Lenyugodnék már. Elszökdöstek a percek,
kergethetem, akárcsak bárányaimat.
Jós(z)ágos ég! Mind fekete, mégsincs kedve
fürdeni este kis pisz-kosaimnak.
„Csak a napfürdő”, mily kerge-birka-hóbort,
hát kibirkatatlan egy suvickolás?
Inkább menekülve tovagomolyog.
„Ki sütötte ki a vízben lubickolást?”
Megmártóznék, ám csak engem csal a víz.
„Birkózhatunk, de várj csak, holnap nem sütök!”
Megpróbálkozom még a zsarolással is,
majd egy tandemugrással vízbe merülök.
Cél kipipálva, ám kvázi a tisztulás,
báránynak, akinek bundája fekete.
A vízbe kergetést megspórolhatnám,
inkább egy nyakon loccsantás kellene.
Fergeteg-este hűvös a napnyugta-tó,
a lényeg az, hogy a létszám meglegyen.
Hiszen csak úgy teljes a nap, amikor
körbeölelik huncut bárányfellegek.
Author: Molnár-Kozma Alexandra
Molnár-Kozma Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Molnár-Kozma Alexandrának hívnak. Felsorolhatnám önmeghatározásom jelölőit: 41 éves nő, négygyermekes anya, feleség stb. Ehelyett inkább egy fejlődni vágyó lélekként definiálom magam, aki erre a földi útjára is bepakolta hátizsákjába a hiány illúzióját. Ebből fakadóan teljességre törekszik, és ezt a teljességet elsősorban az írás által tapasztalja meg. Magyarnak születtem, a magyar nyelv varázslatos kifejező erejével élni pedig csodálatos lehetőség. 15 éves korom óta öltöztetem versekbe gondolataimat. Hosszú önismereti utazás vezetett el nemrég oda, hogy írásaimat másokkal is megosszam. Verseim, prózáim már nemcsak az önkifejezés eszközei, általuk a befogadásra kész olvasóimat is szeretném gazdagabbá tenni. Hiszem, hogy a feladatok mellett mindannyian hozunk magunkkal ajándékokat is, de ez nem azt jelenti, hogy kaptunk valamit, hanem azt, hogy adni tudunk másoknak. Írásaim lelkemen átszűrt, versbe, novellába csomagolt üzenetek, a szeretet energiájával átkötve. Megtapasztaltam, hogy amíg kívül keressük a boldogságot, szeretetet, bőséget, csak futunk utána a mókuskerékben, de soha el nem érjük. Ha felismerjük, hogy minden belőlünk ered, és csak azt látjuk kint, amit belül létrehoztunk, teremtettünk, képesek leszünk ezért a teremtésért felelősséget vállalni. De ehhez először is befelé kell figyelni. Ebben segít a művészet, az irodalom. Ahogy Szabó T. Anna fogalmazta: a vers megtanít figyelni, megállítja az időt...
