Melletted ébredni,
őrjítőn szeretni.
Óhajtni csókodat,
hallgatni hangodat.
Létedbe merülni,
benne megfürödni.
Vágyni teutánad,
imádni a szádat.
Testedet kívánni,
vágyadat kivárni.
Kezed a kezembe
temetni örökre.
Istened meglelni,
tebenned elveszni.
Sóhajod oldani,
csókokkal gyógyítni.
Karommal ölelni,
minden mást feledni.
Lelkedből merítni,
örökké szeretni.
Öledbe alélni,
ott újjászületni.
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.
