Gyászom immár második évébe lépett.
Ma épp egy éve, hogy eltemettünk téged.
Az idő, bár napos, meleg azért nincsen,
A tél sajnos még nem költözött el innen…
Reggel korán akkor jutottál eszembe,
mikor ágyad szélére letelepedve
az ágyad felnyögött, úgy, mint régen szokott,
amikor még téged hordozott, altatott.
Konyhában poharak összecsendülése
emlékeztetett a boldogabb időkre,
mikor reggelinket, ebédünket együtt
beszélgetve, viccelődve ’elköltöttük’.
Később, boltba menve apró lépteidre
gondoltam, s bánat költözött a szívembe….
Két évtizeden át fájó lábaidon
jártad útjaidat, ezen gondolkodom.
Városom utcái, terei, boltjai
közös életünk e tágas színfalai,
melyek közt napjaink lassacskán zajlottak,
mind téged idéznek, csak vissza nem hoznak!
Egy-egy üzletbe lépve is Rád gondolok:
itt vettük az inget, amott a papucsot,
és nem találtunk diétás szaloncukrot.
Emlékeznek még Rád a miskolci boltok?
Szeretted járni, míg bírtad, a piacot…
Később már jöttek a kórházak, orvosok.
Nyugdíjas társadként mindig veled mentem,
bár a rendelőbe nemigen léphettem.
Láttalak szenvedni és láttalak bízni,
apró javulásban is hogy tudtál hinni!
Beszedtél te minden felírt orvosságot
Enyhülést közülük igen kevés hozott…
Lemondás, szenvedés sok volt életedben,
úgy fiatalon mint öreg éveidben.
Véget a testi és lelki szenvedésnek
csak halálod vetett, és az életednek…
Gondolva minderre bizony sírok is még,
menyivel jobb lenne, együtt, ha lehetnénk!
Téli hideg elől térve a szobába
beszélgetnénk, nem vágva egymás szavába.
Mennyi sok mindenről, de egyet gondoltunk!
Ha volnánk testvérek, közeli rokonok,
akkor se lett volna ily összhang közöttünk,
ez mutatta, hogy mi egymásnak születtünk!
Author: Bodnár Ildikó
Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó. Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem, általános iskolámat itt végeztem, majd 1970-ben érettségiztem a Herman Ottó Gimnázium francia tagozatos osztályában. Az ELTÉ-n magyar-orosz-francia szakos középiskolai tanárként végeztem és több középiskolában is dolgoztam, mintegy 25 évet. Később a német szakot is elvégeztem, német nyelvtanárként is tevékenykedtem. Tudományos tevékenységem nyomán (először stilisztikából bölcsészdoktori címet, majd fonetikából kandidátusi címet szereztem) egyetemi oktató lettem. A veszprémi és gödöllői egyetemen egy-egy félévet tanítottam, majd megpályáztam a Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén hirdetett docensi állást, és 1998 és 2013 között itt tanítottam különböző magyar, általános és alkalmazott nyelvészeti tantárgyakat, magyar és német nyelven is, ezekben az években sokat publikáltam. Részt vettem az alkalmazott nyelvészet szakos hallgatók jelnyelvi képzésében, ezért több éven át foglalkoztam a jelnyelvvel is. Szintén több éven át oktató voltam a fordítói programban is, a jelnyelvhez kapcsolódó tárgyakat oktattam, magát a jelnyelvet a SINOSZ oktatói tanították. 2013 decembere óta nyugdíjas vagyok, felnőtt gyermekeim vannak, akik a Dunántúlon élnek. Férjemmel huszonnégy évet éltünk együtt, az ő váratlan halála után két évvel ismerkedtem meg élettársammal, akit ez év kora tavaszán veszítettem el, s akivel az elmúlt tizenöt évet töltöttük együtt. Ő földrajz-történelem szakos...