Ott állt a művész kevélyen,
Teli hassal, beérkezve,
Harminc ezüst húzta zsebét,
Nincs már semmi, mit elérhetne
Művészetből bőség, dagály,
Ki is álmodhatna erről,
A számítás megtaláltatott,
De művész, honnan jöttél, merről?
Csodálatos földekről, mint mi,
Igekötők játszóteréről,
S eljött az útelágazódás,
Beszélhetünk próbatételről
Az általad választott út
Anyagba zárt szegénység
Szellemi zsákutca, útvesztő,
Üdvözlésre nincs reménység
A halál hírnöke lettél
Fillérekért elkelt lélekkel,
Tehetség, jellem hiányára
Ki ranggal kompenzálva felel
Járj csak a megkezdett utadon,
Gazdagabb lehetsz, nemes soha,
S majd földi utad végén
Vár elszámolás tüzes pokla

Author: Tóth Mihály
Tóth Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Üdvözlök mindenkit, Tóth Mihály vagyok. Több, mint egy éve folytatok írói tevékenységet. Eddig két regényemet és egy novelláskötetemet jelentette meg elektronikus könyvként a Libri, valamint a Líra. Papíralapú könyvként én magam, magánkiadásban jelentettem meg a könyveimet, melyek közül egyet már be is mutattam a tavalyi könyvfesztiválon. Nagyon szeretek adni az embereknek, értékes, örömteli pillanatokat nyújtani a számukra és szórakoztatni. Számomra az írás nem munka, hanem a legnagyobb feltöltődéssel járó tevékenység. A célom az, hogy minél több emberrel megismertessem a műveimet, és előbb-utóbb idegen nyelvekre is lefordítsam azokat annak érdekében, hogy a világ számos pontján élők balzsamként alkalmazhassák azokat a tudatukra és a lelkükre.