Perseidák

Alkonyat tölti meg a galambpáholyt,

szürkén turbékol szemben a háztető.

Ma Szent Lőrinc könnyezik az éjszakai vásznon,

végre nem az unalmas Nap-Hold keringő.

A párkányra könyököl a mályvacserje,

talán helyet cserélne a galambokkal,

tölcséreivel hallgatózik, vajon engem kémlel?

Éppen kártyázok a kvantumokkal.

A lehetőségek paklija kiterítve,

kedvem szerint húzhatok valóságot.

A pillanat valamennyi kiterjedése

mályvaszín galambsorban szférámba szivárog.

Lény-egem palettájára csillagport

tüsszentenek a most-esszenciák.

Lelkem most-teli zseb, kifordítom,

egységgé tágítanám a dualitást.

És lehullik az ég a csillagokról,

ahogy a pakliból az inverz világ.

Elrepülnek sorban a jóllakott most-ok,

nyomot cserélnek lény-egemmel a Perseidák.

Fotó:pikist.com

Molnár-Kozma Alexandra
Author: Molnár-Kozma Alexandra

Molnár-Kozma Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Molnár-Kozma Alexandrának hívnak. Felsorolhatnám önmeghatározásom jelölőit: 40 éves nő, négygyermekes anya, feleség stb. Ehelyett inkább egy fejlődni vágyó lélekként definiálom magam, aki erre a földi útjára is bepakolta hátizsákjába a hiány illúzióját. Ebből fakadóan teljességre törekszik, és ezt a teljességet elsősorban az írás által tapasztalja meg. Magyarnak születtem, a magyar nyelv varázslatos kifejező erejével élni pedig csodálatos lehetőség. 15 éves korom óta öltöztetem versekbe gondolataimat. Hosszú önismereti utazás vezetett el nemrég oda, hogy írásaimat másokkal is megosszam. Verseim, prózáim már nemcsak az önkifejezés eszközei, általuk a befogadásra kész olvasóimat is szeretném gazdagabbá tenni. Hiszem, hogy a feladatok mellett mindannyian hozunk magunkkal ajándékokat is, de ez nem azt jelenti, hogy kaptunk valamit, hanem azt, hogy adni tudunk másoknak. Írásaim lelkemen átszűrt, versbe, novellába csomagolt üzenetek, a szeretet energiájával átkötve. Megtapasztaltam, hogy amíg kívül keressük a boldogságot, szeretetet, bőséget, csak futunk utána a mókuskerékben, de soha el nem érjük. Ha felismerjük, hogy minden belőlünk ered, és csak azt látjuk kint, amit belül létrehoztunk, teremtettünk, képesek leszünk ezért a teremtésért felelősséget vállalni. De ehhez először is befelé kell figyelni. Ebben segít a művészet, az irodalom. Ahogy Szabó T. Anna fogalmazta: a vers megtanít figyelni, megállítja az időt...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ahogy a hó hullik

Ahogy a hó hullik a tűzre, Úgy hullik a könnyem a sós földre. A komor pusztában hiába nézek. Semmi sem moccan, vagy fut szerteszéjjel. Ó,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Népirtás

Rózsa Iván: Népirtás Most már „ügyesebben” irtják a népet: Sunyin, és nem látványosan… Akiknek védeniük kellene az emberiséget: Naponta elárulják, alattomosan… Még ünnepeltetik is magukat

Teljes bejegyzés »

Mária édesanyánk

Edit Szabó : Mária édesanyánk Szívem hozzád emelem Édesanyám, arcodról sugárzik szent ártatlanság, -Fogadd el kérésem,szeress engemet, mint szeretted egyetlen gyermekedet! Tökéletes asszony vagy, az

Teljes bejegyzés »

A mi kisebb

A mi kisebb-nagyobb gondunk, bajunk, csak egy csepp az emberiség gondjainak hatalmas tengerében. Ennek ellenére mindenki a saját terhét érzi a legnehezebbnek. Éppen ezért általában

Teljes bejegyzés »

A Jótündér és békák

Anna még csak első osztályos és nagyon elfáradt az iskolában. Ének órán a tóban kuruttyoló békákról szóló dalt tanulták, mely egész nap a fülében csengett

Teljes bejegyzés »