Fekete ruha

Van egy férfi.

Van egy férfi fekete ruhában.

Van egy férfi fekete ruhában, aki gyászol.

Van egy férfi fekete ruhában, aki a fiát gyászolja.

Van egy férfi fekete ruhában, aki húsz éve a fiát gyászolja.

 

Ma is láttam őt, rohan, telefonál, ügyeket intéz, de szigorúan feketében, harminc fokban, sőt harmincötben is. De ha negyven lenne, azt is kibírná. Látszik rajta, hogy ezt a ruhát bűnhődése jelképeként hordja. Mert nem tudta megmenteni, nem tudott mindig vele lenni. Mert a fia felnőtt, és ő egy kicsit elengedte a kezét. Csak egy kicsit, ez mégis elég volt ahhoz, hogy a legrosszabb történjen vele. Húszéves volt, felnőtt. Olyan, aki könnyen és könnyedén hozott döntéseket. Például azt, hogy kocsiba ült pont azon a napon. Hogy annyival vezetett, amennyivel. Hogy nem figyelt oda, ahova kellett volna. Pont ilyen és ennyi döntést hozott, aztán még ott volt a véletlen, a sors, a szembejövő forgalom, az időjárás, a Nap állása, a szellő vagy annak hiánya, a meleg, a fülledtség, vagy mindezek hiánya. Sok dolog közrejátszott abban, hogy attól a perctől fogva az apa nem beszélhetett többé a fiával. Hogy attól a perctől fogva magát okolja azért, mert elengedte a kezét. Talán még fognia kellett volna kicsit, talán ha később tanult volna meg vezetni, vagy épp hogy előbb….

 

Talán, ha megbocsájtana magának, nem kellene a legnagyobb hőségben is feketét hordania.

Talán, ha végre rádöbbenne arra, hogy nem ő tehet a tragédiáról, akkor sírhatna egy olyat, amikor az ember azt hiszi, sosem lesz vége.

 

Van egy férfi.

Van egy férfi fekete ruhában.

Van egy férfi fekete ruhában, aki gyászol.

Van egy férfi fekete ruhában, aki a fiát gyászolja.

Van egy férfi fekete ruhában, aki húsz éve a fiát gyászolja.

Van egy férfi fekete ruhában, aki húsz éve a fiát gyászolja, mert a hőség semmi ahhoz képest, amit a lelkében érez. Semmi a nyári szenvedés a rémálmokhoz és a rémes ébredésekhez képest, amikor rájön: a fia nincs többé.

 

És vannak, akik szintén elvesztettek valamit. Például önmagukat, a lelküket, a szívüket, a szeretetbe, reménybe vetett hitet, hogy lehet még jobb. Mert mindannyian gyászolunk valakit, vagy valamit, amit régen, vagy egyszer elveszítettünk.

Mindenkinek fáj, fájt már nagyon, csak nem mindannyian hordunk feketét. És mindannyian rettegünk attól, hogy a borzalmak után, hogyan folytassuk úgy, hogy nem érezzük az erőt? A bizonytalanságot viszont annál erősebben. Hogyan örüljünk, ha egyáltalán nem, vagy túlságosan is érzünk? Hogy mikor kiáltsunk, ha már túl régóta hallgatunk? És merhetünk-e valaha tiszta szívből nevetni, ha megtanultuk, hogyan legyünk szomorúak?

 

Mindenkinek fáj, fájt már nagyon, csak nem mindannyian hordunk feketét.

 

A férfi viszont továbbra is hordja a ruhát és szíve terheit.

Ferencz Gabriella
Author: Ferencz Gabriella

Ferencz Gabriella az Irodalmi Rádió szerzője. Szikrák, szilánkok. Öröm és fájdalom ugyanúgy elindít bennem gondolatokat, érzéseket, akarást, hogy szavakba és formába öntsem őket. Amilyen sokszínű az élet, olyan sokféleképpen szeretem megírni mindazt, ami bennem lüktet, illetve a világban zajlik. Elég egy pillantás, egy elkapott szó ahhoz, hogy az ihlet mondatokká formálódjon. Szenvedély, hobbi, rejtély, az életem – számomra ezt jelenti az írás. Ferencz Gabriella www.ratalaltal.hu

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jelentkezés rendezvényre

Author: Zsoldos Árpád és Adrienn Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Naplemente

Rózsa Iván: Naplemente (Három haiku) Vöröslő Naptól Megszentül víz és ég is: Szelíd üzenet. Életet hozó, Vörösben pompázó Nap: Pihenj le, urunk! Vörösben izzik Lét

Teljes bejegyzés »

“NÉHA ELGONDOLKODOM”

„NÉHA ELGONDOLKODOM” (Szőllős Judit gondolata ihlette versem.) „Néha elgondolkodom”, Nagyon szokott fájni, Emberek lelkéről lábnyomom, Visszafog-e találni? „Néha elgondolkodom”, Tisztára dörzsölve ablakom, Van-e még kinek

Teljes bejegyzés »

Tedd a kezed kilincsemre!

Tedd a kezed kilincsemre!   Tedd a kezed kilincsemre! Ne csak egyre, az összesre! Járd a házam körbe-körbe, Lábad nyomát hadd őrizze!   Tedd a

Teljes bejegyzés »