Sóhaj száll az esti szélben,
bogár koppan szürke fényben.
Halk ima kéri az áldást,
bűnös szív a megbocsátást.
Kéz a kézben hűséget kér,
mosoly küzd a szerelemér.
Csillag készül földre szállni,
puha csendben álmot lelni.
Sír egy lélek, rossz a kedve,
vágyik már a szeretetre.
Nevetés járja a táncát,
megtalálta már a párját.
A fény is lassan aludni tér,
éjszaka már a földig ér.
Szerelem ünnepli nászát,
megvetette puha ágyát.
Fordul a Föld, beteg szegény,
kihalt belőle a remény.
Az erdők, mezők, jaj, de fájnak,
kiad gyógyírt a világnak?
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.