Szeretlek

Szeretlek,
ahogy tavasz a tobzódó életet,
amint játszik vele millió képzelet,
ahogy a nyár az arany búzamezőket,
mint éhező a szívből adott étket,
ahogy az ősz a bronzszínű köntösét,
megőszült fa minden lehullt levelét.

Szeretlek,
ahogy tél a végtelen, tág hómezőt,
amint betakarja, mint hű szeretőt,
ahogy anya az egyetlen gyermekét,
kinek odaadná mindannyiszor szívét,
ahogy eső szereti a kiszáradt földet,
ahova örökkön életet adni tér meg.

Szeretlek,
ahogy partját szereti a tenger,
és simul hozzá végtelen örömmel,
mint testet a bent felejtett lélek,
mint teremtést a megszülető élet,
mint sugárzó, kedves arc a könnyet,
mely oldja az elmúlt, nagy szerelmet.

Szeretlek,
ahogy kiejtett szó szereti a hangot,
ahogy lágy mosoly szereti az arcot,
ahogy óra szereti a tovatűnő percet,
kit minden percben újra megölelhet,
ahogy Nap az újrakelő Holdat,
és fényajkával örökkön csókolhat.

És az időknek végén lesz még egy fejezet,
benne leszünk, mint kérdésben a felelet,
és mikor a világ apró bűzös romjaira hull,
majd a szürke gyomokon a szín is megfakul,
akkor két kis virágot simít össze ott a szél,
az egyik majd te leszel, a másik meg én.

Takács László
Author: Takács László

Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tél a pusztán

Végtelen pusztán csak a csend járna, ha a szél süvöltve nem pásztázna. Cifrázza vígan a hótakarót, beborítaná az arra járót.   A buckákat bőszen szaporítja,

Teljes bejegyzés »

Szótlanul

Ágyad mellett tűzben ülve, figyelek színevesztett szemedre. A léttel csatákat űzve, nincs már kedves hangodnak ereje.   A szó így nem jár be csöndbe, én

Teljes bejegyzés »

Szerep

  Játszunk a színpadon, vázolva a szépet, mutatjuk e képet, mit élvez a képzet. Eközben a lelkiismeret meggyötör, valós éned nem ábrándokat eszközöl.   Olykor

Teljes bejegyzés »

Reménytelenség

Színe szürkül, közérzete romlott, kedve kisiklott, az erő kopott. Vajon mi okozhat újra gondot? A kórság ismét ostromba fogott?   Recsegnek a kórházi kerekek, előkerülnek

Teljes bejegyzés »

Pezsgés

Langyos fuvallat jelzi az ünnepet, lampionokat lenget örömében. fák koronái zizegnek csendesen. medence vize megcsillan a fényben.   A tósztot szájról szájra adogatják, koccintás hangja

Teljes bejegyzés »

Ölelés

Gyakorta imbolyog a létben a lélek, ványadttá lesz a test, borzongnak érzések. Kóbor gondolatok torz irányba lépnek, alacsonyan suhannak el a remények.   Fájdalmas tények

Teljes bejegyzés »