd kibuggyannak alóla. A férfiak meg csak a nyálukat csorgatják. Hihetetlen milyen nők vannak! Én bizony figyelmeztettem, ha így folytatja cafka lesz. Két napig ugyan nem jött dolgozni, de aztán minden rendben volt. Bár múlt kedden megint azt vette fel. Egyeseknek nem használ a jószándékú figyelmeztetés! Az üres kávéscsészét betette a mosogatóba, és nagyot sóhajtott. Na, indulok! Még egyszer ránézett a laptopra. Kijavította a címet. Az elegáns nő. Lecsukta a fedelet, betette a táskájába. Felvette enyhén kitaposott cipőjét, és elégedetten elindult a szerkesztőségbe. Ha sikerül ma leadnia ezt a cikket, némi pénz üti a markát. Megveszi azt a bögrét! Ránézett az órájára. – Hűha! elkések! És rohant, hogy még elérje a villamost.
Author: Apor Kata
Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek. A falusi könyvtárban csaknem minden könyvben ott díszelgett a nevem. Az ünnepélyeken én voltam a versmondólány. Majd nyolcadikban az irodalom tanárnőm négyest adott magyarból év végén. Azzal indokolta, hogy a nagyvárosban, ahová továbbtanulni készültem (Budapesten), leendő tanáraim biztosan nagy követelményeket támasztanak, nehogy szégyent hozzak rá! Ezzel nem értettem egyet, de az biztos, hogy jó pedagógus volt, mert soha ötöstől rosszabb jegyet nem kaptam a középiskolában. A JIBRAKI Színtársulat örökös tagjaként végeztem. Bár magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, nem vettek fel a főiskolára. Dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeket szültem. Két lányt. A nagy harminchárom éves, fotómodell, a kicsi harminc éves, festőművész tanár. Én a papír-írószer üzletben találtam meg a hivatásom. Ott foglalkozhatom gyermekkel, felnőttel egyaránt. Természetesen az irodalom, a kreativitás jegyében. Vezettem színjátszó szakkört, országos harmadik helyig jutottunk. Most Budapesten vezetem az üzletem, az ajtaján cserélgetem a gyerekverseket a gyerekeknek, a novellákat a felnőtteknek, legalább hetente. Nagy örömömre olvasgatják, és szeretik....
