Halálkeringő

Hűvös este volt, így nagy eső után,
az éj közelg, s múlt már a délután.
Midőn fáradtan ballagtam halkan át
az üres park vizes avar-pamlagán.

Csak egy sovány, öreg lámpafény
szűrte át magát a korcs fák ágain.
Hűvös vízpermetet szórt felém a szél,
lázas homlokomra, így a zord eső után.

Siettem, úgymond, mert menni kell,
vár a meleg, a kandalló majd átölel.
Hisz ott vár már az édes otthon
a parkon túl, valóban már közel.

Hideg rázott felhúzott gallérom mögött,
testem fájt, midőn emésztette a láz.
De tudtam, hogy vár az édes otthon,
s bíztam, lesz majd aki rám is vigyáz.

Midőn így némán, elmerengve róttam
azt a rideg, sötét, rejtélyes, zord utat,
egy bokor mögül halvány zaj szűrődött,
vagy csak lázas agyam, mi így matat?

Nem a láz volt, mi borzolta kedélyem,
kinyílt a bokor és egy árny, oly halovány.
Alakja magas és oly rút és idétlen,
ahogy a gyenge fény megtapadt alakján.

Láttam, nem ember volt s nem is állat,
mi az esőben talán óvatlan elkóborolt.
Sejtésem volt, hogy ott valóban ki állhat,
a szívem akkor ott csendben magába holt.

Szája helyén csak sejtelmes, nagy vigyor,
midőn tüzes szemgödre akkor rám tapadt.
Tudtam, hogy ennyi volt, időm most lejárt,
hisz eljött a nem várt utolsó pillanat.

Köpenye alól kilógott csontos, aszott keze,
s a halvány fényben rám meredt a száj.
Nem szólt semmit, csak megindult felém
a rút pofájú, rejtélyes, fekete  Halál.

Könnyem csordult, midőn a Halál közelg,
s lepergett előttem az apró kis életem.
Jöjj hát, tegyed dolgod, ha így hozta sors,
tedd, mit tenned érdemes most velem.

Aztán valami rejtélyes ok gyanánt,
amint épp lendült a hideg, vibráló kasza,
hogy akkor ott holtan terüljek el,
rám simult a Hold fenséges ezüst karéja.

És én nevettem még az utolsó szó jogán,
hangosan, hogy zengett akkor a világ.
Törtem meg ezt az ostoba, buta csendet,
mit nekem pokol vagy édes mennyország.

Hahotázva ringtam az esti szürkületben,
mit érdekelt a Halál ostoba, sötét tekintete.
Még itt vagyok, hol álmaimat végsőkig éltem,
és nem érdekel a Halál bűzös lehelete.

Megremegett akkor a sötét árnyalak,
torzult pofáján ott volt a rémült döbbenet.
Ki az, ki gúnyt űz így rútul most belőle,
ki az, ki rajta kacag és vidáman nevet?

Eliszkolt egy röpke, csendes perc alatt,
kavargott utána az elázott, felajzott avar.
Nem maradt más, csak egy vidám pillanat,
és riadt szívemben a rémült zűrzavar.

A kandalló mellett a pohár bor oly tüzes,
mámort kínál a hosszú, sötét éjszaka.
Nem adom magam senkinek könnyen el,
míg ott van az égen létem fénylő csillaga.

Keringőt jártam a meleg kandalló körül,
ittam az élet mámorító, édes borát.
E világon élek s most őrülten táncolok,
s nem érdekel még, hogy mi van odaát.

Reményt adott akkor még e borús este,
talán kaptam időt, élni még egy keveset.
Voltam oly bátor, ki az életet úgy szerette,
hogy akkor ott a Halál szemébe nevetett.

Takács László
Author: Takács László

Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ahol a mesék kezdődnek

Edit Szabó : Ahol a mesék kezdődnek Nem látom a mesémnek kezdetét, csak ha a föld felett lebeghetnék, szeretném bejárni a Föld tekét, melynek tetején

Teljes bejegyzés »

Augusztus leánya

Edit Szabó : Augusztus leánya Augusztusban nyílik minden virág, tündöklő szépségeket lát a világ, piros rózsák kúsznak és nyár derekán kividul erdőn-mezőn minden leány. Virágerdő

Teljes bejegyzés »

Gondolsz-e néha rám

(Senrjon csokor) Gondolsz-e még néha rám? Jut-e még eszedbe múlt-részlet. Sorsunk mivé lett? Gondolsz-e még néha rám? Eszedbe jut-e múlt, mint rege. Élet, csak csendes.

Teljes bejegyzés »

Naplementében…

Már én sem harcolni, sem győzni nem akarok, Tudomásul veszem, a nappalok halandók… Mi vagyok a világban… arc nélküli senki, Az utcán sem köszönnek, de

Teljes bejegyzés »

A múltamban

Visszatekintek a semmire… A régmúlt időmben, hősi várban laktam, Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam… A régmúlt időmben, hősi várban laktam. Ez azonban már

Teljes bejegyzés »