Karácsonyi csoda

  Miután elkészítettem a popcornt, letelepedtem a kutyusom mellé a kanapéra, majd bekapcsoltam a kedvenc sorozatom egyik részét. Hógolyó automatikusan az ölembe tette fejét és úgy nézte velem a tévét. Imádom ezt a kutyát. Jól esik, hogy bújik hozzám, meghallgat és szinte olyan érzésem van mellette, mintha ő is ember lenne. 

  Éppen egy olyan rész jött, ami karácsonyos, tehát egyből nyomtam is tovább. Egyszerűen utáltam a karácsonyt. Számomra nincs értelme, ezért is ülök a kutyámmal kettesben a kanapén, nasizva, szentestén. Nincsen normális családom, nem is normális körülmények között nőttem fel. Nem is bánom, megszoktam már az évek alatt. Viszont, ahogy egyre többet gondolkoztam ezen, egy kicsit elszomorodtam. Elég rossz egyedül lenni majdnem mindig, persze a kutyámat leszámítva, aki mindenhova velem jön, kivéve küldetésekre. Hogy milyen küldetésekre? Kém vagyok. Születésemtől kezdve. Úgyhogy számomra a karácsony nem is létezik igazán.

  Kezdtem észrevenni, hogy túl sokat agyalok ezen, úgyhogy teljes figyelmemet inkább a képernyő felé fordítottam. Sajnos, így sem hagyott nyugodni a téma, egy kicsit sem. Hógolyó is kezdte érezni nyugtalanságom, elkezdett fészkelődni, ezzel majdnem kiborítva az ölemben levő tál tartalmát. Felemelte a fejét és mélyen a szemeimbe nézett, mintha azt kérdezte volna; ‘Minden rendben?’.

  • Nem tudom mit csináljak – feleltem neki, letettem a tálat az ölemből magam mellé, majd szorosan hozzábújtam a hófehér huskymhoz. Olyan egyszerű lenne nem gondolni erre, eddig legalábbis sikerült. Lehet megelégeltem az egyedüllétet. – Az utolsó szó után vakkantott egyet, mintha kikérné magának az iménti mondatot, amiért csak egy puszit nyomtam buksijára, majd bocsánatot kértem tőle. – Jó, sajnálom, akkor úgy mondom, hogy rajtad kívül egyedül. – Most, csak megnyalta az arcom köszönet képpen. Az idilli pillanatot a munkatelefonom csörgése zavarta meg.
  • Igen? – szóltam bele izgatottan. Minden lehetőséget megragadtam, ha valamilyen küldetésről volt szó, imádtam kémnek lenni.
  • Vörös kód! A főtér közelében látták pár perce. Ha siet, akkor elkapja. Járjon sikerrel! – ezzel ki is nyomta a telefont.

A vörös kód egy nagyon veszélyes bűnözőt takar, akit már egy ideje el kellene kapnom, csak sokszor kicsúszott a markomból, de most nem fog. Gyorsan a szobámba szaladtam felkapni a kémruhám. A bakancsom felvételénél esett le, hogy Hógolyót itthon hagyom határozatlan ideig, szóval a biztonság kedvéért ellenőriztem, hogy van-e elég víz és táp a táljaiban, majd utána nyugodt szívvel siettem ki az ajtón. Miközben a főtér felé szaladtam, fejben össze kellett raknom egy bombabiztos tervet, nehogy elbukjak. Ez az opció számításba se jöhetett. Mikor odaértem a nagy kapuhoz, megálltam, vettem egy nagy levegőt és felkészültem arra, ami bent fog fogadni. Egyszer csak valaki megszólított bal oldalról.

  • Nem mersz bemenni? – kérdezte szórakozottan egy idegen férfi hang, amiről egyből le is esett, hogy ő a célszemélyem, úgyhogy természetesen kellett viselkednem, nehogy gyanút foglyon.
  • Nem – feleltem elförmedve a karácsonyi vásár láttán. Nem kellett megjátszanom, alaból ezt gondoltam.
  • Ismerős, nekem is volt ilyen. – Megvonta a vállát és csak előre meredt. Mindketten csendbe burkolózva néztünk magunk elé, mikor is egyszerre rántottunk fegyvert a másikra, majd egyszerre törtünk ki nevetésben is.
  • Szóval nem csak nekem kell kiiktatnom téged – nevetett fel gúnyosan, készen arra, hogy elsüsse a fegyverét.
  • Ez már csak így szokott lenni. De neked mi indokod lenne megölni engem? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
  • Mert te vagy a célpontom. Ezért küldtek ma ide. Azért is bátorkodom információkat elmondani neked, mert nem nagyon lesz már lehetőséged bárkinek is elmondani. – Olyan magabiztos volt, de nem tudtam, mire fel. 
  • Mi van ha én intézlek el előbb? – vontam kérdőre.
  • Az max csak az álmaidban, cica! – nevetett ki és már a térdét fogta közben. Csoda, hogy a földön nem kötött ki.
  • Öreg hiba, ha lebecsülsz egy nőt. – Ezzel a mondattal, pedig elsütöttem a fegyveremet. Arca hatalmas hitetlenkedést sugárzott. Tényleg nem hitte el, hogy megteszem. Így jár az, aki lebecsül engem. – Legközelebb a fejedbe kapod – tettem még hozzá a karját szorító férfinek.

Igen, a karját löttem csak meg, egyenlőre. Meg akartam neki mutatni, ha kell, akkor megteszem. Bevallom, öltem már embert és még egy a listán, nem nagyon nyomna a latba, nem számítana. Mikor beálltam kémnek, el kellett fogadnom azt is, hogyha úgy alakul a helyzet, ölnöm kell. Ez a munka velejárója. Én, akkor elfogadtam ezt. Azóta sincs bűntudatom miatta.

  • Rendben, akkor próbáljuk meg normális emberek módjára megbeszélni ezt, Noémi – jelent meg egy győztes mosoly ajkain, amin én csak belül döbbenhettem le. Nem szabad kimutatnom a valós érzelmeimet. Ez is alapszabály nálunk.
  • Hát, Dominik – most rajtam volt a sor, hogy meglepjem -, nem csak te tudsz dolgokat. De igazán elmondhatnád, miért is kéne megölnöd? – érdeklődtem, mert tényleg érdekelt, mi rosszat tehettem.
  • Ez egy jó kérdés – vont vállat és egyenesen a szemeimbe nézett, majd folytatta. – Nem szoktak velem ilyen információkat megosztani, csak annyit, hogy ki a célszemély és hogyan kell elintézni. Semmi több. Miért, neked elmondták az okot? – érdeklődött.
  • Nem – döbbentem le. – Vajon miért van ez? Ha már mi vagyunk a végrehajtók, illene tudnunk – fontam magam előtt keresztbe kezeimet.
  • Lehet azért, mert így könnyebb ölni – vetette fel az ötletet, ami nem is volt olyan hülyeség.
  • Mondasz valamit. Viszont – néztem az órámra, ami lassan éjfélt mutatott -, nekem van más dolgom is, szóval intézzük el gyors, be akarom fejezni a sorozatom – tértem a lényegre, majd kibiztosítottam a pisztolyom.
  • Ho-ho-ho-hóó, csigavér! – állított le, miközben ő is rámfogta a fegyverét. – Tényleg ennyire hajt a gyilkolás? Tényleg ennyire nem hat meg, hogy emberek életét veszed el csak azért, mert valaki füttyentett neked – vont kérdőre gúnyos hangnemben.
  • Mert te nem ezt csinálod? – vágtam vissza csípőből.
  • De nekem legalább van bűntudatom – kiabált már rám, amitől teljesen ledermedtem. Beletrafált a közepébe. Eltalálta a gyengepontom, ami eléggé látszódhatott az arcomon is, mivel kiült az arcára a döbbenet újfent.
  • Nem hiába nincs – suttogtam. – Engem így neveltek. Nem saját akaratomból csinálom, belémnevelték. Ennyi – mondtam el neki az igazi indokot, nem is tudom miért.
  • Sajnálom! – hirtelen a szájához kapott. Ebben a szakmában sose mondjuk ki ezt a szót, ő mégis megtette. – Engem tíz évesen raboltak el. Azóta nekik kell dolgoznom vagy a családom bánja – vonta meg a vállát, mintha nem számított volna az, amit az előbb mondott.
  • Mindkettőnknek neház múltja volt. Mi lenne, ha nem nyírnánk ki egymást? – vetettem fel az ötletet. – Karácsonyi ajándék? – Inkább kérdeztem, mint mondtam.
  • Látszik, hogy nem bírod az ünnepet – derült fel egy kicsit, kiszakadtunk mindketten a komor hangulatból.  – Akkor, ha már nem használjuk a pisztolyokat el is rakhatjuk – tanácsolta, mire én csak beledobtam a közelben lévő kukába.
  • Már nem lesz rá szükségem – adtam meg a magyarázatot, majd helyesbítettem. – Nem akarom, hogy legyen. Mit szólnál, ha körülnéznénk itt? – kínáltam fel a lehetőséget. mire meglepődött. – Új, üres lappal szeretnék kezdeni, mert belefáradtam. Végre normális életet akarok élni. Azt gondolom, hogy te is hasonló véleményen vagy, szóval együtt is csinálhatnánk, ha benne vagy – mosolyodtam el, elbizonytalanodva, majd felé nyújtottam a kezem.
  • Ezer örömmel! – Megajándékozott egy őszinte mosollyal, majd összefonta karjainkat.Fogalmunk sem volt, mi várhat ránk ezek után, de akkor nem is nagyon érdekelt minket. Az az este csak a miénk volt.

  Sok ideje ez volt az első estém, ahol önfeledten mulattam végre és minden másról elfeledkeztem, csak ő és én léteztünk. Ittunk forralt bort, körülnéztünk a vásárban, ettünk finom sütiket és a legfontosabb, hogy rengeteget nevettünk. A karácsony új értelmet adott az életemnek. Lehet, hogy eddig utáltam, mert nem volt kivel ünnepeljek, de most már van. Igazából, ha a múlt nem úgy alakul, akkor nem is találkoztunk volna. Mindig is álmodtam egy olyan befejezésről, a szívem legmélyén, hogy a sok szenvedés után megkapom a megérdemelt jutalmat. Bármennyire is nehéz volt úgy felnőni, ami nekem megadott, próbáltam normális embernek maradni. Megőrizni az érzelmeimet. Most, hogy rátaláltam Dominikra, nem kell többé semmit rejtegetnem,

   Életem egyik legjobb karácsonyát éltem meg, pedig, csak aznap este ismertem meg. Azóta teljesen felforgatta az életemet, nagyon is jó irányba. Lett egy családom, persze Hógolyó mellett és kaptam egy lehetőséget az újrakezdéshez. Megmutatta nekem, hogy mindig van remény és, hogy létezhetnek karácsonyi csodák.

Nyári Virág
Author: Nyári Virág

Nyári Virág az Irodalmi Rádió szerzője. Nyári Virág vagyok és 16 éves. 11 éves korom óta foglalkoztat az írás, de leginkább 12 évesen, 2017 januárjától kezdtem publikálni különböző felületeken. Mindig is nagy álmom volt, hogy az emberek nagy élvezettel olvassák alkotásaim, azáltal, hogy sokat olvastam és az én reakcióm ilyen volt. Vágytam arra, hogy alkossak valami értékeset, amit nem tudnak majd elfelejteni, amit nagy örömmel olvasnak és csak alkotni szerettem volna. Számomra az írás egyfajta önkifejezési mód, amivel kiírhatom magamból a bennem megragadt érzéseimet, gondolataimat. Egy másik világba csöppenhetek, én alkothatom meg és a képzeletemnek nem kell határt szabnom. Szabad lehetek és bármit leírhatok. Az írás egyfajta kikapcsolódás akár egy nehéz nap után is. Ez az egyetlen dolog, amiben hiszek, hogy ténylegesen megy és az egész életemet is el tudom képzelni benne. Leginkább ifjúsági irodalom és romantikus regényeket, novellákat alkotok, de igyekszem újítani és más műfajokkal is megpróbálkozni. Hiszek benne, hogy van ebben jövőm, mert az évek alatt ez lett az életem.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kételyek és bizonyosságok

Kételyek és bizonyosságok Az előző részek tartalmából: Utolért minket az Idő. Elballagtunk. Már csak az érettségik ideje alatt tartózkodunk az öregiskola falai közt. Akvarisztánból csupán

Teljes bejegyzés »

Füge

Füge. Írta: Egyed-Husti Boglárka   Minden történet elkezdődik valahol és véget is valamikor. Füge története is ilyen. Sokáig nem is akartam megírni. Úgy voltam vele,

Teljes bejegyzés »

KÍNZÓ OLTALOM.

Ez az írás számomra azért jelentős, mivel ez volt az első, mint olyan, amit elküldtem egy pályázatra. A pályázaton akkor semmit nem értem el vele, ám a későbbiek folyamán bekerült két könyvbe, továbbá azonos címen színpadra is lett álmodva. Nem egy vidám történet, de úgy érzem roppant fontos, hogy minél többen elolvassák, mert tudomásom szerint a kint élő szabad embereknek fogalma nem volt, és most sincs arról, hogy mi, intézményekben élők mekkora jogfosztottságot éltünk át az elmúlt két évben.

Teljes bejegyzés »

KUTYMORGÓ

KUTYMORGÓ Ha az élet néha kemény, kérjél tőlem tanácsot, Soha nem hagylak egyedül, én vagyok a barátod. Napközben a házat őrzöm, néha tiszta unalom, De

Teljes bejegyzés »