Levél a patakban

Levél a patakban

 

Öt ujjú levéllány született a gesztenyefán,

vadregényes erdő szélén, kis patak partján.

Tépázta szél, aszalta nap, mit bánta ő,

ifjú volt, harsány, nem fogott rajta idő.

Ő volt a legszebb! Nyújtózott az égre fel,

egyszer eléri még! Nem sok idő kell!

Onnan fentről vágyakozva nézett le a patakba.

S a patak, ki csendben folydogált medrében

a sudár fa alatt, szerelmes szívébe fogadta.

Halkan csobogott, míg ő susogott a szélben,

így beszélgettek, nappal és éjben.

az égbolt felette, hűs csermely alatta.

Nem volt boldog mégsem. Miért? Ki tudja?

Mi az, ami hiányzott? A kis patak nyugtatta:

Nézz vizembe! Olyan tiszta, mint egy tükör!

Képmásod szememben tündérként tündököl!

Látod magad benne? Tökéletes vagy!

De a levélnek elérhetetlen volt a patak.

Az így szólt: Ne vágyj többre, annál, mi adatott!

Légy türelmes, hisz szerelmünk csodálatos!

Mit ér, ha simogatásod sosem érezhetem?

Türelemre intesz?  Amit kérsz, lehetetlen!

A patak kérte a szelet, korbácsolja fel vizét,

hátha akkor megérintheti szerelmét.

De nem érte el a gesztenyefa legtetejét.

A levél kérte a felhőt, támassza fel a vihart,

hajlítsa meg a fát, ő mindvégig kitart,

de könyörgése csak forgószelet kavart.

Öt ujjával már nem vágyott ég felé bohón,

Szeretett patakját nézte egyre, vágyakozón.

Bánatában sorvadt, zöld színe sárgáspiros lett,

amikor egy napon kis őszi fuvallat érkezett.

Úgy érezte itt az idő, vett egy mély lélegzetet,

s máris szeretett patakja felé lebegett.

Mily boldogság járta át! Mindjárt, vele lehet!

S a patak zokogva ölelte át, a halott levelet.

Apor Kata
Author: Apor Kata

Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek. A falusi könyvtárban csaknem minden könyvben ott díszelgett a nevem. Az ünnepélyeken én voltam a versmondólány. Majd nyolcadikban az irodalom tanárnőm négyest adott magyarból év végén. Azzal indokolta, hogy a nagyvárosban, ahová továbbtanulni készültem (Budapesten), leendő tanáraim biztosan nagy követelményeket támasztanak, nehogy szégyent hozzak rá! Ezzel nem értettem egyet, de az biztos, hogy jó pedagógus volt, mert soha ötöstől rosszabb jegyet nem kaptam a középiskolában. A JIBRAKI Színtársulat örökös tagjaként végeztem. Bár magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, nem vettek fel a főiskolára. Dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeket szültem. Két lányt. A nagy harminchárom éves, fotómodell, a kicsi harminc éves, festőművész tanár. Én a papír-írószer üzletben találtam meg a hivatásom. Ott foglalkozhatom gyermekkel, felnőttel egyaránt. Természetesen az irodalom, a kreativitás jegyében. Vezettem színjátszó szakkört, országos harmadik helyig jutottunk. Most Budapesten vezetem az üzletem, az ajtaján cserélgetem a gyerekverseket a gyerekeknek, a novellákat a felnőtteknek, legalább hetente. Nagy örömömre olvasgatják, és szeretik....

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

40 − = 35

Március haván

Asszonya vagy nappalnak s éjszakának, Míg a szívek egy dobbanásba válnak.   Símogató kezed közt tart egy álom, S elkísér csókba váló valóságon.   Mandulabarna

Teljes bejegyzés »

Beforratlan sebek

Beforratlan sebek   Már nem tudott sírni. A könnyei már régen elapadtak, és hiábavaló is lett volna. Csak belülről feszítette az a tehetetlen düh, elkeseredettség,

Teljes bejegyzés »

Életszeretet

Szeretem a szivárványt – az esőillatú napsütésben. Szeretem a tenger moraját – lágyan andalító szélben. Szeretem a csicseregve üdvözlő szép napfelkeltéket, S ahogy kávéillat-meleg, hűséges

Teljes bejegyzés »

Magánylátogató

Ma ellátogatott hozzám a magány. Köszönés nélkül ült mellém a padon. Nem háborgatott, csendben elmélázott. Gondoltam: Hadd maradjon, hagyom. Láthatatlan burokba rejtőzve lógatta lábát szótlanul,

Teljes bejegyzés »

Az üres marok

Hoztál valamit? – suttogta halkan, Miközben nagy, kék szemeit rám meresztette. A zsebem üres volt. Felemeltem gyorsan. Ő apró fejét a vállamba temette. Szólni nem

Teljes bejegyzés »

Őszintén

Nem vagyok szent. Még csak jónak sem mondható. Nem vagyok szerény, áldozatkész, Sem odaadó. Az önérzetem valahol odafenn az egekben, A kritikát nem tűröm, mert

Teljes bejegyzés »