A Mesemondó búcsúja

Az ősz hűvös csókja
egyszer csak sápadt ködöt lehelt a világra,
megunva a nap tékozló melegét,
s amikor puha avarszőnyeggé nőtt
a lehullott levelek tarka temetője a szitáló esőben,
a Mesemondó belenézett varázsgömbjébe,
hogy megbizonyosodjon,
elérkezett az idő a búcsúzáshoz.

Elköszönt a felhőktől,
amik lustán hömpölyögtek tova
az országutak fölött.
Az erdőktől,
amik feledésbe merült titkokat dúdoltak
teliholdas éjszakákon.
Megcirógatta a lemeztelenedett fák elárvult karjait,
s a sárguló lombokba súgta reményteli vigaszát
az eljövendő tavasz ígéretéről.

Belopódzott az alvók álmaiba,
hogy utat mutasson a határtalanság útvesztőiben.
Szeretetteljes csókkal hintette be
az édesdeden alvó csecsemők pufók arcocskáit,
hogy tovább őrizze ártatlan álmaikat,
s a felnövekvő nemzedékbe kódolt üzenete nyomán
követni tudja őt bárki,
aki keresésére indul egy napon.

Elköszönt a hegyektől, síkságoktól,
folyóktól, tengerektől,
végig becézgetett élőt és élettelent.
Csokorba kötötte régi honának minden édes dallamát,
hogy ajándékot vigyen magával
a Csipkerózsika-álmát alvó Ismeretlenségbe.

Az őszbe szürkült világ
sóhajtva engedte át magát az enyészetnek
tudva, hogy újjászületik ismét.
A Mesemondó kinyitotta az Ajtót,
és átlépett a küszöbön, ahonnan nincs visszaút,
csupán újabb ajtók következnek.
Mert Kezdet nélkül nincsen Vég,
és aki megérkezett, el is kell búcsúzzon.

Céltudatosan haladt előre
lelkének sosem fáradó mosolyával,
maga mögött hagyva a Magot,
ami szárba szökkent,
hogy terméssé érjen újra, meg újra
a holnapok sodrásában.

Antal Mária
Author: Antal Mária

Antal Mária az Irodalmi Rádió szerzője. Kisiskolásként, 11 évesen kezdtem verseket írni. Zeneiskolában tanultam, zongoráztam, énekeltem, balettoztam, rajzoltam. A művészetek szinte minden ága vonzott, mégis műszaki főiskolán folytattam a tanulmányaimat, hogy utána már felnőtt fejjel visszatérjek a zene világába. Hosszú éveken át operaénekesként külföldön turnéztam. Ihletett időszak volt ez számomra, verseim nagy része ekkor született, fiókba süllyesztve őrzik gondolataim, érzéseim lenyomatait, emlékeit. A járvány időszaka, és veszteségei arra ébresztettek, hogy talán érdemes lenne megmutatni verseimet nagyobb közönségnek is. Így találtam rá az Irodalmi Rádióra, ahová néhány versem elküldtem pályázatra. Félelemmel vegyes öröm kilépni az árnyékból, és nyilvánossá tenni néhány alkotásom.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mesés hársfavirág

Edit Szabó : Mesés hársfavirág Nem tudom én,hogy hányan kellünk, a hatalmas törzsét átöleljük, régi családi ház udvarán terebélyesen magaslik hársfánk. Évtizedek sodrásában élt, több

Teljes bejegyzés »

Álmaimban látlak még

„Hogyha képzeletnek szárnyain” visszarepülhetnék a múltba, veled utaznék hazánk szép tájain, hidd el, boldogok lehetnék újra.   Mióta magam maradtam, múltunk kisért. Mondd: mit és

Teljes bejegyzés »

Tükrömbe néztem

Edit Szabó : Tükrömbe néztem Bele nézek a tükrömbe, néha olyan girbe-görbe, épp hogy odapillant szemem, képben vagyok,ott egy ember! Ember,kinek mély a lelke, ember,kinek

Teljes bejegyzés »

Kyrie eleison

Kyrie eleison Kyrie eleison Uram irgalmazz, irgalmazz a ma emberének Mert nem tudják, mit cselekedének,cselekedének Felforgatják a világot, , megverte őket az átok A sátán

Teljes bejegyzés »

Figyelmetlenség

Figyelmetlenség Szomorúan emelkedik a halálos baleseti statisztika Vajon mi okozza a mérhetetlen figyelmetlenséget Fegyelmezetlenség, vagy az élet vad hajszolása Nem lenne jobb inkább éltednek földi

Teljes bejegyzés »