Kőrózsák

Hajnal dereng völgyön és hegyen,

lélekvesztő sűrű ködben.

Néma e perc, sorsommá kövül,

rám néz az Isten, itt belül.

 

Míg tűzet hasit lassan a fény,

újul szívemben a remény.

Felcsendül a dal, égi trilla,

dalnok szerelmesét hívja.

 

Ujjong rikoltva, az élet él,

örvend, táncol a holnapért.

Ordítja. Nékem húzz víg zenét,

viduljon a mezőn e nép.

 

S én a kertem zöldjén csendesen,

magam, a kéklő ég alatt,

Letűnt korokra emlékezem,

hol dicső ősöm számtalan.

 

Házak falán virágfüzérek,

értük zokogok hangtalan.

Kövült rózsáim mind remények,

fakulnak, mégis megmarad.

 

Redős ódon homloka a múlt,

falai közt háború dúlt.

Ablak alatt futó kőszalag,

vakolata itt – ott hasad.

 

Kőrózsa fent, ormára ülve,

néz múltba, s a tájra messze.

Emléke, a letűnt világnak,

némán szépre, újra várnak.

 

Dalnok ki hírnöke új dalnak,

lantján zengő ős dallamnak.

Rikolt, légyen az, ami régi,

és nem lehet azt feledni.

 

Hangszerén a húr lágyan pendül,

nem zeng dala, halkan csendül.

Vadászról ki jár égi útján,

első, királyoknak trónján.

 

Fején aranylik koronája,

íja céloz a bikára.

Hun és Magyar két szép, hős fia,

hazát teremtő dalia.

 

Új akkordot pendít most keze,

s hevül a lelkének tüze.

Merre Bendegúz vére, hona,

teremtönk kardja, ostora?

 

Dala égig száll, nem csendesül,

Árpád lován ül.

Duna partján népe és hada,

Megyernél által gázolja.

 

Turul száll ott fent a magosba,

épül, virul Sicambria.

Piros, ezüst sávos zászlaja,

hirdeti ez az őshaza.

 

Néma a lant, dalol dörögve,

zengőn, és keze ökölbe.

Keselyű vijjog napnyugaton,

éj sötétjén hősök lovon.

 

Szent földön lator tapos, oson,

gyilkolni jön parton s folyón.

Nem gyúlnak tüzek, néma a táj,

csendben lapul vár a halál.

 

A dalnok újra hurokba csap.

gázlón úsztat a szittya had.

Feszül az íj, repül vesszeje,

lángol hajóknak serege.

 

Rikolt az éj, fájón hörög,

fekete füvén véres rög.

Gyász bűze ébreszti a hajnalt,

híre sincs rabló bitangnak.

 

Sikolt a lantja, hasztalan,

szemének árja parttalan.

Szent három királyok, s szentek,

mind kőrozsává kövültek.

 

Törököt vágta Magyar Jankó,

ma már nincs, szabja, csak mankó.

Oda a Hollós, az igazság,

kőtáblán vésve a gazság.

 

Döblingbe zárták a nagy magyart,

nincs ma egy se ki vele tart.

Mutass egy ifjút, oly deákot,

bölcsként látja e világot.

László Sándor
Author: László Sándor

László Sándor az Irodalmi Rádió szerzője. László Sándor néven anyakönyveztek. 67 évvel ezelőtt voltam olyan bátor, hogy színre lépjek… Az első jelentősebb szerepeim helyszíne Budapest, ahol megtörtént a fenti esemény. Az első zsengék megírása után igen hosszú időre elhallgatott bennem a múzsa… Hosszú-hosszú időn keresztül a Fővárosi Tűzoltóságnál a szirénázó piros autók, majd a Ferihegyi reptéren a magasba repkedő repülők közelében dolgoztam tűzoltóként. Már ebben az időben színeseket, rövid riportokat írtam munkatársaimról, sportolókról a "Tűzvédelem" című szakmai újságba. Meséket, novellákat viszonylag későn, idősebb korban kezdtem írni. 2016-ban jelent meg "A manó meséi - A csodálatos utazás" című könyvem, majd "A mohavárosi döbbencsek" címmel a következő mesekötetem. Antológiákban versek, novellák. Jelenleg Pest közelben, Maglódon élek, közel a természethez. Négy, asszonnyá növekedett leány és egy serdülő fiúgyermek édesapjaként. Mostanában igen gyakran hangzik el „nagyapa” a körülöttem mindig vidáman zsivajozó gyermekek szájából. A vidáman kacarászó önfeledten játszó unokáim szájából.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hajdu Viktória : Ködös múlt

 [A novella végét ezzel a mondattal zártam: “Megmentettem egy életet.” Ami kétértelmű. Úgy is lehet nézni, hogy emiatt a mű mondanivalója az, hogy a halált

Teljes bejegyzés »

MISSZYHEZ, ÉS ZSUMIHOZ

MISSZYHEZ, ÉS ZSUMIHOZ Kezemhez érinti nedves orrát, Szuszogva alszik kocsim alatt, Néha úgy kezel, mint egy szolgát, – „Nekem jár a jutalom falat!” Hozzám bújik,

Teljes bejegyzés »

Egy asszony élete

Edit Szabó : Egy asszony élete Újabb csillag fényesedik, sötét égre megérkezik, felszikrázik fényes léte, kihunyt egy asszonynak élte. Édesanya és nagymama, csillogóan ragyog arca,

Teljes bejegyzés »

Féltékenység

Féltékenység A féltékenység Az emberi gyarlóság ősi fullánkja Benne lakozik mint a lelkek rontása A költő öriások többször megénekelték Így az ember tudatába mélyen belevésték

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2022. június 24.

Kedves Alkotótársunk! Ebben a hírösszefoglalóban összegezzük az elmúlt egy hónap eseményeit, új megjelenéseit. Több könyvátadásról olvashatsz majd, két új pályázatunkról, s közlünk két új hanganyagot

Teljes bejegyzés »

ALKONY

ALKONY A jelen idő siratja a múltat, Viseltes batyujában kutat. Garasos emlékek csörögnek, Hűlt helye sikít a rögöknek. Arany csillogású remény, Szeretkezett árnyék, és a

Teljes bejegyzés »