Az ősz hűvös csókja
egyszer csak sápadt ködöt lehelt a világra,
megunva a nap tékozló melegét,
s amikor puha avarszőnyeggé nőtt
a lehullott levelek tarka temetője a szitáló esőben,
a Mesemondó belenézett varázsgömbjébe,
hogy megbizonyosodjon,
elérkezett az idő a búcsúzáshoz.
Elköszönt a felhőktől,
amik lustán hömpölyögtek tova
az országutak fölött.
Az erdőktől,
amik feledésbe merült titkokat dúdoltak
teliholdas éjszakákon.
Megcirógatta a lemeztelenedett fák elárvult karjait,
s a sárguló lombokba súgta reményteli vigaszát
az eljövendő tavasz ígéretéről.
Belopódzott az alvók álmaiba,
hogy utat mutasson a határtalanság útvesztőiben.
Szeretetteljes csókkal hintette be
az édesdeden alvó csecsemők pufók arcocskáit,
hogy tovább őrizze ártatlan álmaikat,
s a felnövekvő nemzedékbe kódolt üzenete nyomán
követni tudja őt bárki,
aki keresésére indul egy napon.
Elköszönt a hegyektől, síkságoktól,
folyóktól, tengerektől,
végig becézgetett élőt és élettelent.
Csokorba kötötte régi honának minden édes dallamát,
hogy ajándékot vigyen magával
a Csipkerózsika-álmát alvó Ismeretlenségbe.
Az őszbe szürkült világ
sóhajtva engedte át magát az enyészetnek
tudva, hogy újjászületik ismét.
A Mesemondó kinyitotta az Ajtót,
és átlépett a küszöbön, ahonnan nincs visszaút,
csupán újabb ajtók következnek.
Mert Kezdet nélkül nincsen Vég,
és aki megérkezett, el is kell búcsúzzon.
Céltudatosan haladt előre
lelkének sosem fáradó mosolyával,
maga mögött hagyva a Magot,
ami szárba szökkent,
hogy terméssé érjen újra, meg újra
a holnapok sodrásában.
Author: Antal Mária
Antal Mária az Irodalmi Rádió szerzője. Kisiskolásként, 11 évesen kezdtem verseket írni. Zeneiskolában tanultam, zongoráztam, énekeltem, balettoztam, rajzoltam. A művészetek szinte minden ága vonzott, mégis műszaki főiskolán folytattam a tanulmányaimat, hogy utána már felnőtt fejjel visszatérjek a zene világába. Hosszú éveken át operaénekesként külföldön turnéztam. Ihletett időszak volt ez számomra, verseim nagy része ekkor született, fiókba süllyesztve őrzik gondolataim, érzéseim lenyomatait, emlékeit. A járvány időszaka, és veszteségei arra ébresztettek, hogy talán érdemes lenne megmutatni verseimet nagyobb közönségnek is. Így találtam rá az Irodalmi Rádióra, ahová néhány versem elküldtem pályázatra. Félelemmel vegyes öröm kilépni az árnyékból, és nyilvánossá tenni néhány alkotásom.