Lélekotthonom

Vadvirág mezején építettem házam.
Szomorú fűzfából készítettem ágyam.
Szeretetmagokból őröltem lisztemet.
Szívemnek tüzében sütöttem kenyeret.

Lehulló könnyekből préseltem italom.
Örökké éhezem és folyvást szomjazom.
Lágy, fehér kenyérre, lehulló könnyekre.
Színtiszta álmokra, sosem volt ízekre.

Lelkemnek vásznából szőttem a ruhámat.
Bánatból, örömből varrtam a csizmámat.
Magányból ácsoltam gyönyörű asztalom.
Sóhajból készítem kanalam, tányérom.

Szerelemfonálból kötöttem kesztyűmet.
Sok ezer szálával fogom a kezedet.
Csodaszép szavakból mesélek meséket.
Ez lélekotthonom, most megosztom teveled.

Takács László
Author: Takács László

Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

VOLT EGYSZER EGY KIRÁLY

Őfelsége kedélyét sötét gondok nyomasztották. II. Kalafánc, a hedonok királya már csaknem húsz esztendeje koptatta a trónt, és országa történetében ez ez szokatlanul hosszú időnek

Teljes bejegyzés »

Vészmadár

Vészmadár Száguldnak az SMS-ek az éterben Mit hátukra vesznek a varjak: kár, kár… Hej haj, de magas lett ismét az olaj ár Kevés lesz az

Teljes bejegyzés »
Versek
Fejérvári Sámuel

Három kor lelke ég

Három kor lelke ég   Három kor, három kor lelke ég, Kiknek már három szó is elég.   Első királyi, arca a kő, Lomha szemén

Teljes bejegyzés »
Versek
Fejérvári Sámuel

Téli táj

Téli táj   Havas erdő, hideg tél, Csíp a hideg, csíp a szél, Csíp a hideg akarat. Páncél fedi a tavat,   Páncél fedi a

Teljes bejegyzés »

Egy téli mese

Beck Brigitta: Egy téli mese   December eleje volt és köd szállt a tájra, Szürke füstben álltak a büszke gyárépületek, Felhőket leheltek az ég sötétlő

Teljes bejegyzés »