Kitárt karokkal ölelem a világot,
szivemben nevelem az összes virágot.
Tépjél magadnak amennyi csak kéne,
csak vigyázz ,hogy szivem ne törd össze.
Nincsen semmim csak az égen a csillagok,
közöttük bolyongva mégis gazdag vagyok.
Hisz enyém a világ legszebb adománya,
hogy közöttük jöhettem erre a világra.
Néha egyedül bolyongok a térben,
legtöbbszőr csak adtam, sohase kértem.
Ha bántottam is néha sohase akartam,
most kinyitom a szivem áldás legyen rajtam.
Ölelő karomba bárki beszaladhat,
ájándékot hozhat de el is fogadhat.
Lábnyomom a porban ottmarad örökre,
emlékem a világban ott van beleégve.
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.