Feltámadt

Feltámadt

 

Feltámadt, ki értünk halt kereszthalállal,

Az ember bűnét vérével mosta tisztára.

Kacagott a nép akkor nagy szenvedésén,

Nem hittek Isten halál feletti győzelmén.

Utat mutatott egy boldogabb, szebb világba,

De az ember saját szenvedését kívánta.

Azóta bűnbocsánatért esedezünk,

Már nincs az a vér, mi tisztára mosná lelkünk.

 

Horváth Edit
Author: Horváth Edit

Horváth Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon köszönöm, hogy bemutatkozási lehetőséget kaptam itt az Irodalmi Rádiónál. Bízom benne, hogy verseimmel ezen keresztül is közelebb kerülhetek pár perc erejéig a tisztelt olvasókhoz. Horváth Edit vagyok, 63 éves. A Balaton az életem meghatározója, hiszen születésemtől Zamárdiban nevelkedtem. 20 évesen költöztem Siófokra és további életem nagy részét ott éltem le, ott dolgoztam. Eredeti szakmám építész technikus, és ebből adódóan 30 évig a Siófoki Polgármesteri Hivatal Építéshatóságán dolgoztam, mint építési főmunkatárs. 58 évesen egy “nagy levegővétel” után Budapestre költöztem és azóta, egészen pontosan 6. éve itt élek életvitelszerűen, mert a munkám ide köt. Mindig is fontos volt az életemben az irodalom és a költészet. Már gyermekkoromban is szívesen szavaltam, olvastam. József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós munkássága az iskolai tanulmányaim során különösen megfogott, ebben nagy szerepe volt remek magyar tanáromnak, Nádassy Vince tanár úrnak is. Versírással mégis csak sokkal később próbálkoztam először. Valószínű az első ihletet édesapámtól kaptam, aki maga is írt időnként verseket, de ő inkább volt közszereplő, előadó, különösen jó beszédkészségével. Nagyon sok értéket kaptam tőle közös életünk alatt. Soha el nem múló szeretete mélységesen belém égett, melyet már csak verseimen keresztül tudok édesapám felé üzenni. Gondolataimat szeretem vers formájában átadni, nagy...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Figyelmetlenség

Figyelmetlenség Szomorúan emelkedik a halálos baleseti statisztika Vajon mi okozza a mérhetetlen figyelmetlenséget Fegyelmezetlenség, vagy az élet vad hajszolása Nem lenne jobb inkább éltednek földi

Teljes bejegyzés »

Mit értem el eddig?

Mit értem el eddig? Az előző részek tartalmából: Öt hónap alatt, három nagytakarítással a megtépázott Akvarista Blokk visszanyerte egykori pompáját és fényét. A bővülő taglétszám,

Teljes bejegyzés »

Tékozló szerelem

Tékozló szerelem. Régen míg fiatal voltam Más dimenzióban gondolkodtam A tékozló szerelmet nem ismertem Butaságnak tartottam, s elkerültem S a tékozló embert sem szerettem Bár

Teljes bejegyzés »

Hajdu Viktória : Ködös múlt

 [A novella végét ezzel a mondattal zártam: “Megmentettem egy életet.” Ami kétértelmű. Úgy is lehet nézni, hogy emiatt a mű mondanivalója az, hogy a halált

Teljes bejegyzés »

MISSZYHEZ, ÉS ZSUMIHOZ

MISSZYHEZ, ÉS ZSUMIHOZ Kezemhez érinti nedves orrát, Szuszogva alszik kocsim alatt, Néha úgy kezel, mint egy szolgát, – „Nekem jár a jutalom falat!” Hozzám bújik,

Teljes bejegyzés »