Földi lány

Alkonyodott, s te jöttél felém,

kedvesen csendes, halvány remény.

Lelkemet átszövő tünemény.

 

S az a perc amely elém hozott,

szemedre varázsolt csillagot,

és az ég vásznán felragyogott.

 

Látva téged fénylő látomány,

tündöklő, és mégis földi lány.

Arcodnak fénye oly halovány.

 

Lebben fátyol, árva lány haja,

lelked húrján játszó dallama.

A nyárnak virradó hajnala.

 

Vidám ikon, édes könnyedség,

mely, e percben ölelve kísért.

A pillanat öröme, tiéd.

 

A lépésed vágyott, és szabad,

otthont ad nékem, a mozdulat.

Ajkaidon rezdül, szol szavad.

 

László Sándor
Author: László Sándor

László Sándor az Irodalmi Rádió szerzője. László Sándor néven anyakönyveztek. 67 évvel ezelőtt voltam olyan bátor, hogy színre lépjek… Az első jelentősebb szerepeim helyszíne Budapest, ahol megtörtént a fenti esemény. Az első zsengék megírása után igen hosszú időre elhallgatott bennem a múzsa… Hosszú-hosszú időn keresztül a Fővárosi Tűzoltóságnál a szirénázó piros autók, majd a Ferihegyi reptéren a magasba repkedő repülők közelében dolgoztam tűzoltóként. Már ebben az időben színeseket, rövid riportokat írtam munkatársaimról, sportolókról a "Tűzvédelem" című szakmai újságba. Meséket, novellákat viszonylag későn, idősebb korban kezdtem írni. 2016-ban jelent meg "A manó meséi - A csodálatos utazás" című könyvem, majd "A mohavárosi döbbencsek" címmel a következő mesekötetem. Antológiákban versek, novellák. Jelenleg Pest közelben, Maglódon élek, közel a természethez. Négy, asszonnyá növekedett leány és egy serdülő fiúgyermek édesapjaként. Mostanában igen gyakran hangzik el „nagyapa” a körülöttem mindig vidáman zsivajozó gyermekek szájából. A vidáman kacarászó önfeledten játszó unokáim szájából.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

VOLT EGYSZER EGY KIRÁLY

Őfelsége kedélyét sötét gondok nyomasztották. II. Kalafánc, a hedonok királya már csaknem húsz esztendeje koptatta a trónt, és országa történetében ez ez szokatlanul hosszú időnek

Teljes bejegyzés »

Vészmadár

Vészmadár Száguldnak az SMS-ek az éterben Mit hátukra vesznek a varjak: kár, kár… Hej haj, de magas lett ismét az olaj ár Kevés lesz az

Teljes bejegyzés »
Versek
Fejérvári Sámuel

Három kor lelke ég

Három kor lelke ég   Három kor, három kor lelke ég, Kiknek már három szó is elég.   Első királyi, arca a kő, Lomha szemén

Teljes bejegyzés »
Versek
Fejérvári Sámuel

Téli táj

Téli táj   Havas erdő, hideg tél, Csíp a hideg, csíp a szél, Csíp a hideg akarat. Páncél fedi a tavat,   Páncél fedi a

Teljes bejegyzés »

Egy téli mese

Beck Brigitta: Egy téli mese   December eleje volt és köd szállt a tájra, Szürke füstben álltak a büszke gyárépületek, Felhőket leheltek az ég sötétlő

Teljes bejegyzés »