Hervadó szép világ

 

Csak egy kósza gondolat,
mi az aszfalton ottmaradt,
és az esti szürkületben
bambán nyúlnak az égbe
a megkopott tűzfalak,
melyeken a megvadult idő
hagyott szürke foltokat.
Hervadó szépségünk,
elnyeli mind a kárhozat,
és leszünk csak egy,
elfeledett pillanat.

A világ most beteg,
ezer sebből vérzik,
és sápadtan jajong,
sírja vissza múltja örömét,
míg húzza egyre a sötét.
Üres az utca és a tér,
hol egykor gyerekzsivaj
harsogta túl a csendet,
és szerelmes ifjú
bámult esengve,
és várta a szerelmet.
Majd öreg anyóka
vitte az élet terheit,
és szatyrában cipelte
mosolygó gyümölcseit.

Most csak a szél kergeti
egy összegyűrt újság
félelmes halálhíreit.
Az elhagyott kirakat
magát nézi a tükörben,
és a magas toronyból
sírva néz le az Isten.
A megkopott járda,
mely őrzi még az élet
hangos lábnyomát,
most néma csendbe
burkolózva fázik és
a tegnapról álmodik.

A világ most beteg,
immár nagyon beteg,
s ágyában égeti a láz.
Könnyei forró permetét
elnyeli a mohó sötét.
Hol az élet kérte jussát,
most a rettegés az úr.
Mi lesz majd, ha elillan a fény,
és végleg bealkonyul?
Mi lesz, ha meghal a nevetés,
mely még ott zeng valahol
a szürke ablakok mögött?
Hova lesz az édenélet?
Talán már meg is szökött.
A sarkokon a halál ácsorog,
s kaján vigyorral dalol,
hisz most ura csak igazán
hitvány önmagának.

Te teremtő lét, légy is akármi,
Isten vagy csak csillagok
kusza végtelen halmaza.
Te adtad nekünk e világot,
hát akkor ne vedd most el,
hisz ez az ember otthona.
Hagyj minket bűneinkben élni,
hisz már megtanultunk félni,
és egyszer tán mi is felnövünk,
és méltók leszünk arra,
mire egykor teremtettünk.
Kérlek, te bölcs teremtő,
ne legyen e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen, árva temető.

Takács László
Author: Takács László

Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha nem leszel mellettem

Ha nem leszel többé mellettem, Szíved nem pihen meg szívemen, Hová is repülnék nélküled Messzire tűnő szürke fellegen? Patakcsobogásban lágy hangod susog, Lángod megperzsel vöröslő

Teljes bejegyzés »

Ismeretlen Barbara

(3 soros-zárttükrös) A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára, Nincs senki érdeklődő, csak a magány csókol, de két pofára… A szerelemvágyam ki van szögezve egy

Teljes bejegyzés »

Oximoronos lét…

Visszás faramuciságok! Világ annyira el van romolva, hogy embertömegek, a „jót”, nem is értik… A rosszért rajonganak, művelik, és még kérik! Azt, hogy ezt elvesztik:

Teljes bejegyzés »

Már elmúlt

Már elmúlt, nem a törvény alázatos szolgája vagyok, De a versírásban nagyon is jeleskedni akarok. Igyekszek jókat írni, legyenek tele lélekmarkok. Már elmúlt az, az

Teljes bejegyzés »

Ezerarcú Balaton

Ezerarcú Balaton Ó, Te hazámfia! Szeretünk! Vized a miénk. * Ezerarcú Balaton Gyönyörködünk is orcáidban… Vized… aranyból! * Ezerarcú Balaton Tudat simogat, hogy miénk vagy.

Teljes bejegyzés »