Én most elmegyek,
őrizd meg, mi voltam.
A fényt és a köveket,
amikben elbotoltam.
Csak a szépet kerestem,
hol mosolygott az élet
fáradt éjeken,
hol minden semmivé lett.
Nem viszek magammal
csak pár régi képet,
mely szívembe
mind-mind beleégett.
Már nem félek, hisz itt van
minden apró kincsem.
Álmok és remények,
mikben mindig hittem.
Őrizd a hangomat,
mosolyt, melyet néha adtam,
lelkem egy nagy darabját,
mert a többit már rég
az ördögnek adtam.
Én most elmegyek,
tán sose voltam,
vagy ha mégis,
azt az életből loptam.
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.
