Az Ezredes
Tavasz, éjszaka. Két ember egy asztalnál, csöndben rendezget pénzt, meg papírokat.
Idősebb férfi: Minden együtt van? A bekötött fejű bólint, és az idősebb intésére egy sötét szegletbe húzódik. Az idősebb férfi az ablak elé lép, az arca végig árnyékban marad. Sem az ablak, sem lámpa nem világíthatja meg. Az idős férfi szinte csak árnyék.
Kemény nyugodt lépések zaja. Valaki közeledik. Egy katonatiszt áll az ajtóban: az Ezredes…
Ezredes: Itt vagyok újra, a parancsod szerint. Mi a feladat?
Idősebb férfi: Nos, Ezredes, beszélj, hogyan fogtátok el?
Ezredes: Mit akarsz hallani uram? A foglyot átadtam, és a fogoly mostanra halott. Mindezt magad is tudod.
Idősebb férfi: Tudom, amit kell. De akkor, éjjel te voltál ott…
Ezredes: Magad rendelted, hogy mikor, hova kell mennem, és kit kell, sértetlenül eléd vezetnem…
Idősebb férfi: Tovább!…
Ezredes: Az idő rövid volt. Azt mondtad, legfeljebb húszan lesznek… De rendelésed szerint úgy vonultam ki, ha nem takart volna minket az éj, kisebb légiónak néznek…
Idősebb férfi: De eltakart benneteket a sötét, ugye katona?
Ezredes: Igen csak az láthatott minket, akinek engedtük, hogy lásson…
Idősebb férfi: Tovább!…
Ezredes: A legmegbízhatóbb fegyvereseket vittem. Mind kipróbált katona, az őrségem legjobb emberei. Szolgáidat a legszigorúbb rendben állítottam közéjük. Vigyáztunk rájuk… És, azok ott fent a kertben, „azok” csak azt látták, hogy mi igen sokan vagyunk, mert lámpáink fényében, a tömegben, mindenütt kardjaink villogtak… Akár egy hadsereg…
Gyorsan és hirtelen törtünk rájuk, de azért gondosan ügyeltünk arra, hogy mindenki elfusson, aki akar… Kivéve persze őt… Ő nem mozdulhatott volna…
Valódi erőnk mindvégig rejtve maradt, így vélt hatalmunk elől a legtöbben azonnal, gyáván szétfutottak. Nem álltak ellen. Úgy történt, ahogy jó előre láttad…
Idősebb férfi: Ilyen könnyen és egyszerűen ment volna?
Ezredes: Nem egészen uram… Magam is elhozhattam volna. Elég lett volna egyet intenem, hogy önként velem jöjjön, a halálba…
Idősebb férfi: Mit beszélsz ostoba?! Én biztosan tudom, hogy híveit háborúba hívta! Megbízható kémeim jelentették, hogy már arra tanította a népet, hogyan fogadják a közelgő háború hírét!
Ezredes: Tudom, ezt nekem is jelentették…
Idősebb férfi: Jelentették?!… Hallották első embere hűség esküjét is? Aki kész a börtönbe vagy akár a halálba indulni érte?
Ezredes: Hallották… Tudom… Uram!… Az én „füleim” is hallották ugyanezt…
Idősebb férfi: Még-hogy egyedül elfogtad volna! Mindenkit arra bíztatott, hogy fegyvert vegyenek, ha kell, a saját ruháik árából is!
Ezredes: Tudom uram…de én ellenőrzöm a kovácsokat és a fegyverkereskedőket is… Sok fegyverük biztosan nem volt, ezt az előtt is tudtam, mielőtt érte küldtél… Zendülés nem fenyegetett…
Idősebb férfi: Nem-e? Akkor mért mentél „ezredes” oly sok emberrel, egy valaki ellen?
Ezredes: Nem vagyok ostoba… Kétszer annyian mentünk, mint ahogyan rendelted. Ha száz képzett fegyveres védi, akkor sem állhatott volna ellen. És úgy vonultunk, ahogy kiadtad: Sem az alvó város sem a megszállók őrsége, nem tudott semmiről. Számukra láthatatlanok voltunk végig. De ők, ott, fenn a kertben… nos,.. ők viszont láthatták: ellenünk nem tehetnek semmit, bármennyien vannak… Ők azt látták belőlünk, amit szabad volt látniuk…
Legyűrhetetlen erőt és számtalan katonát láttak…
Idősebb férfi: De te, tucatnyi hűséges embere közül, magad is kiragadtad volna….
Ezredes: Igen uram… Nem volt ott képzett hadsereg, vagy őrség… Hatalmas fegyvertár sem volt, pláne nem ostromgépek, amivel ilyen falak ellen felvonulhatott volna… Templomod nem volt veszélyben. Néhány halszagú csavargó volt vele. A többségük aludt. Senki sem védte…
Idősebb férfi: Nem-e? Még-hogy nem álltak ellen!? Kedvenc szolgámat akkor ki sebezte meg?
Ezredes: Az, baleset volt uram…
Idősebb férfi: Baleset? Mikor fegyverrel sújtanak fejre? Baleset?! Volt szándék, fegyver, és kard hogy lesújtson! És te tétlen maradtál mikor fegyvert emeltek ellened? Az emberünk vére folyt, és te tétlenül tűrted ezt!
Ezredes: Csak egy fül hullt a porba…
Idősebb férfi: Csak egy fül? És a fül nem a fejen nő talán? Emberünk életére törtek, kevés híja volt, hogy nem vágták szét a fejét! Miféle katona vagy? Miféle katonáid vannak neked, hogy tétlenül eltűrik társaik vesztét?
Ezredes: Ez nem így van uram… Én…
Idősebb férfi: Nem-e? Rendeljem ide azt a sebesült szolgát!?
Ezredes (higgadtan): Én pontosan azt tettem, amit tennem kellett. Sértetlenül eléd hoztam őt.
…Katona vagyok, nem mészáros.
Idősebb férfi: Katona? A katona nem tűri társai halálát! A katona nem tűri, ha a csapatát kutyák támadják! A katona nem maradhat tétlen, nem bont sorfalat, ha valakit a sorfalban megsebez az ellen, hanem lándzsát hajít, pajzsot emel, kardot szegez, és a támadóra ront!
Az ezredes hallgat…
Idősebb férfi: Tudom, hogy „csak a szolgám füle volt”! De az a szolga akkor a te katonád volt! …
A tiszt felel mindenkiért! Vér csak vérrel mosható! Szemet szemért, fogat fogért!
Ezredes: Szólhatok uram?
Idősebb férfi:… Beszélj kutya!
Ezredes: A tiszt valóban felel az egységben mindenért és mindenkiért. Katonáim mind képzett emberek. Sem a vértől sem a vérontástól meg nem rettennek. Pontosan tudta mindegyik mi a rend. Ezért maradtak tétlenek. Parancsomra maradt a hüvelyben minden kard…
Idősebb férfi: Micsoda? Ezt te parancsoltad?
Ezredes: Igen a parancsom ez volt: Nyughass! De légy nyugodt, ha úgy rendelkezel, és én azt parancsolom, hogy senki ne érje meg ott a reggelt akkor és ott, a keselyűk nagy lakomára ébrednek…
Sem túlélő, sem tanú nem maradt volna… De te nem így rendelkeztél… Csak azt az egyet kellett kiemelnem…
Az Idősebb férfi hallgat… (Egyenletesen, mélyeket lélegzik.)
Ezredes: Ha egy „baleset” miatt bárki a katonáim közül –parancsom ellenére- kardot emelt volna, halára, magam döftem volna! Ha szolgáid közül bárki csak botot, vagy dorongot emel, azt az embert katonáim, vágják le. Elhiheted… Nem haboztak volna.
Idősebb férfi: Mit beszélsz? Katonáidnak ilyen parancsot adtál? Kiadtad szolgáim ellen a halálos parancsot, a szolgák fegyveres őreiknek? Miféle ezredes vagy te?
Ezredes: Minden embered és emberem tudta, hogy ez lesz, ha nem marad veszteg… „Jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintha”… De te mondtad ezt, nem is olyan rég…
Idősebb férfi: Gúnyolódni mersz?
Ezredes (továbbra is nyugodtan): Uram, azt tettem, amit tennem kellett. És csak a te szavad intett, hogy az ösvény, amire küldtél mennyire keskeny… Ha csak egy kicsit is megingok akkor, és letérek a kijelölt útról, most lángol a város, a tartomány vérben fürdik, és már felénk dübörög egy mindent elsöprő római légió… Leesett egy fül?… Ha akkor és ott a szolgádon-„katonámon” esett sérelmet megtorlom, akkor elszabadul a pokol… De az csak egy baleset volt… Nem háborús ok…
Idősebb férfi: Nem voltatok tán elegen hogy védekezzetek?…
Ezredes: Uram, Ő maga jött elénk… a besúgódra sem volt szükség… fegyvertelenül, védtelenül, de félelem nélkül jött elénk. Nem rejtőzködött, pedig lámpáink fényében láttam a szemén, hogy tudja, mi következik… Rám nézett, és nyugodtan csak annyit kérdezett: Hát, így jössz elém, ahogy rablók elé szokás, karddal és dorongokkal?…
Embereim nem is értették miért mondja ezt, csak szolgáid, a főpapok vették hirtelen szaporán a levegőt… Pedig tudhatnák: néhány elítélt furcsán viselkedik, ha elő kell vezetni…
Tehát egyszerűen elébünk jött, és mi körülvettük gyorsan, mielőtt az ő követői felocsúdtak volna.
Gyorsan történt minden. De ha minden követőjénél két kard lett volna (ha egyáltalán ébren lettek volna), akkor sem tartott volna soká… Akkor is eléd vezettem volna, épségben…
De mondom… utólag már tudom: egyedül, kötelek, láncok, szolgák és katonák nélkül is velem jött volna…
Idősebb férfi: És a jelentések? Ha jól érettem te is tudtad mire készülnek? A te „füleid és „szemeid” is ott voltak mindenütt…
Ezredes: A jelentéseink hazudtak. Nem értették… Ez, akit eléd hoztam nem akart háborút és nem akart lázadást… ellenkezőleg… valami mást…
…Amikor megvillant az a bizonyos fülvágó kard,… egyszerre intett az Ö keze és az enyém…
Én saját katonáim haragját fékeztem, Ö pedig, az övéit intette…
És az éjszaka egyetlen kardja magától hullt a földre…
Még segítségért sem kiáltott senki…
És a második intésére sietve szétrebbentek emberei… Egy késlekedett, de mikor megragadtuk volna, úgy kisiklott ruháiból, mint a gyík a kövek közül, és az a ruhátlan is elszaladt… nem követte senki.
…Pedig, ha Ő a fogoly, csak egyet kiáltott volna, egy óra múlva talán már ezrek kelnek fel a védelmére, és ma tíz- meg tízezrekkel, és Rómával nézünk szembe… Pedig Neki is volt hatalma az övéi fölött láttam a keze mozdulatán, hogy milyen hatalma van…
És a szemén, hogy nem akar háborút. Az ellenség szemét és kezét figyeld… ezt tanítom a katonáimnak is. Felismerem az emberek szándékát, ha a szemükbe nézek…
Meglehet, ezért tartod még most is árnyéban az arcod…
Ő nem kerülte, a lámpafényt…
Mondom: egyedül is eléd vezettem volna, ha tudom, amit most tudok.
Idősebb férfi: És mit tudsz te… gyáva?…
Ezredes: Ugyan azt tanultam Tőle, mint tőled. Te így fogalmaztál: jobb, ha egy ember veszik el a népért, mint ha az egész nép egy miatt… Ő egyetlen védelmezőjének, (ki fegyvert emelt ellenünk) azt mondta: Tedd hüvelyébe kardod! Kard által vész mind ki kardot ragad! Az embere úgy ejtette el a kardot, mint akit az égből egy kő taglózott le, vagy mint akit guta ütött… És, többet nem is szólt a Fogoly, csak, mint már mondtam, egy mozdulattal elengedte az embereit…
Követőiről pedig, te magad nem rendelkeztél… Ezért mehetett el, szabadon mind…
Őt pedig, sértetlenül eléd vezettem.
Idősebb férfi: Sértetlenül…
Ezredes: Nem törtük csontját… De még az ilyen kicsiny csata után is, valahogy oldani kell a feszültséget… A csontja nem tört,… fáradt, kimerült, de kihallgatható volt, amikor átvetted…
Idősebb férfi: Csata? Hát mégis háborút vívtál egymagad?
Ezredes: Egy ember, egyetlen füle árán megváltottam Neked és Jeruzsálemnek a békét. Azzal a porba hullt, és meg nem bosszult füllel, egy háborút temettünk el!
Mondd Kajafás! Hány efféle háborút látott már e föld? Hány emberünk építhetne ma házat és templomot, ha ez a most kivívott, megváltó béke előbb köszönt a földre?
Kajafás (az idősebb férfi): „Béke és háború”? Egy szót se többet ember! Ezért áthelyeztetlek!
– Az ezredes tiszteleg, és ugyanúgy, mint ahogy érkezett nyugodt léptekkel távozik.
A idős Kajafás odalép az asztalhoz a lámpafénybe. A mindent eltakaró árnyékos zugból kilép a bekötött fejű ember is. Mindketten mosolyognak…
Kajafás Nos, jó szolgám, fő emberem Málkus! Igazad volt! Kár siratni azt a fület! Szelíden megérinti fején a jobb oldalt az átvérzett kötést… Minden úgy volt, ahogy magad is mesélted…
Ha már így történt, viseld csendes büszkeséggel ezt a rossz sebet. Halottad te is az Ezredest! Azt a jobb fület elsiratni kár. Tűrd tovább békével a sorsod: „a te füled árán vettük meg a békét”…. Elintéztél mindent, amit kértem?
A bekötött fejű Málkus: Igen. Az Ezredes családja egy tevekaravánnal már úton van, kijelölt „állomáshely” felé. Még azelőtt elindultak, mielőtt az Ezredes belépett hozzánk… Szegény Ezredes, ha tudta volna…
Kajafás: Menlevél, erszény a tulajdoni lapok minden a helyén?
Málkus: Igen. Új néven, új helyen, tisztes jólétben, az Ezredes és családja, haláláig, békében élhet… Indulhatok? Vihetem utána a pénz a papírokat és a meghatalmazást?…
– Kajafás vár…
Málkus: …Valódi nevét, az irattárban mindenhonnan töröltem, ahogy megbeszéltük. Legfeljebb annyit tálnak róla, (ha keresik egyáltalán) hogy ezredes volt és itt szolgált… Mehetek?
Kajafás: Indulj, adj alá gyors lovat, hogy mielőbb beérje szeretteit…
– Málkus mosolyogva, de minden sietség nélkül távozik. –Béke, veled Kajafás!
Kajafás önmagának: Ezredes- Ezredes! Miféle ember vagy, hogy egyszerű katonaként csatába, háborúba küldelek, de te békével tértél haza?
Béke… Hiszen, pontosan ezért küldtelek téged,… Ő ellene… Ezredes…
,… Én Izrael első papja, és a most Megfeszített a Békét kötöttük meg akkor, este. És Te voltál ott Közte és köztem a „békekövet”… Mi hárman kellettünk ehhez Ezredes…
Béke veled Ezredes! A bűntelenek tisztasága vezesse utadat mindenkor, óvjon téged az Örökkévaló!
…Bár a névtelenség homályába bújva, veled mehetnék magam is!
Csak egy romlandó testet szegeztem keresztre, de a nevem, becsületem örökre árnyékba löktem…
…De jobb, ha csak egy ember veszik el a népért…
Kajafás az asztalra helyezi főpapi jelvényeit és végleg elnyeli a homály…
Kint ragyog az éjszaka, távolban a lovas már beérte a tevekaravánt.
Szigetszentmiklós, 2011. december 28.
Simon Farkas
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július
