Barátunk volt akkor az idő.
Kacagásunk vízfodrot kavart,
amint belesimultunk a nyárba,
és maszatos arcunkkal szaladtunk
a felszálló vízpáraszivárványba.
Majd tekertük ócska bringánk,
küllőparipánk vágtatott, szaladt,
de valami az elveszett időben,
a víznek hűs fodrában,
tudom, hogy akkor ott maradt.
Kajla volt akkor a világ,
bohém és szeretve édes.
Porban köpdöstünk szotyolát,
gyerektalpunk taposva kérges.
Nevetésünktől zengett a gát,
és a folyó ölén ittuk a fényt,
és mint keresztes vitézek,
képzelt lovaink patái alatt
szaladt a boldog pillanat.
A nem várt jövő volt csak a teher,
mely már ott várt valahol
a felkavart por mögött.
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.
