A Közellenség

A Közellenség

Nem volt más a reggel, mint máskor. Felhúzta a nehéz faredőnyt, bevetette az ágyat, kicsit téblábolt, teát főzött, megpirította a háronapos kenyér maradékát. Egy félkilósat szokott vásárolni, az kitartott a hét közepéig. Mivel több napra főzött, így arra most nem kell gondolnia. A kertben tervezett munkákból semmi nem lesz, reggel hóesésre ébredt. Nem érzett csalódást, örült az égi áldásnak, nagyon száraz volt már a föld. Odaült az utcai ablak elé,  nézelődött ki jár az utcán. Senkit nem látott. Olyan csend volt. Évek óta élt egyedül, szerényen, magányosan. Férje három éve hagyta el a földi világot. Azóta egyedül lakta a kis parasztházat. A faluban sok embert ismert.Hívták  be a központban működő Szociális intézménybe, töltse ott az időt napközben, ahol még ebédet is kaphat. Nem vette igénybe, mert – nem koldus ő…. Gyermeke nem született, családtagjai már meghaltak. Távoli rokonairól alig tudott valamit. Néha bekapcsolta az öreg rádiót, a tévétől már fájt a szeme, hetekig rá sem nézett. Míg lába bírta, gyakran kijárt a temetőbe, a kertjében nevelt virágait az öreg kerékpár segítségével kitolta, rendezgette a párja nyughelyét. Az idő múlásától ráeszmélt, neki már nagyon messze van, nem is lát jól. Nagyritkán kimerészkedik még, nyáridőben, ha fel tud szállni a buszra, arra amelyik megáll a temetőnél. Egyetlen társasága korosodó cirmos macskája volt. Most hirtelen eszébe jutott, hogy a rossz idő ellenére is boltba kell mennie. Hiszen cirmosnak nem adhat száraz pirítóst, a tej meg elfogyott. Ha vásárol a legolcsóbb párizsiból, az több alkalomra beosztható kettőjüknek, és a kenyér is meglesz. Felöltözött, gondosan bezárta a házat, majd elindult a közeli vegyesboltba. Amikor megnyitotta bolt ajtaját, illedelmesen köszönt, még a lábát is megtörölte a küszöbön. A boltban kevesen voltak,  az eladó nem fogadta a köszönését. Arra gondolt, biztosan nagyon halkra sikeredett az udvarias köszönés,  akinek szánta, az nem hallotta. Mikor a párizsit kérte, észrevette, hogy a fiatal kiszolgálók dühösen beszélgetnek egymással… Nem értette. Amit hallott elbizonytalanította, torkát szorította a félelem, mi van ha róla beszélik, hogy milyen átkozott hülye ez a banya, miért nem marad otthon, és ülne a seggén legalább akkor nem jelentene veszélyt senkire. Ezt sem értette. Biztosan félreértett valamit. Megvette a kenyeret a tejet is. A pénztárnál két fiatal viccelődött. Valami koronás öregaszonyról beszéltek. A pénztárosnő, aki máskor mindig megkérdezte hogy van, most szó nélkül dobálta a kosárba az árut. Pedig, annyira várt pár kedves szóra. Megváltozott valami. Az üzletből kilépve, majdnem nekiütközött egy fiatalasszonynak. Talán ő volt óvatlan, vagy figyelmetlen. A nő dühösen rákiabált. Ez vitathatatlanul neki szólt. – Nem bír magával ugye? Ülne otthon mint a többi öreg, akinek van esze!
Megijedt. Tényleg. Hazafelé majdnem elcsúszott nagy riadtságában. Mi történt? Miért ennyire ellenségesek? Mi rosszat tettem? Sírdogálva nyitotta az ajtót, az ebédet meg sem melegítette nem volt éhes. Cirmosnak adott a párizsiból, aki hangos dorombolással próbálta vígasztalni sírdogáló öreg gazdiját, aki nem értette, hogyan vált közellenséggé…

Top of Form

53

Bottom of Form

 

Diós Ottilia
Author: Diós Ottilia

Diós Ottilia az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, gyermekkorom óta egy jászsági faluban élek. Szüleim elváltak, édesanyám itt kötötte második házasságát. Mostoha lettem. Kínlódva, harcolva nőttem fel. Nem volt gyermekkorom. Írtam róla. Évekkel ezelőtt köztisztviselőként dolgoztam a helyi polgármesteri hivatalban. Szociális és gyámügyi területen, de elláttam anyakönyvvezetői feladatokat is. Már nyugdíjas vagyok, házasságban élek. Három felnőtt, már önálló gyermekem, három unokám van. Hogyan válik valaki íróvá? Nem egy híres, több könyvet, vagy más irodalmi művet közzétett személyre gondolok. Konkrétan magamra. Már gyermekkoromban írtam. A legtöbb bíztatást az általános iskolai irodalomtanáromtól kaptam. Annak ellenére, hogy elég sok írásom van, – nyomtatásban, vagy esetleg más módon – kevés került nagyobb nyilvánosság elé. Műfaj szerint: versek, novellák, mesék, életútinterjúk, de van megírott szociográfiám, és fantasy kalandregényem (is). Nagyobb regényeim vannak készülőben. Évek óta két kisebb Magazinnak írok. Tőlük kapom a lehetőséget. Ezek a kiadók internetes portálon jelentetik meg a regisztrált tagok műveit. Az egyik a Fénypress Journal, a másik a Holnap Magazin. Az utóbbi, több írásomat tette már közzé nyomtatásban is. Miért foglalkoztat az írás, miért töltöm ezzel a szabadidőm jelentős részét? A témák megkeresnek. Írásaim többnyire valós megtörtént kalandokról, sorsokról, emberekről, de előfordul hogy állatokról szólnak. Ami megérint – azt érzem megosztanám...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Doktor bácsi

Doktor bácsi   Doktor bácsi gyere gyorsan, Hogy elmondjam fáj a torkom,, Varázsolj hát nekem mesét, Gyógyítsa meg nép gyermekét!   Adjál nekem útmutatást, Miként

Teljes bejegyzés »

Mièrt hangtalan

Miért hangtalan, miért csak szemeddel mondod, nem jó ez így, Már réges-rég nem azt csináljuk, amit szeretnénk. Átverjük magukat, hogy ez csak ideiglenes. Minden mi

Teljes bejegyzés »

BÉKE

BÉKE Belenézek a tükörbe ha mosoly néz vissza a lelkembe Édes álomba szenderít tündérvilágba elrepít Keresem a boldogság kútját szomjam oltva békémet meglelhetem Elérhetem s

Teljes bejegyzés »

A legnagyobb a szeretet

A legnagyobb a szeretet. A legek világában élünk Versenyzünk és ha csúcsra érünk Diadalmasan széttekintünk Az egész világot a lábunk előtt véljük Pedig csupán egy

Teljes bejegyzés »

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Érkezik az ősz múlik a nyár, Ám, Nap forrósága még átjár. Még lüktetve mutatja magát, Majd a hűvös ősz köszönt ránk.   Erdő szín kavalkádban

Teljes bejegyzés »