Esti létállapotom akár az aszalt szilva.
Egy gondolatot még kipréselek,
aztán entert nyomok. Lendületem leszívva.
Lekvárnak még elmennék, de minek a töltelék,
ha nem kell tányérra csapni, megspórolom a mozdulatot,
jó a szájba-palacsinta is, a pocakokban majd megszámolom,
megvolt-e a napi negyven, fő per tíz.
Estére tudni kell zsugorodni,
megőrizve a zamatokat, aztán vákuumba zacskózódni,
legfeljebb frissen kibontott mazsola leszek holnap.
És folytatódhat a műveletsor, vagy inkább újrakezdődik,
odaadom magam megint, magom, akarom mondani.
Az élet egyszerű, ami nem kell, tessék kiköpni.
Kivárom sorom, mint a rántotthúshalom a forró jakuzzit,
hangom beragadt magnó: azt a bizonyost illene lehúzni.
Persze értékelem én, de talán lehetne sokkal jobban,
hogy ikszek helyett ipszilonokat kaptam.
Még szerencse, hogy esténként már leáll a futószalag,
és én a tartósítóban végre kifújhatom magam.
Másnap minőségellenőrzés lesz megint, aszalóim
kíméletlenül letesztelik, aromazáró volt-e a tasak.
A sav-Anyut nem szeretik.
Author: Molnár-Kozma Alexandra
Molnár-Kozma Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Molnár-Kozma Alexandrának hívnak. Felsorolhatnám önmeghatározásom jelölőit: 40 éves nő, négygyermekes anya, feleség stb. Ehelyett inkább egy fejlődni vágyó lélekként definiálom magam, aki erre a földi útjára is bepakolta hátizsákjába a hiány illúzióját. Ebből fakadóan teljességre törekszik, és ezt a teljességet elsősorban az írás által tapasztalja meg. Magyarnak születtem, a magyar nyelv varázslatos kifejező erejével élni pedig csodálatos lehetőség. 15 éves korom óta öltöztetem versekbe gondolataimat. Hosszú önismereti utazás vezetett el nemrég oda, hogy írásaimat másokkal is megosszam. Verseim, prózáim már nemcsak az önkifejezés eszközei, általuk a befogadásra kész olvasóimat is szeretném gazdagabbá tenni. Hiszem, hogy a feladatok mellett mindannyian hozunk magunkkal ajándékokat is, de ez nem azt jelenti, hogy kaptunk valamit, hanem azt, hogy adni tudunk másoknak. Írásaim lelkemen átszűrt, versbe, novellába csomagolt üzenetek, a szeretet energiájával átkötve. Megtapasztaltam, hogy amíg kívül keressük a boldogságot, szeretetet, bőséget, csak futunk utána a mókuskerékben, de soha el nem érjük. Ha felismerjük, hogy minden belőlünk ered, és csak azt látjuk kint, amit belül létrehoztunk, teremtettünk, képesek leszünk ezért a teremtésért felelősséget vállalni. De ehhez először is befelé kell figyelni. Ebben segít a művészet, az irodalom. Ahogy Szabó T. Anna fogalmazta: a vers megtanít figyelni, megállítja az időt...
