Szapphóhoz
Vágyakról daloló görög leányzó,
szenvedélyed átsüt korok századán,
lángoló ódádtól hevül a fázó
lélek is, az ám.
Mütiléne1 volt, hol űzted a gyönyört
forró szerelmeknek sziklás szigetén,
férfi s női szívben forgattad a tőrt
vágyad idején.
Versben szólítottad meg Aphroditét2,
Érosz3 tán maga is meglátogatott,
s vonagló testedbe oltotta hitét:
lázas holnapod.
Tudtad miért izzad reszketve tested,
zúg füled, fulladsz, s vadul vágtat a vér,
lényed legmélyén az érzést kerested
harcban magadért,
hol lüktető sebed lappangva tombol,
s keserédesen, ha átjárt már a kín,
megfeledkezel minden földi gondról
másnak vállain.
Thiaszosz4 körében költészet, zene, tánc
kéje ringatott társaid ölében,
ám idővel tested meggyűrte a ránc,
szürke lett ében
hajad sötétje, szépséged megfakult,
öregség rút árnya lassan körbeszőtt,
aggó szemedbe így kacagott a múlt
bronztükröd előtt,
és ez vitt halálos végzeted útján,
fiatal szerelmed nem téged akart,
s szikla magasáról elnyelt egy hullám
és nyögött a part.
Epilógus:
Töredékedből, ami maradt mára,
bujaságod éhe s némi eleség.
Vágyainknak ma tágabb a határa,
ennyi nem elég.
- város Leszbosz szigetén
- a szerelem és szépség istennője a görög mitológiában
- a szerelem istene
- thiaszosz_fiatal lányok társasága Szappho által alapítva Aphrodité és a Múzsák tiszteletére
Anakreónhoz
Anakreón, köszöntelek,
levél helyett e vers beszél:
Havas fejed fölött lehet
(s a múltad el mégsem vetél)
kettőezer-ötszáz a tél,
s ugyanannyi sok évnyi nyár
a századok alatt letelt,
de híred így sem lett sivár
(Dionüszosz áldoz e helyt):
ma rád ürítek telt kehelyt,
megénekelve mámorod,
dicsérve bort, sosem alább,
a víz nekem se nyújt okot
(ebben talán formázva rád):
a kút felé nem visz e láb.
S mi téged régen ösztökélt,
taszítva édes kéj iránt,
a szívben érzem ösztökét
(erószi nyílba rótt irányt).
Mi pótolná az ily’(íj)hiányt?
A bor mellé leány való:
Első, ha hűs, kurázsit ád.
A másik forrón olvadó
(amitől Zeusz is kihág),
s ölébe űz kaján imád.
Imádban vágtató a vágy,
erdőben, mintha őz szalad,
s nyomában megrezzen az ág
(szívedben sosem volt harag):
az égbe így ért fel szavad.
S ha szép a szó s az érv, ha jó,
az mind nagyságod jelzi tán,
Anakreón, te mérvadó
(a nagyszerű, nagyot kíván):
te bort ivó görög titán!
Propertiushoz I.
1.
Halandók égi vágyának művelője és dalnoka,
szép Cynthiád volt szíved végzete és a kezdet,1.
fényes istennőd volt a jó-, és a balsorsod oka,
tőle megkaptad, miért minden hős férfi reszket.
2.
Rabláncára először Cynthia szép szeme fűzött,
homlokodon Ámor „diadalmas talpa tiport…,”2.
Bacchusként dicsérted a nőt, az édes-mézes fürtöt,
s mámorban szürcsölted vérét, mint a leszboszi bort.
3.
„Engem a gyötrődés, nem az ihlet késztet a dalra,”3.
Cynthiád népszerű lett, verseid zengte Róma,
s őt is ám, a Sacra Via-n, ha sétált jobbra-balra
„a…puha lépte libeg”4.: tudta, fecsegnek róla.
4.
Kérdezted őt: „Cynthia, mondd, igaz-é, hogy céda vagy…?”5.
mert ismert volt: akinek erszénye van, s nem lapos,
méltán bízhat kis szívében, mely, mint tudtad néha nagy,
s nem izgatta szíved könyve, hol a bú szele lapoz.
5.
Gyászos víziódban láttad szép Cynthiád majd visszajő
(mikor már hajad bokrán „ülne havával a tél,”6.
téged mozdulatlan testben másokra nem bízna ő,
s fölötted régi lantján Vénusz kezével zenél).
6.
„…tovatűnt szerelem bús remetéje vagyok”7.–írod,
meg: „piszkos pocsolyák kortyaihoz visz a vágy,”8.
végtelen éjek lomhán, ha telnek, nem csökken kínod,
mert régi forrásához lelked szomja visszavágy.
7.
Száradó tómeder volt ő, s te szikkadó, félbetört nád,
s Ámor új nyila hullott égi cseppként a tóba,
majd a láp átölelt forrón (lázad bár félve tört rád),
vágya mocsara elnyelt, s nem bántad meg azóta.
8.
Újra megdaloltad nődet (ki rád rakott új hámot):
hogy dúlt vitátok követi majd édes… éjjeli harc.”9.
s Cyntiád „elég tovaűzni szemedről az álmot.”10.
Nem kell más, „égi parancs tilt.”11. Érte élsz s érte is halsz.
- P. I. 12/ 20
- P. I. 1/ 1-3
- P. I. 7/ 7
- P. II. 12/ 24
- P. II. 5/ 1
- P. II. 18a/ 6
- P. I. 13/ 2
- P. II. 23/ 2
- P. II. 15/ 3-4
- P. II. 25/ 47
- P. I. 12/ 19
Author: Török Nándor
Török Nándor az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2017. cím birtokosa. 1965-ben születtem, a felvidéki Lelesz községből származom. Gimnáziumi tanulmányaimat Nagykaposon és Selmecbányán végeztem. 1989-ben szereztem kertészmérnöki diplomát Budapesten. Azóta itt élek. Első verseimet az egyetemi évek alatt írtam, majd kb. 20 év szünet után, 2010-ben újra az írás felé fordultam. Elég későn kezdtem publikálni. Nyomtatásban 2015-től jelentek meg írásaim az Agria irodalmi folyóiratban, a Magyar Múzsában, a Napútban, a Hetedikben, a KisLantban, a Kaptárkövekben, a Régióban (Szlovákia) és számos antológiában. A különböző online irodalmi lapokban, pályázatokon is próbálok legjobb tudásom szerint jelen lenni. 2017-ben elnyertem az Irodalmi Rádió legjobb szerzője díjat és a Természet Poétája címet. Az OMLIT pályázatán Mécs Lászó Irodalmi Díj: 2.hely, Az Év verse: 2.hely 2018. OMLIT Igazgyöngy pályázat: 1.hely, Az utolsó olvasóért pályázat: 1.hely 2019-ben az IR pályázatán az Év mérnök költője pályázat 1.hely, a Természet Poétája pályázat: 2.hely A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Líra Különdíj, 2019. A Napút...