Noé bárkája (limerik költemény)

Egykor az ember úgy elvadult,
Szívbéli jósága elfakult.
Megunta az Isten:
„Nem tűröm ezt itten!
Törlöm, ki szavamból nem tanult!”

Kérette ezért a színéhez
Noét, ki közel állt szívéhez
– Jóságos volt s igaz,
Bűnösök közt vigasz –
S így szólott maradék hívéhez:

„Halljad ím parancsát Uradnak:
Szerkessz egy nagy hajót magadnak,
S szállj fel családoddal
S minden állatoddal,
Melyek szállnak vagy földön szaladnak.

Mindenből párosat fogj be ott,
Igyekezz: lészen az mind halott,
Aki nincs a bárkán,
Ha kitör az orkán;
Nem látja többé a holnapot!

Küldetek vízözönt a Földre,
Minden bűnt, gonoszat törölve;
Vizekkel megáldom,
Tisztítom, megváltom
Ím azt: hogy jó legyen örökre.”

Felfelel Noé a nagy Úrnak:
„Nem mondom én magam hajósnak,
És ácstudományom,
Uram, instálom,
Nem érzem igazán kapósnak.

Mint járjam vizeid vad árját,
Mint merjek ekkora nagy bárkát
Tengerre feltenni,
Világba elmenni,
Nem tudván színét és fonákját?”

„Hagyjad el valahány kifogást,
Megtanulsz Tőlem minden fogást:
Terveket, ábrákat,
Koordinátákat.
Kezdjed el máris az ácsolást!

Háromszáz sing legyen a hossza,
Rekeszekre kellőn beosztva,
Szélessége ötven,
Hogy férjetek többen,
S harminc sing menjen a magosba.

Fenyőfa alkossa a testet,
Vízállón deszkákat illesszed!
Ehhez tegyél szurkot,
Nádfonatot, hurkot.
Csapokat használj, ne vasszeget!”

Így szólt a Világot Tervező,
Szándéka nagyon is kedvező,
Hogy Noé s családja
E munkát ellátja.
Mert Ő az Osztó és Nevező.

Épülget lassacskán a bárka,
Szárazon bár, s a nép furcsállta:
„Hülye vagy te nagyon,
Hiszen ez kész vagyon!
Vitorlát feszítesz pusztába?

Gondolod, utazhatsz vaj’ ezen,
Víz helyett homokon, porszemen?
Orvoshoz menj, bolond,
Úgy tűnik, nagy a gond…” –
Gúnyolják ácsunkat ezeren.

Ő csak ment, s szerelgetett némán,
Futva föl s újra le a létrán,
Baltája suhogva
Fénylik a magosba’.
Nem töpreng röhejen és écán.

S elkészült a nagy komp egy napon,
Büszkén állt, s fáradtan a taton
Noé apánk, a jó:
„Micsoda stramm hajó,
Építve mennyei alapon.”

És akkor eladta mindenét,
Földjeit, házát és ékszerét.
Élelmet eleget
Bárkába azon vett.
Egy évre mérve a készletét.

Hajóba cipelték a sok jót:
Gabonát, hallisztet, sós toklyót,
Szőlőnek vesszejét
(Új bornak örömét).
Raktára színültig tele volt.

Azután jöttek az utasok,
Állati népekből véve sok:
Vadak és szelídek,
Farkas és szelindek,
Patások, hüllők, ormányosok,

Oroszlán, hópárduc, jaguár,
Cinege, sólyom és kazuár,
Oposszum, réti sas,
Coyot és fajdkakas.
Nőstény és hím szerint mindahány.

Csóválja fejét a sok zsidó,
Noéval dühödten ordító.
„Már csak ez hiányzik:
Menhelyet csinálsz itt,
Életünk sorát felfordító!”

„Pusztítsd el innen e sok vadat,
Különben felgyújtjuk házadat!
Rondák és rühösek,
Bőgnek és büdösek!”
– Zúdul reája szóáradat.

Noé azonban választ sem ad,
Felhúzza ím a hajóhidat,
Bárkája ajtaját,
Mindegyes ablakát
Becsukja, s tömít minden lyukat.

Megdördül ekkor a magas ég,
Villámok ezreit szórva szét.
Fekete felhőből
Víz árja kiömöl,
S beborít mindent a hordalék.

Negyven nap, s negyven éj egybefoly,
Víz árja hegyeken túlhatol,
Nem hághat hátára
Csak Noé bárkája.
S néma csend köszön a víz alól.

Negyven nap múltán a Vízözön.
Véget ér, Noéra nap köszön.
Árbocra fölmászik:
Mindenütt víz látszik,
Sehol egy hegy a látókörön.

Nehéz a túlélők élete,
Fogyóban raktárnak készlete:
Néhány vad éhen halt:
Velük a faj kihalt.
Noénak főhetett a feje.

Hét hónap múlva hajó farát
Megfeneklette az Ararát.
Még néhány hosszú hét,
S látszik a hegyvidék:
Kaukázus ormai odaát.

Noénak támadt egy ötlete,
Ott volt épp hollónak ketrece,
Kalitot kinyitja,
Menne a szabadba:
„Élelmet keresni lesz esze.”

Soványan jön vissza a madár,
Mivelhogy élelmet nem talál.
Elmúlnak új napok,
S galamb kel égre ott.
Begyében semmi sincs, visszaszáll.

Hét hétre jő, és a víz apad,
Látni már végig a szárazat.
„Bosszant e tenger-lét!”
Kienged új gerlét;
S talál az olajfaágakat.

Népével Noé most leborul:
„Életünk köszönjük, óh, nagy Úr!
Hitünket megtartjuk,
Uralmad akarjuk,
Bűntelen élünk majd, s igazul.”

S szólott az Úristen intelme,
Megérti mind a szív, mind elme:
„Békében éljetek,
Egymással férjetek!
Törvényt és erkölcsöt tisztelve!”

S megnyílik bárkának ajtaja,
Kirajzik állatok sok faja,
Új város alakul,
Dolgozik és tanul
Túlélők nagyja és apraja.

A napnak éltető sugarát
Élvezik: új világ tavaszát.
S bárkának romjait,
Özönvíz gondjait
Elfedi bölcsen az Ararát.

Fogarasy Attila
Author: Fogarasy Attila

Fogarasy Attila az Irodalmi Rádió szerzője. 1957-ben születtem Budapesten. Értelmiségi családból származom, édesanyám könyvtáros, édesapám tanár, könyvtáros és helytörténész volt. Általános és középiskolába Pilisvörösvárott jártam. 1980-ban szereztem oklevelet a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán. Végzettségem: magyar nyelv és irodalom szakos általános iskolai tanár és könyvtáros. 40 éven át dolgoztam tanárként és könyvtárosként. 2022-ben megyek nyugdíjba. Jelenleg felmentési időmet töltöm. Újságírással, újság- és könyvszerkesztéssel a rendszerváltás óta foglalkozom. Szerkesztője voltam a Szentiváni Újságnak, a Vörösvári Újságnak, a Magyar Sportlövésznek és a Természetbarát Híradónak. 1993-ban OPUS néven regionális irodalmi-kulturális folyóiratot jelentettem meg Pilisvörösváron és környékén. Az elmúlt 30 évben 30 könyv írásában, szerkesztésében és nyomdai előkészítésében vettem részt. Ezek nagyrészt Pilisvörösvárról és Pilisszentivánról szóló honismereti, helytörténeti kiadványok és iskolai évkönyvek. 2008-ban indítottam el az „Otthon a világban” című honismereti könyvsorozatot. Jelenleg a sorozat 10. kötetét szerkesztem „A Pilisi-medence bányászata” címmel. Újság- és könyvszerkesztői tevékenységemért 2015-ben „Pilisvörösvárért” emlékéremmel tüntettek ki. Alapító tagja vagyok a Pilisszentiváni Helytörténeti Egyesületnek, vezetője a Pilisvörösvári Honismereti Klubnak, tiszteletbeli tagja a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttesnek. Verseket gyerekkorom óta írok. Költőként rendszeresen szerepelek a nagyobb városi ünnepségeken. A legtöbb versciklusom, verseskötetem csak online olvasható. Ezek a következők: Bölcsőnk és sírunk, Magyarország (2013) Ötsorosok Magyarország egykori vármegyéire Képek és haikuk (2014) Haikuk Imre...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

VOLT EGYSZER EGY KIRÁLY

Őfelsége kedélyét sötét gondok nyomasztották. II. Kalafánc, a hedonok királya már csaknem húsz esztendeje koptatta a trónt, és országa történetében ez ez szokatlanul hosszú időnek

Teljes bejegyzés »

Vészmadár

Vészmadár Száguldnak az SMS-ek az éterben Mit hátukra vesznek a varjak: kár, kár… Hej haj, de magas lett ismét az olaj ár Kevés lesz az

Teljes bejegyzés »
Versek
Fejérvári Sámuel

Három kor lelke ég

Három kor lelke ég   Három kor, három kor lelke ég, Kiknek már három szó is elég.   Első királyi, arca a kő, Lomha szemén

Teljes bejegyzés »
Versek
Fejérvári Sámuel

Téli táj

Téli táj   Havas erdő, hideg tél, Csíp a hideg, csíp a szél, Csíp a hideg akarat. Páncél fedi a tavat,   Páncél fedi a

Teljes bejegyzés »

Egy téli mese

Beck Brigitta: Egy téli mese   December eleje volt és köd szállt a tájra, Szürke füstben álltak a büszke gyárépületek, Felhőket leheltek az ég sötétlő

Teljes bejegyzés »

A kóbor kutya útja

Nem ő ment már, csak vitte a lába, Monoton lépkedett az út száraz porába, Fáradt szeme a házakat kereste, Pihenni vágyott sovány kis teste, Mégsem

Teljes bejegyzés »