Lelked fehér vásznára festenék
zöld mezőt nagy, tűzpiros virággal,
nádirigót fénylő, arany szalmaszállal.
Kék, tekergő folyót csodaszép halakkal,
és teleírnám vásznad szerelmes szavakkal.
Sárgán fénylő utat végtelen reménnyel,
hogy ott vársz valahol csillogó szemekkel.
Festenék egy házat, benne kis szobával,
ablak alatt csendes, kis szerelmes ággyal.
Tüzes paripát, ki nagy örömmel táncol,
a selymes mező ölén dús sörénye lángol.
És ha egyszer majd fogytán lesz a festék,
további színeket szívemből merítnék`,
mert tele van az mindenféle széppel,
dallamos zenével, színes szerelemmel.
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.