Kellékek

Kilépett a kórház ajtaján, és lassan indult hazafelé, már nem volt dolga. Azt sem tudta, pontosan hányadika van. Advent volt, mert már napok óta karácsonyi fények égtek a városban, de csak kóválygott, mintha légüres térben lenne, ahol az idő sem számít. Nem tudta kiverni a fejéből a képet, ahogy az anyja remegett az ágyon. Lehet, csupán a halál volt, ahogy cibálta a lelkét. Tudták, hogy nem húzhatja sokáig. A kezelőorvosa csak azt nem tudta biztosan, megéri-e az ünnepet.

Gépiesen haladt előre, sírni sem tudott, csak ment egyre gyorsabban, mintha lenne hova. Majd’ egy óra elteltével fogta fel, hol jár, messze túlment a lakásán. Egyszer csak döntött, hogy azelőtt felhívja a rokonokat, hogy hazaér. Nem akarta, hogy a falak visszhangozzák majd a rossz hírt. Nagy levegőt vett, és tárcsázta a nagynénjét.

– Irma néni? Azért hívlak, mert anya… – és itt elcsuklott a hangja.

A nagynénje napok óta rettegett, mikor cseng a telefon. Azonnal tudta, hogy ez az a hívás. Percekig nem szólt egyikőjük sem, csak szipogtak a vonal két végén.

– Gyere át, hagyott nálam valamit az anyád! Azt kérte, adjam oda neked, ha… Ha úgy alakul.

Először le akarta rázni szegény asszonyt, de az üres lakás sem vonzotta, így mégis arra vette az irányt. Amikor megérkezett, hosszan átölelték egymást, és hallgattak. Néhány perc volt, mire összeszedték magukat, és bementek. A konyhában telepedtek le, Irma néni főzött egy kávét, és egy kis kekszet tett Rita elé.

– Jobb ez így – mondta csendesen. – Mióta nem ettél?

– Ma még nem. Köszönöm! – és bizonytalanul a szájához emelt egy kekszet.

A nagynénje egy borítékot vett le a hűtő tetejéről, és a kezébe nyomta.

– Azt kérte, hogy addig olvasd el, amíg még itt vagy.

Rita zavarba jött, és óvatosan feltépte a zárt borítékot.

„Édes Ritám!

Amikor ezt olvasod, én már odaát pihenek. Azonnal nyugodj meg, mert jó ott nekem! Látom a gyönyörű arcodon, hogy sírtál, de nincs miért, mert ez az élet rendje. Most pedig pontról-pontra csináld, amire megkérlek! Irma nénéd ad neked egy csomagot, amit csak akkor bonts ki, amikor már otthon vagy. Ezt a levelet is akkor olvasd tovább!”

Rita zavarba jött, gyorsan elbúcsúzott, és a kapott dobozzal elindult haza. Hirtelen lett célja. Furdalta az oldalát a kíváncsiság, de fel sem merült, hogy ne tartsa be a játékszabályt, amire kérte az anyja. Útközben azon gondolkodott, hogy ennyire szomorú ünnepben még soha nem volt része. Egyedül értelmetlen fát venni, lakást díszíteni vagy lakomát készíteni. Biztosan kidobta már a papírdobozba csomagolt tavalyi ócska gömböket és a hiányos girlandot. Nem akart sem piros, sem ezüst korszakot – nevetséges régi vágyak ezek. Majd gyertyát gyújt, és megnézi a netflix összes eddig kimaradt sorozatát, azzal simán kibír pár napot, amíg legalább újra mehet dolgozni.

Amikor hazaért, tudatosult benne, hogy nem értesített mást a nagynénjén kívül, de nem érezte magát elég erősnek. Leült a kanapéra, és a csendben csak potyogtak a könnyei. Aztán eszébe jutott a levél. Kihajtogatta és folytatta az olvasást.

„Kapcsolj zenét! A karácsonyi jazz válogatást tedd be! Harmadik oszlopban lesz, a negyedik lemez, legalább tizenötös hangerővel. És ne sírj tovább! Hívd fel először az Andit. Hagytam nála valamit.”

Andi, amikor meghallotta Rita szomorú hangját, közölte, hogy azonnal indul, és már le is tette a telefont.

„Most pedig bontsd ki a dobozt, amit Irma nénitől hoztál el!”

Forraltbor fűszerek voltak egy kis tasakban, és egy lezárt befőttesüvegben rétegesen mindenféle porok. Minden éppen olyan volt, ahogy az anyja szokta készíteni. Egy kis címkére kézzel írta fel az összetevőket és az utasítást: „az üvegben liszt, cukor, sütőpor, mazsola és aszalt gyümölcsök, magok keveréke van. Üss fel hozzá két tojást, adj hozzá vajat és egy bögre tejet! Keverd össze a hozzávalókat, és az őzgerinc formába öntsd, amit a nagymamától örököltél. Harminc-negyven perc és kész, csak figyeld! Mennyei íze lesz.”

Rita kinyitotta a hűtőt, de az üresen világított. A tejes doboz alján is csak egy kevés lötyögött. Napok óta csak aludni járt haza a kórházból. Eszébe sem jutott, hogy vásárolni kellene. Váratlan hang zökkentette ki a gondolataiból, csengettek. Andi volt, és egy dobozt szorongatott a kezében. Megölelték egymást, majd Andi zavarában, hogy ne kelljen nehéz dolgokról beszélni, inkább a doboz tartalmát kezdte kipakolni. Olyan nagy figyelmet szentelt neki, mintha a világ legfontosabb küldetését hajtaná végre.

– Anyukád felhívott nagyjából három hete. Arra kért, hogy vegyem meg ezeket, és akkor hozzam el neked, amikor felhívsz a hírrel. Külön a lelkemre kötötte, hogy gyors legyek.

Rita elsírta magát.

– Szerintem nagy ajándék az élettől, ha valakinek ilyen anyukája van. Még ha túl rövid ideig is.

Az asztalon tojás, tej, vaj és két üveg fehér bor sorakozott. Utolsóként pedig csomagolt kenyér bukkant elő, sajt és kolbász.

– Ezeket anya kérte tőled? – csodálkozott Rita.

– Igen. De van itt még valami – halkult el Andi. – Azt mondta, hogy mikor már a sütőben van a tészta, hívjuk fel együtt az apádat is. Meg kellett ígérjem neki, hogy így lesz.

Rita elnémult.

– Ha nem ő kérte volna, biztosan nem tenném meg. Bele se merek gondolni, mit fog mondani – rázta ki a hideg Ritát.

– Mit mondana? Az apád marad, bárhogy is van. Na, munkára! Kezdjük a piával.

Kellemesen szólt a zene, és a forralt bor illata lassan betöltötte a levegőt. Rita gyertyát gyújtott, és ahogy kortyolták a forró italt, kicsit engedett a fojtó szomorúsága. Szótlanul dolgoztak egymást mellett, amíg a tészta a sütőbe nem került.

– Itt az idő. Hívjuk apádat! – fogta meg Rita kezét a barátnője.

A lány láthatóan izgult, de tárcsázta az apját. Két csengetés után a férfi felkapta a telefont.

– Úristen! Akkor édesanyád… Meghalt?

– Igen, elment. Délelőtt. Arra kért, hogy hívjunk az Andival – mondta Rita, de érezte, hogy a haragja felülkerekedik rajta, és nehezére esik az anyja kívánságát teljesíteni.

– Odamegyek – jelentette ki az apja, és letette a telefont, mielőtt a lánya tiltakozhatott volna.

Elkészült a sütemény, és úgy döntöttek, hogy a második üveg bort is elkészítik a fűszerekkel és a mézzel. Az apja gyorsan megérkezett. Egy csomagot hozott, amit Rita kezébe nyomott, és elviharzott. A lánya nem tudta mire vélni, zavartan állt az ajtóban, majd kinyitotta a könnyű pakkot, amiben karácsonyi díszek és égősor volt, és egy zacskó szaloncukor. Mandulás, a kedvence.

– Ezekkel mégis mi a fészkes fenét kezdjek, így hét év után? – fordult Rita a barátnőjéhez.

Közben megint csengettek. Az apja állt az ajtóban egy összezsinegelt fenyőfával.

– Bejöhetek? – kérdezte hallkan.

– Ha anya így akarta – rántotta meg a vállát Rita, aki addigra kissé becsiccsentett.

Az apja felállította a fát, amit előrelátóan a talpával együtt hozott. Rita szótlanul nézte, ahogy dolgozik. Gyerekkorában istenítette a férfit, de azóta nem látta, hogy elvált az anyjától. Kis idő múlva megsajnálta, és hozott neki egy bögre forralt bort. Hamarosan felkerült a díszítés, és világított a füzér. A fa ünnepi illatát érezve Rita ismét elsírta magát. Az apja átölelte.

– Nagyon sajnálom anyádat. Nagyszerű asszony volt. És szégyellem, hogy soha nem kerestem meg, hogy kibéküljünk. Most is ő hívott fel. Nagyon beteg volt, de több erő szorult belé, mint bárki másba. Nem akart úgy itt hagyni téged, hogy nem tette rendbe kettőnk között a viszonyt. Ezért is örökké hálás leszek neki.

Rita most már zokogott. Fahéj és fenyőillat keveredett a levegőben, szólt az édesanyja által választott zene, égtek a gyertyák, világított az apró, sárga fény, és a legjobb barátnője szeletelte a süteményt. A leghihetetlenebb, hogy itt volt az apja, akit évek óta nem látott.

– Reggel még nem gondoltam, hogy lesz bármiféle karácsonyom – mosolyodott el egy pillanatra, de ugyanabban a másodpercben elszégyellte magát.

– Anyád sokat szenvedett, neki így jobb. De egy percig sem várná el, hogy miatta ne merj vidám lenni.

– Tudom, de nagyon hiányzik – szipogott tovább Rita. Majd hirtelen kitört belőle a nevetés. – És a csillagszóró is hiányzik a fáról.

Erre az apja a kiszaladt a kabátjához az előszobába, és kivett a zsebéből egy csomag óriás csillagszórót.

– Ezt is anya kérte? – mosolygott Rita a könnyein át.

– Nem, ezt magamtól hoztam, hogy tudj hóembert rajzolni vele a levegőbe. Nekem is a legszebb napjaim voltak a közös karácsonyok.

Rita csak a lefekvés előtt vette újra kézbe a levelet, amit az édesanyja írt, hogy tovább olvassa:

„Boldog életet rittyentünk neked! Te csak csináld, és én mindig küldöm a megfelelő segítőket!”

Bereczk Imola
Author: Bereczk Imola

Bereczk Imola az Irodalmi Rádió szerzője. Beszéljenek a műveim helyettem!

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ahol a mesék kezdődnek

Edit Szabó : Ahol a mesék kezdődnek Nem látom a mesémnek kezdetét, csak ha a föld felett lebeghetnék, szeretném bejárni a Föld tekét, melynek tetején

Teljes bejegyzés »

Augusztus leánya

Edit Szabó : Augusztus leánya Augusztusban nyílik minden virág, tündöklő szépségeket lát a világ, piros rózsák kúsznak és nyár derekán kividul erdőn-mezőn minden leány. Virágerdő

Teljes bejegyzés »

Gondolsz-e néha rám

(Senrjon csokor) Gondolsz-e még néha rám? Jut-e még eszedbe múlt-részlet. Sorsunk mivé lett? Gondolsz-e még néha rám? Eszedbe jut-e múlt, mint rege. Élet, csak csendes.

Teljes bejegyzés »

Naplementében…

Már én sem harcolni, sem győzni nem akarok, Tudomásul veszem, a nappalok halandók… Mi vagyok a világban… arc nélküli senki, Az utcán sem köszönnek, de

Teljes bejegyzés »

A múltamban

Visszatekintek a semmire… A régmúlt időmben, hősi várban laktam, Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam… A régmúlt időmben, hősi várban laktam. Ez azonban már

Teljes bejegyzés »