A lejtőn nincs megállás

Azt mondják biciklizni mindenki tud, bár azt hiszem, akad, aki nem. Az én életemben is eljött az idő, amikor meg kellett tanulnom. A szomszéd fiú – véleménye szerint – ilyen irányú pedagógusi képességekkel is rendelkezett, no meg akkor még csak neki volt megfelelő méretű biciklije.
Az elhatározást tett követte és mivel a házunk előtt volt egy szép lejtős földes út, úgy gondolta ez a legjobb terep a tanulásra.
A nagy napon aztán az összes szomszéd kiállt a ház elé, hogy megnézze a mókát, hisz mindenki szeret nevetni és pontosan tudták, hogy ez vidám délután lesz. Tulajdonképpen, ha mi ketten valamit csináltunk az vagy vidám volt, vagy – számára – verés lett a vége.
A szóbeli oktatás rövid volt. Ülj rá, fogd a kormányt és tekert a pedált, aztán ha leérték told vissza a bringát. Mondhatjuk ez elég tömör megfogalmazás.
Ez így egyszerűnek hangzik, de mitől nem fogok eldőlni, hisz a biciklinek csak két kereke van?
A fiú megnyugtatott, hogy majd fogja hátul és szalad mögöttem. Oktondi létemre bíztam benne és gyermeki bizalommal vágtam neki a lejtőnek. Ő folyton mondogatta, hogy itt vagyok, itt vagyok, de egy idő után a hang halkult, bennem meg megingott a bizalom. Ez lett volna a kisebbik baj, de a bringa is megingott, ugyanis amikor hátra néztem csak a nagy ürességet láttam és azt, hogy nagyon távol áll valaki, én pedig egyedül vagyok a vágtázó biciklin.
A következmény nem volt túl elegáns leszállás, inkább fájdalmas és gyors, az eredmény pedig, hogy csúnyán lejött a plezúr (itt bőr) a térdeimről, és mindenki jól mulatott, a fiú pedig majdnem vak lett, mert megígértem, ha utolérem, kikaparom a szemét.
Mivel ő volt a gyorsabb, a látása megmaradt, de egészen addig haragot tartottunk, amíg nem jött délután a dinnyés és ki nem engesztelt egy hatalmas szelettel.
Azért hamar megtanultam biciklizni, amit a fiú később megbánt, mert amíg én nem kaptam biciklit mindig kölcsön kellett adni az övét, mert „ő az okosabb én pedig a kisebb” és mivel nagyon megszerettem a dolgot egy egész hétig kénytelen volt nélkülözni a bringáját és igen gyakran kérdezte, hogy mikor jön már haza az apukám a nekem szánt biciklivel?
Egy hét elteltével aztán vidáman kerekeztünk együtt és hálából néha gépet cseréltünk, mert az enyém újabb volt és kicsit nagyobb, mint az övé, így ideális volt mindkettőnknek ez az állapot.

 

Beck Emese
Author: Beck Emese

Beck Emese az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Emesének hívnak és egy baranyai kisvárosban, Komlón élek. Közel negyven éve ügyintézőként dolgozom egy jogi területen működő magánirodában, amit nagyon szeretek. Kedvenc időtöltésem az olvasás és gyengém, hogy a könyveket birtokolni is akarom. Nincs kedvenc műfajom vagy szerzőm, de természetesen vannak kedvenceim. Írni csak kedvtelésből és közeli barátaim szórakoztatására kezdtem, de pár éve nekiláttam a bakancslistám teljesítésének, mely ugyan néha változik, de a saját könyv megírása mindig is szerepelt rajta. Lányom mindig ösztönzött az írásra, de soha nem volt bátorságom kilépni közönség elé és megmérettetni magam, azonban az idei évben úgy éreztem próbát kell tennem, így pályáztam az Irodalmi Rádió Bálint-napi szerelmes vers pályázaton és legnagyobb meglepetésemre és még nagyobb örömömre alkotásom bekerült az antológiába. Ez után érkezett a felkérés részemre, hogy legyek állandó blogszerző. Kicsit félve vágok bele, mert írásaimmal nem akarom megváltani a világot, nem akarok örök érvényű nagy igazságokat megállapítani, csupán szórakoztatni szeretnék, megnevettetni az olvasót, elgondolkodtatni azon, hogy másoknak sem csupa boldogság az élete és elterelni egy rövid időre a gondolatait a saját gondjairól. Főleg prózát írok, de a pályázat óta – saját magamnak is hihetetlen – felfedeztem, hogy versben néha könnyebben fejezem ki a gondolataimat. Történeteket kitalálni nem...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A legnagyobb a szeretet

A legnagyobb a szeretet. A legek világában élünk Versenyzünk és ha csúcsra érünk Diadalmasan széttekintünk Az egész világot a lábunk előtt véljük Pedig csupán egy

Teljes bejegyzés »

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Érkezik az ősz múlik a nyár, Ám, Nap forrósága még átjár. Még lüktetve mutatja magát, Majd a hűvös ősz köszönt ránk.   Erdő szín kavalkádban

Teljes bejegyzés »

ÉGI SZIVÁRVÁNY

Hol eső után felragyog a Nap, Az eltűnő felhő fátyla alatt, Mint egy királyi trón jelenik meg, A szivárvány gyémánt fényeiben.   Félkörívben ragyog az

Teljes bejegyzés »

Mesés hársfavirág

Edit Szabó : Mesés hársfavirág Nem tudom én,hogy hányan kellünk, a hatalmas törzsét átöleljük, régi családi ház udvarán terebélyesen magaslik hársfánk. Évtizedek sodrásában élt, több

Teljes bejegyzés »

Álmaimban látlak még

„Hogyha képzeletnek szárnyain” visszarepülhetnék a múltba, veled utaznék hazánk szép tájain, hidd el, boldogok lehetnék újra.   Mióta magam maradtam, múltunk kisért. Mondd: mit és

Teljes bejegyzés »

Tükrömbe néztem

Edit Szabó : Tükrömbe néztem Bele nézek a tükrömbe, néha olyan girbe-görbe, épp hogy odapillant szemem, képben vagyok,ott egy ember! Ember,kinek mély a lelke, ember,kinek

Teljes bejegyzés »