ELVESZTETT PILLANATOK
.
Sok éve már, hogy kerested
a könnyen jött élvezetet
s csöpp élete gyökeret vert
megromló méhedben.
Tested börtöne bezárta,
szennyes szavak hada várta,
cigarettafüst átjárta
tüdejét véredből.
.
Szabadulása ideért,
megláthatta a drága fényt,
tiszta kezek vágták már szét
köldökzsinór-láncát.
Angyalkák óvón szerették,
helyetted is ők féltették,
mert át te csak annyit éltél:
belőled jött elő.
.
Mesét tőled nem hallgatott,
lázában csak elalhatott,
gyengéd oltalmat nem kapott
Szilveszter éjjelén…
Társaságod nem zavarta
ápolók közt elhagyatva…
kék villogót felvillanva
otthonról nem láttad…
.
Csak a pénzt, mit azért kaptál,
hogy ha beteg, ott maradjál
mellette, és vigaszt adjál…
de neked teher volt
törékenyen és esendőn,
ha szomjazta a levegőt…
kapott egy kis dohányfüstöt
kicsi feje fölé…
.
Oltalmadat nem érezte,
csak szereteted éhezte,
amikor elmentél messze,
szavakkal keresett…
Csak büntetni tudtad néha,
el nem sírt könnyek hajléka
lett, és a sors bábjátéka,
de te ezt sem láttad…
.
Amikor a jót keresve
jött és nálam azt meglelte,
élményekre, szeretetre
vágyva a kis szíve,
két meleg barna szemében
láttam lelke rejtekében
a háborút, vad hevében…
Láthatatlan könnyek…
.
Nem láttad a ragyogást sem
arcán, mikor a fenyvesben
vagy a végtelen tengerben
falta az örömet…
A szerelem varázsában,
az öröm ragyogásában
nálam voltak boldogságban,
de sajnáltad tőlük…
.
Ősszel az iskola előtt
nem te vártad remegve őt,
felvétele hogy sikerült –
nem te élted végig…
Mikor oltalmába vette,
arcát is megérintette
valaki, s besegítette…
te nem láttad, csak én.
.
Lesütött hosszú pilláját,
szeme tükrén csillanását,
szelíd, szemérmes mosolyát,
elrejtett könnyeit
mögötte… évek fájdalmát,
a megszokott megalázást
s most a féltő gondoskodást
egyben, hogy megélte…
.
Sikereit sem élted át,
elért eredmények hadát
amilyen büszkén küldte át…
és te ezt sem tudod…
Hidegtől nem te véded meg,
érzéseit nem érted meg,
zsemléit is én kenem meg
vajjal s szeretettel.
.
megromló méhedben
belőled jött elő
de neked teher volt
otthonról nem láttad
szavakkal keresett
de te ezt sem láttad
falta az örömet
nem te élted végig
láthatatlan könnyek
te nem láttad, csak én
Pécs, 2015.11.21 – Simontornya, 2015.11.25.
Author: Ollmann Anasztázia
Ollmann Anasztázia az Irodalmi Rádió szerzője. 1976-ban születtem Pécsett.A Pécsi Tudományegyetemen 2001-ben orvosi diplomát szereztem, 2006-ban belgyógyász szakorvos lettem.Még hatodéves egyetemista koromban ismertem meg páromat, Józsit, akivel a 2007-es szántódi alkotótáborban is együtt nyaraltunk, 2008 tavaszán pedig megszületett a fiunk, Armandó. Ez a kapcsolat sok versem ihletője is.2016-ban háziorvosi szakvizsgát tettem, majd úgy döntöttem, hogy tanulni jó és érdemes. Beiratkoztam a Bölcsészettudományi Karon pszichológia szakra, az alapképzést befejeztem 2020-ban, jelenleg a Szegedi Tudományegyetemenpszichológia mesterszakos levelező hallgató vagyok.Közben háziorvosként és belgyógyászként dolgozom, kedvelem a kreatív dolgokat és a kézműveskedést, s nem utolsósorban az irodalmat.Tizenéves korom óta írok verseket és novellákat, remélem, sikerül ezzel valami értéket közvetítenem és megörökítenem az utókor számára is...
