Nyírfagyűrű közepében
tűz lángja kap magasra
Mesét terít, mondát lehel
A dér sújtotta havasra.
Tobozágyon ül a táltos
Kérleli a lángokat:
„Tűzben lakó rőt istenek
Küldjetek rám álmokat!”
Óriásforma ember ébred
Izzó zsarát mélyéről
Erő, varázs, csoda árad
Isten-járta lényéből.
„Ki lehet-e szép dalia
Harcra termett ércvitéz?
Vaskos karja, felhő szeme
Tündérleányt megigéz…”
„László néven nevezik majd
Súg egy virgonc lángocska
Isten atlétája lészen,
Boldogasszony lovagja.
Ének, csoda jár nyomában
Megtudhatod, Szent Ember
Miként harcol e jámbor lélek
Véres karddal, kereszttel…
S Király lesz majd, legkiválóbb
Győzedelmes oroszlán…
Isten csókja: szent diadém
sugarat vet homlokán…”
***
A máglya izzó hamujából
Ijesztő kép szilárdul
Háború: e rút látomás,
Mint véres virág, kitárul.
Pusztai népek nyilazzák
A szilaj magyar sereget
Kerlés mellett, hol szellő dúdol
Boldog – szomorú éneket.
Győz a magyar dicső harcban
Ám feltűnik egy vad legény
Magyar leány felsír halkan:
Számára már nincs remény…
Fut a harcos, varkocsa lóg
Prédát hordoz a vállán
Fáradt lovag ered nyomába
Kezébe vasfejű, beste csákány.
„Magyar leányt nem rabolhat
Büntetlenül senki fia!”
S László a tolvaj besenyőt
Fejszéjével fejen csapja.
***
Pernye röppen, izzik a láng,
S most ékes csodákat lobog:
László király seregével
Kolozsvár felé robog.
Gyűrűt vont a város köré
Dühödt besenyő förgeteg
Elnyelni kész a magyar vért
A szomjas, pusztai szörnyeteg.
Ám az ércdalia seregével
Ott terem, és hasogat:
Hull a pogány, mint a kalász
Mit csillogó kaszavas arat.
Menekülnek, s futtásukkor
Aranypénzt szórnak a földre:
Tudják miként csalhatják
A kapzsi magyarokat tőrbe.
Leugranak a nyeregből
Garas-éhes harcosok
A pénzen épp úgy marakodnak
Mint koncra ugró farkasok.
Megijed a harcos király
Imát mormol halkan:
Érted harcolok, én jó Uram
Kérlek, segíts most rajtam!
Felfigyel az Isten az égben
László könyörgő hangjára
Kővé válik minden tallér
Egyetlen intő szavára.
„Azóta hívják e szép köveket
Szent László király pénzének!”
Szól a láng, „ám figyelj táltos
Mert nincs vége a mesének.”
***
Magyar földön rusz katonák
Gyújtogatnak, gyilkolnak
Kies, hideg országukba
Arany prédát hordanak.
László jár a nyomukban:
népét szerető király
Feltűnik, ha jő a szörny:
Az országot pusztító viszály.
Ám túl az erdőn, havasokon
Pusztaságba téved a magyar
Élet nincs míg a szem ellát
Csak szél, mi száraz port kavar.
Nagy éhezés tör a seregre
Istenem, mily kegyetlen átok
„Segíts Uram”, esik el a király
„Nem bírom, ha pusztulást látok!”
S ekkor a kies róna homályából
Állatsereg vonul a táborba
László király beszédeleg
A foszlott királyi sátorba.
„Megmentettél megint, Isten
Nem én, te vagy az őrök hős
Táplálja most gyönge népem
Bivaly, szarvas, zsenge őz.”
Dicséri a magyar az Istent
S vele együtt: ki imát harsogott
Látták miként a halódó fényben
László fején glória ragyogott.
***
S meghallotta az Úr a fohászt
Jászó-Döbröd falva alatt
Mikor a magyar sereg elcsigázva
Betörő tatárok után szaladt.
Nem bírta a futást tovább
Lovagok, katonák gyötört hada
A szomjúságtól kimerülve
Vízért kiáltott a garmada.
A tatár vezér: gúnyos sakál
Lászlót hergeli szóra:
„Miért üvölt a beste magyar
Mint a csapdába esett róka?”
„Veled akar megküzdeni
Hetvenkedő, kutya tatár!”
S a két sereg felsorakozik:
Sípszótól hangos a határ…
Ám a harc előtt László király
Az égre emeli szép szemét
Imával próbálja megnyerni
A Teremtő Isten kegyét.
S az Úr kegyes, hisz szeret…
László királyt különösen
Lovának vasalt patái alól
forrás kezd buzogni csöndesen…
Iszik a sok magyar vitéz
S nekimegy a gőgös tatárnak
Azóta hívja e helyet a nép
Szent László király kútjának.
***
Szél kel a fagyos éjszakában
Felborzolja a halódó tüzet
Dob a táltos a lángok közé
Szikkadt, sárga „látnokfüvet”
Füst szivárog, s mezők illata
Mely oly furcsa e zord télben
S a látomást, mi felragyog
Szétteríti a fagyos szélben.
Ismét csata, vad háború:
A magyart erőst szorítják,
Rónánjáró, szíjjas népek
Győzelmüket kiáltják…
Menekülni kész a király
Mögötte zúgó pogány tenger
íjat feszít, kelvézt dob
Ezernyi vérszomjas ember…
S beérik az uralkodót
Felette fejsze gonosz vasa leng
Az erdők ölén, madárdal helyett
Halálnak rút kacaja cseng…
S ő feltekint a felhők mögé
Mint oly sokszor tette a múltban:
Isten kegyes arcát lesi
A halódó, vörös napban.
S ajkáról könyörgés kél,
Ismerős szavak csengenek:
Szabadíts meg, kérlek Uram
Rajtam e pogány rengeteg.
Hallja az Úr, s dühe horgad
Kettéhasít sziklát, hegyet
A bibliai Mózes láthatott
Utoljára ily csodás, isteni kegyet.
Mert szétnyílik a havasi bérc
Vörös-tenger most a szikla:
A vándor ki egykor ott megpihen
Tordai-hasadéknak hívja…
***
László király uralma alatt
Tündérek futottak a völgyben
S a nap: e sárga ősapa
Mézet fakasztott a földben.
Ménes, gulya sokasodott
Erdők leheltek arany ködöt
Ekevas szántott az áldott földből
Kalászt termő, zsíros rögöt.
S Boldogasszony lelke csókolt
Áldást a suhogó kaszára
Mígnem egy nap a komisz ördög
Dögvészt hozott az országba.
Gonosz pestis járta táncát
Mint bortól szédült ember
Hullott leány, férfi, gyermek
Akár a sarló aratta kender.
Sose volt ily vészben az ország
Az ellenség most láthatatlan
László király az Úrhoz fordul
Mérhetetlen bánatában…
S a Jóisten gondol nagyot:
Álmában küld hozzá angyalt
Így lett, hogy a király a mezőn
Várta az éledő, vörös hajnalt.
Isteni parancsot cselekszik
Angyal súgta mit kell tennie
Jobbjában íj, baljában tegez
S vesszőt ereszt a semmibe.
Az első növény mit átütött
Genciána néven ismert
Belőle a nép pestis ellen
Gyógyító balzsamot nyert.
Elszállt a döghalál: e keselyű
Nem is látják hosszú ideig
S az áldott növényt azóta
Szent László füveként ismerik.
***
Nyírfa ága kettéhasad
Vaskosat roppan a máglya
Parázsbogarak ezreit szórja
A csikorgó, havas tájba.
A lángok színe megváltozik
Tűzlepke száll: vörös szender
Résnyire húzza vércse szemét
A napkeleti, táltos ember.
Lilán, zölden kéken lobog
A látomást sugalló tűz:
Kopjás harcosok csapata
Portyázó tatárokat űz.
Harcra keltek a havas fiai
Jóravaló, székely emberek
Ám útjukat állja a végtelen
Bőrvértes pogány rengeteg.
Szűz Máriához kiáltanak
Hogy megvívhassák e keserű harcot
S a néhai nagy Szent Lászlóhoz
Ki kétszáz esztendeje halott.
„Segíts minket lovagkirály!”
Száll égig a székelyek kérése:
Aranykoronás, hatalmas vitéz
Áll a megriadt sereg élére.
Mint vihar zúdul a tatárra
A megidézett szent király
Fölötte magasan az égben
Aranykoronás leány áll.
Szikrázó fénye elvakítja
A hunyorgó pogány szemet
Míg László király vág közöttük
Iszonytató, véres rendet.
Győz végül a székely sereg
S egy fogoly tatár eképp szól:
Nem ti arattatok diadalt, magyarok
Hanem a király, kiről legenda szól.
S míg László tombolt holtában
Nagyvárad is látott csodát
A templom őre hiába kereste
Az ott őrzött királyi koponyát.
Eltűnt, mint a hajnali pára
Melyet nyári nap szárít fel:
Ám visszatér szent helyére
Mikor a nap az égre kel…
***
Máglya roskad, hajnal ébred
Csöndes még a rengeteg
Elhallgatnak a lángban lakó
Ősi, magyar istenek.
Elmereng az idős táltos
Lévén pogány ember
Hogy a magyar régi hite
Nagyot fordul egyszer.
És mégis felnevet az égre
Hol fagyosak a csillagok
Látja: a hold kék vizében
László arca felragyog.
Soká él majd a nemzet
Az áldott magyar földön
S nem fenyeget e király alatt
járom, iga, börtön.
Egy utolsót még pislan a láng
Megmutatja a szelíd hazát
Zenegni kezdi öreg lanton
Az otthon szeretett dalát:
Fut a ménes, csillagszemű
Hol a füves róna végtelen
Csillagösvény magasában
Feltöretlen réteken…
Tölgyligetben, folyóparton
Kanyarog az ösvény…
Az erdő lent a domb tövében:
Selymes kancasörény.
Nap ragyog a vén Dunára
Fény csillan ezer pikkelyen
Farkas cserkel, hiúz surran
Ember nem járta helyeken
Magyarország, édes hazám
Isten ölelése rajtad
Erdők őszi aranyára
Ködöt lehel ajkad.
Nincsen anya rajtad kívül
Ki így szereti gyermekét
Kárpát hegye büszke fiad
S lányod a ragyogó rét…
Author: Osztrogonácz Miklós
Osztrogonácz Miklós az Irodalmi Rádió szerzője. Osztrogonácz Miklós vagyok. 1977-ben születtem Baján, jelenleg is itt élek. Alapjában véve prózában alkotok, idén jelent meg első regényem, ami egy trilógia nyitódarabja. A címe: Ösvények. Nagy megtiszteltetés, hogy a Magyar Nemzet is leközölt róla egy recenziót, ráadásul úgy, hogy sehová sem vagyok elkötelezve pártpolitikailag. Önálló lírai kötetem még nincsen, de verseimet többen, többször felhasználták már zenei, filmművészeti alkotásokhoz. Én írtam a „Szent László nyomában, Erdélyben” című dokumentumfilm nyitó- és záróénekének versbetétét. Ezen felül rákerültem más hangzóanyagokra is, a Misztrál Együttes tagjai szívesen nyúlnak verseimhez. A Magyar Bajvívó Szövetség indulóját is én írtam. Témám többnyire a magyar történelem, de szívesen írok személyes hangvételű verseket is. Számos felkérésem akad, amiért hálás vagyok. Szoros kapcsolat fűz a Baja környéki erdőkhöz, a Gemenchez, illetve az itt folyó Dunához. Műveimben visszatérő motívum a természetközeliség, az ember és környezetének kapcsolata. Ezen felül a magyar középkor és kora újkor szerelmese vagyok. Egy iskolában dolgozom könyvtárosként, emellett késeket köszörülök. Jelenleg jegyben járok párommal.
