Rideg reggel, hűs hajnalon
zörögtek a kis ablakon.
A bábaasszony, mint annyi máskor,
mint a múltban vagy százszor.
Tudta már, hogy mért keresték,
tudását már jól ismerték.
Kint egy asszony dideregve,
„Jöjjön, drága”, szólt sietve.
„A menyem várja, már szülne,
vele az Isten segedelme.”
Mentek hát a poros úton,
át a mezőn, át a hídon.
A Nap is lassan készülőben,
mint ahogy kell, feljövőben.
Hamar hát a házhoz értek,
bent jó meleg várta őket.
Az ifjú anya tűrte baját,
várta csendben kisbabáját.
„És az apa merre lészen,
hol van most ő, mért nincs itten?”
Szólt a bába kérdezően.
„Nem jó ez így, én úgy vélem.”
Válasz is jött, ha már kérdi.
„Katona most, a hazát védi.”
És az idő eljött végre,
kicsordult az anya könnye.
Nem is csak úgy fájdalmában,
inkább az öröm mámorában.
„Fiú ez biz`, drága lelkem,
áldja meg őt a Jóisten.”
Bebámult a Nap is készen,
hogy itt mi van készülőben.
Öröm volt ott, csak azt látta,
egy anyát, karján kisbabája.
A világ, ahogy mindig szokta,
az új életet befogadta.
Velem volt akkor az Isten,
ahogy kellett, megszülettem.
És jöttem, ahogy meg volt írva,
tele hittel, sírva-ríva.
Anyám karján biztonságban
a világot megcsodáltam.
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.
