Hétköznapi kínok
és ünnepi esték.
Emelj a magasba,
hogy bajom ne essék.
Éltem mind a mának,
nem számított a holnap.
Úgy öleltél, hogy fájt már,
könnyeim lehulltak…
Hittem a mesében,
csak fordítva hallgasd.
Itt nem a mamát ették,
hanem nagymama a farkast.
Elszálltak az évek,
elmúltak az álmok.
Kortalan lelkemből
kihunytak a lángok.
Hervadt virágokból
bokrétát kötöttem.
Szeretőm az Isten, tán
megbocsát majd nékem.
Imáim nem hallja
odafent már senki.
A van-ból hamar lesz
egykettőre semmi.
Rövid kis utamnak
hamar itt a vége.
Csak legyen, ki megkérdi,
hát mindez, mondd, megérte?
Szélkutyák csaholtak,
feljött pár régi emlék.
Bánatba fulladt mind,
mi olyan szép volt nemrég.
Ha lelkemet keresve
majd felnézel az égre,
Nem leled, mert az Isten
már az ördögnek ígérte…
Eladtam hát az ördögnek
megfeketült lelkem.
De tudom, hogy ezért
nagy árat fizettem.
De koszorúmat viszem
magammal az útra.
Hogy síromat legyen,
mi a végén beborítja.
Author: Takács László
Takács László az Irodalmi Rádió szerzője. 1956 április 2-án születtem, tehát már nem a fiatalabb korosztályt erösítem. De lélekben még mindig közéjük sorolom magam. Jelenleg egy Heves megyei kis faluban élek. Már egyedül. Gyökereim Zala megyéhez kötnek. Ott él a családom. Édesanyám, húgom. Most lettem 2020-ban nyugdíjas. Az irodalmat mindig is szerettem. Verseket már 16 éves korom óta irok, de komolyabban csak úgy 3 éve. Prózát kevésbé, közülük is a rövid, csattanós irásokat művelem. A versek amik igazán örömöt adnak. A versek írása. Kedvenc témáim a világ nagy dolgai, az emberi kapcsolatok, az idő, és a szerelem. De bármi, amit múzsáim sugallnak. Azt hiszem, hogy az irásaim bővebb információt adnak rólam, mint bármilyen önéletrajz. Köszönöm, hogy itt lehetek. Ha maradhatok, igyekszem méltó, aktív tagja lenni e nagyszerű irodalomkedvelő társaságnak.
