Ki adja ránk cifra maszkunk,
létünknek óvó fátyolát?
Ki mondja meg, hogy meddig élünk,
és hogy mi van odaát?
Ki ad vigaszt a fájdalomban,
és törli le fájó könnyeink?
Ki számolja tovább, ha elmegyünk,
csodákkal s búval telt éveink?
Ki ölel át a két karjával,
ha a miénk már oly erőtelen?
Ki suttogja majd fülünkbe,
hogy ne félj, ha itt a félelem?
Ki emel fel, ha porba hulltunk,
s ha elvesztünk, mindig megkeres?
Ki mondja meg, amikor csalódunk,
hogy élni mégiscsak érdemes?
Ki menti meg ezt a világot,
ha gyarló közöny megölte azt?
Ki csinál a semmiből csodákat,
s nyújt majd lelkünknek vigaszt?
Ki tart tükröt a haldokló mának,
hogy az végre meglássa önmagát?
Ki emel oltárt Isten fiának,
ha egyszer majd meghal a világ?
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.
