Szent László legendárium

Nyírfagyűrű közepében

tűz lángja kap magasra

Mesét terít, mondát lehel

A dér sújtotta havasra.

 

Tobozágyon ül a táltos

Kérleli a lángokat:

„Tűzben lakó rőt istenek

Küldjetek rám álmokat!”

 

Óriásforma ember ébred

Izzó zsarát mélyéről

Erő, varázs, csoda árad

Isten-járta lényéből.

 

„Ki lehet-e szép dalia

Harcra termett ércvitéz?

Vaskos karja, felhő szeme

Tündérleányt megigéz…”

 

„László néven nevezik majd

Súg egy virgonc lángocska

Isten atlétája lészen,

Boldogasszony lovagja.

 

Ének, csoda jár nyomában

Megtudhatod, Szent Ember

Miként harcol e jámbor lélek

Véres karddal, kereszttel…

S Király lesz majd, legkiválóbb

Győzedelmes oroszlán…

Isten csókja: szent diadém

sugarat vet homlokán…”

 

***

 

A máglya izzó hamujából

Ijesztő kép szilárdul

Háború: e rút látomás,

Mint véres virág, kitárul.

 

Pusztai népek nyilazzák

A szilaj magyar sereget

Kerlés mellett, hol szellő dúdol

Boldog – szomorú éneket.

 

Győz a magyar dicső harcban

Ám feltűnik egy vad legény

Magyar leány felsír halkan:

Számára már nincs remény…

 

Fut a harcos, varkocsa lóg

Prédát hordoz a vállán

Fáradt lovag ered nyomába

Kezébe vasfejű, beste csákány.

 

„Magyar leányt nem rabolhat

Büntetlenül senki fia!”

S László a tolvaj besenyőt

Fejszéjével fejen csapja.

 

***

 

Pernye röppen, izzik a láng,

S most ékes csodákat lobog:

László király seregével

Kolozsvár felé robog.

 

Gyűrűt vont a város köré

Dühödt besenyő förgeteg

Elnyelni kész a magyar vért

A szomjas, pusztai szörnyeteg.

 

Ám az ércdalia seregével

Ott terem, és hasogat:

Hull a pogány, mint a kalász

Mit csillogó kaszavas arat.

 

Menekülnek, s futtásukkor

Aranypénzt szórnak a földre:

Tudják miként csalhatják

A kapzsi magyarokat tőrbe.

 

Leugranak a nyeregből

Garas-éhes harcosok

A pénzen épp úgy marakodnak

Mint koncra ugró farkasok.

 

Megijed a harcos király

Imát mormol halkan:

Érted harcolok, én jó Uram

Kérlek, segíts most rajtam!

 

Felfigyel az Isten az égben

László könyörgő hangjára

Kővé válik minden tallér

Egyetlen intő szavára.

 

„Azóta hívják e szép köveket

Szent László király pénzének!”

Szól a láng, „ám figyelj táltos

Mert nincs vége a mesének.”

 

***

 

Magyar földön rusz katonák

Gyújtogatnak, gyilkolnak

Kies, hideg országukba

Arany prédát hordanak.

 

László jár a nyomukban:

népét szerető király

Feltűnik, ha jő a szörny:

Az országot pusztító viszály.

 

Ám túl az erdőn, havasokon

Pusztaságba téved a magyar

Élet nincs míg a szem ellát

Csak szél, mi száraz port kavar.

 

Nagy éhezés tör a seregre

Istenem, mily kegyetlen átok

„Segíts Uram”, esik el a király

„Nem bírom, ha pusztulást látok!”

 

S ekkor a kies róna homályából

Állatsereg vonul a táborba

László király beszédeleg

A foszlott királyi sátorba.

 

„Megmentettél megint, Isten

Nem én, te vagy az őrök hős

Táplálja most gyönge népem

Bivaly, szarvas, zsenge őz.”

 

Dicséri a magyar az Istent

S vele együtt: ki imát harsogott

Látták miként a halódó fényben

László fején glória ragyogott.

 

 

***

 

S meghallotta az Úr a fohászt

Jászó-Döbröd falva alatt

Mikor a magyar sereg elcsigázva

Betörő tatárok után szaladt.

 

Nem bírta a futást tovább

Lovagok, katonák gyötört hada

A szomjúságtól kimerülve

Vízért kiáltott a garmada.

 

A tatár vezér: gúnyos sakál

Lászlót hergeli szóra:

„Miért üvölt a beste magyar

Mint a csapdába esett róka?”

 

„Veled akar megküzdeni

Hetvenkedő, kutya tatár!”

S a két sereg felsorakozik:

Sípszótól hangos a határ…

 

Ám a harc előtt László király

Az égre emeli szép szemét

Imával próbálja megnyerni

A Teremtő Isten kegyét.

 

S az Úr kegyes, hisz szeret…

László királyt különösen

Lovának vasalt patái alól

forrás kezd buzogni csöndesen…

 

Iszik a sok magyar vitéz

S nekimegy a gőgös tatárnak

Azóta hívja e helyet a nép

Szent László király kútjának.

 

***

 

Szél kel a fagyos éjszakában

Felborzolja a halódó tüzet

Dob a táltos a lángok közé

Szikkadt, sárga „látnokfüvet”

 

Füst szivárog, s mezők illata

Mely oly furcsa e zord télben

S a látomást, mi felragyog

Szétteríti a fagyos szélben.

 

Ismét csata, vad háború:

A magyart erőst szorítják,

Rónánjáró, szíjjas népek

Győzelmüket kiáltják…

 

Menekülni kész a király

Mögötte zúgó pogány tenger

íjat feszít, kelvézt dob

Ezernyi vérszomjas ember…

 

S beérik az uralkodót

Felette fejsze gonosz vasa leng

Az erdők ölén, madárdal helyett

Halálnak rút kacaja cseng…

 

S ő feltekint a felhők mögé

Mint oly sokszor tette a múltban:

Isten kegyes arcát lesi

A halódó, vörös napban.

 

S ajkáról könyörgés kél,

Ismerős szavak csengenek:

Szabadíts meg, kérlek Uram

Rajtam e pogány rengeteg.

 

Hallja az Úr, s dühe horgad

Kettéhasít sziklát, hegyet

A bibliai Mózes láthatott

Utoljára ily csodás, isteni kegyet.

 

Mert szétnyílik a havasi bérc

Vörös-tenger most a szikla:

A vándor ki egykor ott megpihen

Tordai-hasadéknak hívja…

 

***

 

László király uralma alatt

Tündérek futottak a völgyben

S a nap: e sárga ősapa

Mézet fakasztott a földben.

 

Ménes, gulya sokasodott

Erdők leheltek arany ködöt

Ekevas szántott az áldott földből

Kalászt termő, zsíros rögöt.

 

S Boldogasszony lelke csókolt

Áldást a suhogó kaszára

Mígnem egy nap a komisz ördög

Dögvészt hozott az országba.

 

Gonosz pestis járta táncát

Mint bortól szédült ember

Hullott leány, férfi, gyermek

Akár a sarló aratta kender.

 

Sose volt ily vészben az ország

Az ellenség most láthatatlan

László király az Úrhoz fordul

Mérhetetlen bánatában…

 

S a Jóisten gondol nagyot:

Álmában küld hozzá angyalt

Így lett, hogy a király a mezőn

Várta az éledő, vörös hajnalt.

 

Isteni parancsot cselekszik

Angyal súgta mit kell tennie

Jobbjában íj, baljában tegez

S vesszőt ereszt a semmibe.

 

Az első növény mit átütött

Genciána néven ismert

Belőle a nép pestis ellen

Gyógyító balzsamot nyert.

 

Elszállt a döghalál: e keselyű

Nem is látják hosszú ideig

S az áldott növényt azóta

Szent László füveként ismerik.

 

***

 

Nyírfa ága kettéhasad

Vaskosat roppan a máglya

Parázsbogarak ezreit szórja

A csikorgó, havas tájba.

 

A lángok színe megváltozik

Tűzlepke száll: vörös szender

Résnyire húzza vércse szemét

A napkeleti, táltos ember.

 

Lilán, zölden kéken lobog

A látomást sugalló tűz:

Kopjás harcosok csapata

Portyázó tatárokat űz.

 

Harcra keltek a havas fiai

Jóravaló, székely emberek

Ám útjukat állja a végtelen

Bőrvértes pogány rengeteg.

 

Szűz Máriához kiáltanak

Hogy megvívhassák e keserű harcot

S a néhai nagy Szent Lászlóhoz

Ki kétszáz esztendeje halott.

 

„Segíts minket lovagkirály!”

Száll égig a székelyek kérése:

Aranykoronás, hatalmas vitéz

Áll a megriadt sereg élére.

 

Mint vihar zúdul a tatárra

A megidézett szent király

Fölötte magasan az égben

Aranykoronás leány áll.

 

Szikrázó fénye elvakítja

A hunyorgó pogány szemet

Míg László király vág közöttük

Iszonytató, véres rendet.

 

Győz végül a székely sereg

S egy fogoly tatár eképp szól:

Nem ti arattatok diadalt, magyarok

Hanem a király, kiről legenda szól.

 

S míg László tombolt holtában

Nagyvárad is látott csodát

A templom őre hiába kereste

Az ott őrzött királyi koponyát.

 

Eltűnt, mint a hajnali pára

Melyet nyári nap szárít fel:

Ám visszatér szent helyére

Mikor a nap az égre kel…

 

***

Máglya roskad, hajnal ébred

Csöndes még a rengeteg

Elhallgatnak a lángban lakó

Ősi, magyar istenek.

 

Elmereng az idős táltos

Lévén pogány ember

Hogy a magyar régi hite

Nagyot fordul egyszer.

 

És mégis felnevet az égre

Hol fagyosak a csillagok

Látja: a hold kék vizében

László arca felragyog.

 

Soká él majd a nemzet

Az áldott magyar földön

S nem fenyeget e király alatt

járom,  iga, börtön.

 

Egy utolsót még pislan a láng

Megmutatja a szelíd hazát

Zenegni kezdi öreg lanton

Az otthon szeretett dalát:

 

Fut a ménes, csillagszemű

Hol a füves róna végtelen

Csillagösvény magasában

Feltöretlen réteken…

 

Tölgyligetben, folyóparton

Kanyarog az ösvény…

Az erdő lent a domb tövében:

Selymes kancasörény.

 

Nap ragyog a vén Dunára

Fény csillan ezer pikkelyen

Farkas cserkel, hiúz surran

Ember nem járta helyeken

 

Magyarország, édes hazám

Isten ölelése rajtad

Erdők őszi aranyára

Ködöt lehel ajkad.

 

Nincsen anya rajtad kívül

Ki így szereti gyermekét

Kárpát hegye büszke fiad

S lányod a ragyogó rét…

Osztrogonácz Miklós
Author: Osztrogonácz Miklós

Osztrogonácz Miklós az Irodalmi Rádió szerzője. Osztrogonácz Miklós vagyok. 1977-ben születtem Baján, jelenleg is itt élek. Alapjában véve prózában alkotok, idén jelent meg első regényem, ami egy trilógia nyitódarabja. A címe: Ösvények. Nagy megtiszteltetés, hogy a Magyar Nemzet is leközölt róla egy recenziót, ráadásul úgy, hogy sehová sem vagyok elkötelezve pártpolitikailag. Önálló lírai kötetem még nincsen, de verseimet többen, többször felhasználták már zenei, filmművészeti alkotásokhoz. Én írtam a „Szent László nyomában, Erdélyben” című dokumentumfilm nyitó- és záróénekének versbetétét. Ezen felül rákerültem más hangzóanyagokra is, a Misztrál Együttes tagjai szívesen nyúlnak verseimhez. A Magyar Bajvívó Szövetség indulóját is én írtam. Témám többnyire a magyar történelem, de szívesen írok személyes hangvételű verseket is. Számos felkérésem akad, amiért hálás vagyok. Szoros kapcsolat fűz a Baja környéki erdőkhöz, a Gemenchez, illetve az itt folyó Dunához. Műveimben visszatérő motívum a természetközeliség, az ember és környezetének kapcsolata. Ezen felül a magyar középkor és kora újkor szerelmese vagyok. Egy iskolában dolgozom könyvtárosként, emellett késeket köszörülök. Jelenleg jegyben járok párommal.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Gondolsz-e néha rám

(Senrjon csokor) Gondolsz-e még néha rám? Jut-e még eszedbe múlt-részlet. Sorsunk mivé lett? Gondolsz-e még néha rám? Eszedbe jut-e múlt, mint rege. Élet, csak csendes.

Teljes bejegyzés »

Naplementében…

Már én sem harcolni, sem győzni nem akarok, Tudomásul veszem, a nappalok halandók… Mi vagyok a világban… arc nélküli senki, Az utcán sem köszönnek, de

Teljes bejegyzés »

A múltamban

Visszatekintek a semmire… A régmúlt időmben, hősi várban laktam, Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam… A régmúlt időmben, hősi várban laktam. Ez azonban már

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bogdán László

Rózsa Iván: Bogdán László Mentetted falud, Minden cigányt hiába: Lecsóba ment terv… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Domján Edit

Rózsa Iván: Domján Edit Örök ifjúság… Nem akart öreg lenni: Fiatal maradt… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Teljes bejegyzés »