Ha felhő lennék, esőt sírnék,
könnyeiddel egyesülnék.
Ebből egy nagy tavunk lenne,
melyben tested megfürödne.
Ha szellő lennék, szárítnálak,
simítnálak, csodálnálak.
Elbújnék göndör hajadban,
elvesznék az Illatodba.
Ha napfény lennék, ölelnélek,
melegemmel hevítnélek.
Felgyújtanám a szívedet,
éltető fényt adnék neked.
Ha fa lennék, úgy óvnálak,
árnyékomban vigyáználak.
Megvédnélek minden bajtól,
hideg széltől, nagy vihartól.
Ha virág volnék, neked nyílnék,
az arcodra mosolyt csennék.
Illatomba merítnélek,
szirmaimmal ölelnélek.
Ha ember volnék, szeretnélek,
vágyad vagyok, megigézlek.
Belebújok dús hajadba,
ott vagyok az álmaidban.
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.